Nyilatkozik a tévének az osztrák gazdasági miniszter: igenis jó döntés volt megnyitni a keleti határokat a magyar munkavállalók előtt. Hiába vetítenek mögé grafikonokat, melyek azt mutatják, hogy az emberek 70%-a elutasítja a döntést, a kormány védi az EU mundért. Mármint az osztrák. Ott nem azért születnek a nagy léptékű elhatározások, hogy napról napra emeljék a kabinet tetszési indexét, hanem egyszerűen a közjóért. Nálunk inkább a körítés a meghatározó: csomagoljuk úgy a keserű pirulákat, hogy egy-két napig még édesnek tűnjenek, és mire megérezzük az ízét, már úgyis új gyógyszert adagolnak.
Én már a 250 milliárdos tartalék ügyét sem értettem. Ha hiányzik a költségvetésből, hát össze kell kaparni a tárcáktól. Ám ha még nem, miért kell zárolni hatalmas összegeket ott, ahol amúgy is mindig szükséggel küszködnek. S itt van az egykulcsos adó ügye is. Mikor meghirdették szakszervezetektől az elemzőkig, mindenki kiszámolta, hogy itt csak a magas jövedelmű családosok járhatnak jól. Azon persze volt vita, hogy 230 ezer, vagy 320 ezer forint az a határ, ahol nyereségbe fordul az új rendszer. De hogy 100 ezrek fognak veszíteni, az nem volt kétséges. Az első fizetés után kiderült, az alkalmazottak 85%-a járt rosszabbul. Persze ilyenkor sem az következik, hogy elnézést, rosszul számoltunk, javítani fogunk, hanem tüstént kommandókat állítanak fel, és mindjárt ötleteket kapnak a munkaadók, hogy miből adják oda azt, amit a legkevésbé sem az ő dolguk kifizetni. Egy hét, egy hónap, tart a kommunikációs offenzíva, mely azt sulykolja a tömegeknek, hogy itt mindent jól csinálnak, csak hát mindig akadnak olyanok, hol a multik, hol a külföld, hol a munkaadók, akik mindig elszabotálják azt a sok jót, amit amúgy az állam adna. Nem ügyetlen ez a rendszer. Nézem a miniszterelnök szóvivőjének tétova tekintetét, és csak nem tudom megállapítani, hogy tényleg elkalkuláltak valamit, vagy tudták ők pontosan mi lesz, s megpróbálták jól eladni a csomagot.
Mikor a kormány munkához látott, őszinte lelkesedés fogadta szándékát: a kétharmados erővel nem lesznek tekintettel semmire, ők rendbe hozzák mindazt, amit évtizedek alatt elbarmoltak az országban. Azóta picit módosult a jelszó: megtennének mindent, ami kicsit sem rombolja tetszési indexüket. Nem változott semmi. Csacska Ady-allúzióval élve: kód és dekód fia vagyok én. Ízlelgetjük, számolgatjuk, mi történik, és egyre többen vagyunk, akiknek sosem az jön ki, ami a kormányzati szándék volt. S hol van még az egészségügy, az oktatás átalakítása, nincs még nyugdíjrendszere az országnak, állandó csődközelben vannak az állami vállalatok, és recseg-ropog a mezőgazdaság, ahogy van. Bátor, nagyléptékű intézkedésekre lenne szükség, visszalendíteni az ország kerekét az európai sínekre. Ehelyett győzködés folyik. Két nap, és Matolcsy miniszter szájából megtudjuk, milyenek lesznek a nagy átalakítások. Biztos: fájdalmasabbak lesznek, mint amit eddig az Orbán-kormánytól megszoktunk. Ha nem az lenne, nem Matolcsynak kellene igét hirdetnie. Még két napig reménykedhetünk, hogy valódi reformok lesznek – ha nem is így hívják majd őket –, mert esélyt adnak az országnak a fölzárkózásra. Ha nem így lesz, továbbra is csak a művelt nyugat szegény rokonaiként rettegnek majd tőlünk osztrákok, németek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
