A 2008-as válság előtt az állam igen gavallérosan támogatta a lakásra vágyó polgárait, így az állami kedvezményeket összevonva akár egyetlen fillér nélkül is saját lakáshoz juthattunk. Önerő helyett ott volt a „szocpol” és az állami kezességvállalás, a magas kamatokat pedig a kamattámogatott hitelek tették elviselhetővé. Ennek két eredménye lett: az állam évi 220 milliárd forintot költött a kedvezményekre, amiből évente akár 18 ezer lakást építhetett volna a rászorulóknak, illetve olyan emberek adósodtak el, akiknek még egymillió forint megtakarított pénzük sem volt a lakásvásárlás előtt. Ezek az emberek alkotják a gondba került hitelesek igen nagy részét.

Ez az állapot 2008 után szerencsére megváltozott, ám a lakáshoz jutást az állam továbbra is támogatja, még ha sokkal szerényebb mértékben is. Mivel sokan nem tudnak ezekről a lehetőségekről, ebben a cikkben összefoglaljuk, milyen lehetősége van annak, aki most szeretne igénybe venni állami támogatásokat lakásvásárláshoz. 2013. január elsejétől visszamenő hatállyal megújult a kamattámogatott hitel, most már öt évig azonos mértékben támogatják a piaci forinthitel kamatait, gyermektelen és egy- vagy kétgyermekes családok esetében az ötéves állampapír hozamának 60 százalékával, több gyermek esetén 70 százalékával. Mivel jelenleg az állampapír hozama 5,75 százalék, így a kamattámogatás mértéke legalább 3,45 százalék. Egy tízmilliós hitelnél ez évi 345 ezer forint megtakarítást jelent az alacsonyabb kamatok miatt. A fenti lehetőséggel szemben nemcsak új lakáshoz, hanem bővítéshez és nagyobb lakás vásárlásához is felhasználható a fiatalok otthonteremtési támogatása, amely abban is különbözik, hogy gyermektelen vagy egy gyermekkel rendelkező személyek 35 éves korig, több gyermek esetén 45 éves korig vehetik igénybe. A kamattámogatás mértéke az állampapír hozamának 50-70 százaléka, a gyerekek számától függően, az ingatlan maximum 25 millió forint lehet. Új lakáshoz igényelhető a vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, ez a gyerekek számától és az ingatlan nagyságától függően 800 ezer és 2,5 millió forint közötti összeg, ami a kiemelten jó energiaosztályba tartozó lakásoknál még magasabb is lehet. Lakáshitelét kombinálhatja lakástakarék-pénztárral is, ekkor további évi 72 ezer forint állami támogatásra jogosult. Lakástakarék-pénztári szerződés esetén az éves befizetését az állam további 30 százalékkal kiegészíti, maximum évi 72 ezer forint összeghatárig. Így egy négyéves szerződés esetén közel 300 ezer forint állami támogatásra jogosult. Az így felgyűlt összeget felhasználhatja új vagy használt lakás vásárlására, meglévő lakáshitel törlesztésére, vagy lakásának felújítására.

Amint a fentiekből is látható, akár több millió forintot is nyerhetünk az állami támogatásokon lakásvásárlás esetén, ha megfelelünk a feltételeknek. Ezért vásárlás előtt érdeklődjön a bankjánál, jogosult-e valamelyik kedvezményre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!