Akkor – a rendszerváltás idején – az emberek tele voltak várakozással. Voltak pillanatok, amikor eufórikus hangulat uralkodott. A kerekasztal-tárgyalások, a szabad választások, az ezt követő egyeztetések, az új parlament, majd a kormány megalakulása milliók figyelme előtt zajlott.
Akkor több százezren követték a televízió parlamenti közvetítéseit. Akkor az emberek valódi vitákat folytattak a közös ügyeinkről. Akkor, amikor a kormány nyilvánvalóan hazudott, kitört a taxissztrájk.
Akkor fontos kérdések eldöntését megelőzően egyeztetések zajlottak a különféle partnerekkel. Nem volt mindig megegyezés, de mindenki ismerte és akceptálta a másik szempontjait.
Akkor az emberek nem szerették, hogy „ezek” állandóan csak vitatkoznak, ahelyett, hogy segítenének megoldani a gondjainkat. Akkor sokan csalódtak a várakozásaikban, sokan érezték magukat vesztesnek. Akkor a politikusok kezdték elveszíteni népszerűségüket.
Akkor egyvalaki akadt, aki egyre inkább kivívta az emberek szeretetét. Göncz Árpád, a köztársaság elnöke. Ő szimbolizálta mindazt, amiről sokan úgy gondolták, hogy érdemes volt rendszert váltani. Az embersége, a tisztasága, politikai és emberi tisztességeszínre lépésétől kezdve elemi erővel tört át a nyilvánosságon. Ha valaki beszélt vele, azt érezte, hogy van itt egy ember, aki érti és megérti az ő problémáit, és ugyan lehet, hogy megoldani nem tudja azokat, de biztosan együttérez vele. Ugyanezt érezhették tömegek is, amikor beszélt előttük, amikor közösségi programokon vett részt. Sokak számára jelentette a reményt és a megnyugvást.
Most az emberek nincsenek tele várakozással. A parlamenti televíziós közvetítéseket kevesen tudják nézni, de őket sem érdekli. Már nem is követik a közélet ügyeit. Észre sem veszik, ha a kormány nyilvánvalóan hazudik.
Most nincsenek egyeztetések fontos kérdésekről. Most Nemzeti Konzultációnak hazudott levelezgetés folyik, kétes, vitatható eredménnyel, de legalább drágán. Most senkit sem érdekelnek a másik szempontjai, nem is akarja ismerni, pláne nem akceptálni azokat.
Most az emberek végleg csalódtak a várakozásaikban, sokkal többen mondhatják magukat vesztesnek, láthatják sorsukat reménytelennek. A politikusok végképp elveszítették elismertségüket. Most senki sem jelent az emberek számára reményt és megnyugvást.
Most, hogy Göncz Árpád örökre elaludt, sokan nevezik őt példaképüknek. Kár, hogy senki nem követi.
