Lakner Zoltán: Európa keresése

Ezek az események egy olyan Európára csaptak le, amelynek országai számos társadalmi, gazdasági és politikai problémával küzdenek. Hadd emeljek ki csak kettőt ezek közül. Az egyik a bevándorlás. Bár az leginkább a butaság témaköréhez tartozik, hogy egyesek szerint a muszlim bevándorlók maholnap többségbe kerülhetnek Európában, de az Európában megszokottól különböző vallási háttérrel, hagyományokkal, szokásokkal rendelkező emberek tömeges megjelenése, letelepedése tényleg számos nehézséggel jár. Sokan gondolják, hogy a „civilizációk összecsapása” ma már Európa nagyvárosaiban zajlik. De ha nem is látja valaki ennyire kiélezettnek a helyzetet, akkor is felmerülhet a társadalmi integráció folytathatóságának kérdése, ahogyan lehet azon is gondolkodni, vajon van-e az európai társadalmaknak befogadási korlátjuk, vagy hogy van-e egyáltalán ilyen korlát. A félelmeket nyilvánvalóan felerősíti a terror, és sajnos a félelem óráiban nehéz elmagyarázni, hogy az európai muszlimok túlnyomó többsége nem kér a terrorizmusból.

Döntés kérdése, meddig hagyjuk, hogy a félelem irányítson bennünket. Aki azt állítja, hogy az eddigi európai integrációs politikák egy az egyben összeomlottak, az azt sugallja, hogy minden egyes újabb menekült potenciális veszélyforrás. Aki „a dolgok nevükön nevezése” címén olyat állít, ami nem igaz, az biztosan nem a józanság híve, hanem az indulatkeltésé. Az erre építő pártok európai konjunktúrája az egyik legfontosabb politikai változás. Jóval túlment ez már azon, hogy pusztán egy veszélyre figyelmeztető jelnek tekintsük: ez már maga a veszély.

A menekültválságnak és hosszabb távon a bevándorlásnak van társadalmi dimenziója is. Ha a kulturális eltérések egybeesnek a szociális problémákkal, például a munkanélküliséggel, szegénységgel, iskolai hátrányokkal, akkor még súlyosabb nehézségek adódhatnak, amelyek akár erőszakba is fordulhatnak.

Szorosan összefügg ez egy másik nyugtalanító trenddel, az európai jóléti állam elbizonytalanodásával. Megváltoztak azok a paraméterek, amelyekre létrehozták a jóléti államot, így a demográfiai viszonyok, a családszerkezet és megrendült a foglalkoztatás biztonsága. Ismét vita folyik arról, a jóléti állam elérte-e a határait, fenntartható-e egyáltalán, vagy legalábbis hogyan lehetne rugalmasabbá tenni. Amikor arról folyik a szó, hogy a szociális jogokat kiterjeszteni kellene, vagy fordítva, kössünk szigorú feltételekhez minden juttatást, akkor az is ott van a háttérben, hogy a korábbi foglalkoztatási biztonság megszűnését követően a társadalmi tagság feltételéül lehet-e még szabni egyáltalán a munkát.

Az unió országait tehát egy olyan helyzetben érte el a menekülthullám, amikor amúgy is alapkérdések vitája zajlik, s amikor az a politikai küzdelem tétje, hogy a stabil „belső körös” pozíciók kiknek a számára lesznek elérhetőek a jövőben, akár egy ország társadalmán belül, akár az országok egymás közötti viszonyában. Még a mérsékelt és Európa-párti politikai szereplők gondolkodását is meghatározza a belső-külső körös gondolkodás. Nyáron a német és a francia gazdasági miniszter, tehát két baloldali politikus lépett fel azzal a tervvel, hogy szükség lenne egy erősebb integrációs magra, annak érdekében, hogy a politikai unió létrehozása felgyorsuljon. Bár a több és erősebb Európa mellett foglaltak állást, koncepciójukban keveset tudtak ígérni azoknak az országoknak, amelyek első nekifutásra kimaradnának az integrációt szorosabbra fűző belső körből.

Megdőlni látszik tehát az az elgondolás, hogy az európai integráció folyamata egyirányú utca, ahol csakis a haladás tempója kérdéses. Komoly erők látszanak megmozdulni a „nemzetek Európája” koncepció megvalósulásáért. Hányszor hallhattuk éppen mi, magyarok a menekültválság kapcsán, hogy Európa tehetetlen, a potens és legitim vezetéssel rendelkező nemzetállamokra kellene bízni a megoldást? Csakhogy Európa attól is gyengébb lesz, ha a nemzetállamok tudatosan akadályozzák egy-egy kritikus kérdésben a közös fellépést. Így válhat a nemzetállami stratégia önbeteljesítő jóslattá, az unió pedig végképp hatástalan politikai szerkezetté.

Az Európa-jövőképek vitái nem a világtól elszigetelten zajlanak. Az unió éles gazdasági versenyben áll az Egyesült Államokkal, Kínával, feltörekvő régiók sokaságával. Távolról sem közömbös, hogy ilyen helyzetben a tagállamok képesek-e lépéseik összehangolására.

A menekülthullámmal szorosan összefüggő közel-keleti válsághelyzetek rendezése szempontjából sem mindegy, hogy az európai országok és az Egyesült Államok szövetségesi viszonya cselekvést eredményez-e. A menekülthullám feltartóztatása érdekében újraindulnak az uniós csatlakozási tárgyalások Törökországgal, ami éles kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy vajon a többségükben muszlim menekültek beengedése vagy egy többségében muszlim lakosságú, közel 80 milliós ország majdani – egyelőre azért eléggé távoli – uniós tagsága jár-e nagyobb kockázatokkal.

Az eseményeket közelről figyelő Oroszország szempontjából a legjobb, ami történhet, ha az unió egyre gyengébbé és széttagoltabbá válik, akár éppen az oroszokkal fenntartott eltérő hőfokú kapcsolatok miatt. Az erőtlen Európa az amerikaiakat is gyengítheti, átformálva a világpolitikai erőviszonyokat, s egyúttal lehetővé teszi az orosz befolyás további növelését Európában, országról országra haladva.

Aligha véletlen egybeesés, hogy a „nemzetek Európája” mellett elköteleződő európai kormányok és pártok legtöbbje, talán az új lengyel kormánypárt kivételével, feltűnően jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Ez pedig már azt a kérdést veti fel, hogy a nemzeti szuverenitás hívei vajon nem sodorják-e egy másik, a bajokkal küszködő Európánál sokkal kiszámíthatatlanabb kapcsolatrendszerbe országaikat? S vajon nem arról van-e szó valójában, hogy egyes politikusok hatalomszerzési vagy hatalombővítési kísérleteinek gátat vetnek az uniós normák, ezért válnak e politikusok uniókritikussá? Hogy aztán a Brüsszel elleni „harc” közepette szoros politikai- gazdasági kapcsolatot alakítsanak ki Oroszországgal. Nem akarnék célozgatni, jobb egyenesen kimondani, hogy erre kiemelt példa az Orbán Viktor vezette Magyarország.

De azért másról is szó van, mint puszta hatalmi manőverezésről. Az európaiság hazai híveinek meg kellene barátkozniuk azzal, hogy ez már nem az egyesülő Németország, a permanens bővítés és a nagy reményekkel létrejövő valutaunió Európája. Manapság egyidejűleg jelennek meg cikkek világlapokban arról, hogy az európai közösség ügye talán egy nemzedék alatt elbukik, és arról, hogy a II. világháború utáni Európa eddig minden válságát úgy oldotta meg, hogy unióként erősebbé vált. Vagyis az apokaliptikus pánik nem megfelelő válasz, de a korábbi Európa-optimizmus töretlen folytatása sem az.

Az a tény, hogy Magyarországon néhány év óta a nemzeti szuverenitás hangoztatása ismét polgárjogot nyert az unióhoz való viszony kapcsán, azt is jelzi, hogy a rendszerváltás európai integrációs projektje kimerült. Mégpedig azért, mert a mai európai politikai helyzetre képtelen reagálni. Orbán nem tesz mást, mint számol a változással. Ezen felül, bár nem szeretném túlgondolni, mintha Orbán azt a politikai hagyományt is felülvizsgálta volna – nem elsőként és nem egyedüliként a történelemben –, hogy Magyarországnak minden körülmények között a nyugati mintát kell követnie. Mintha egyre komolyabban venné az önálló modellalkotás ambícióját, ami pontosan azért nem valamiféle megalapozatlan „harmadikutasság”, mert az uniós és a NATO-tagság szilárd bázist kínál hozzá. Erre alapozva nyílik ki a játéktér. Az a kérdés, hogy ezt Orbán mire használja. És akkor azt a kérdést is fel kell tenni, hogy Orbán baloldali és liberális ellenlábasai mire használnák. Mármint, van-e róla elképzelésük?

Orbán ellenzékének sorsa, de talán több is, az egész országé múlik azon, tudunk-e másképp nézni Európára, mint huszonöt vagy tizenkét évvel ezelőtt. Egyidejűleg tudunk-e rá másképp nézni, mint ahogy Orbán. Tudunk-e legalább egy kicsit beleszólni abba, milyen legyen a kontinens, s hol itt a mi helyünk? Mindenképpen fordulóponthoz értünk, szédülünk is bele. Orbán már megmutatta, merre tart.

Ám egy keresztútnál sosem csak egy irányba lehet továbbmenni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!