Végül is csak egy ígéret teljesült, nyugtázhatnánk jólesőn, ha éppen nem égne miatta az arcunk megint, ország-, de inkább a világ előtt. Az a szerencse csak, hogy ebben az össznépi elcikisedésben akad néha higgadt és elegáns hang, legalább tisztán látszik a különbség állam és polgára közt. Magyarország talán mégsem egyenlő a magyar kormánnyal.
Történt, hogy Lázár János megfogadta Berlinben a minap, hogy most aztán elkezdik fényesre suvickolni az országimázst, túl sok sár került a képre, a ballibek dobálták, magyarságteljesítménynek híján lévén, de azért még sincs ez így jól. Nem beszélnek ezek a levegőbe, alig telt el egy hét és máris helyre kis közlemény várta a Berlinale filmfesztiválra érkező finom nemzetközi kultúrközönséget a később Ezüst Medve díjas magyar versenyfilm bemutatója utáni sajtótájékoztatón. Akik látták, azt mondják, Fliegauf Bence filmje pontos arányérzékkel dolgozza föl a romagyilkosságok történetét, nem idealizál és nem démonizál, ezt írták róla. Ehhez képest a kormányzati kommunikáció feladatának érezte, hogy elmagyarázza a nézőknek, hogy a film egy fikció. „(A film) nem szól a sikeresen lezárult rendőrségi vizsgálatról és az azt követő vádemelésekről.” Jesszus.
Feladatuknak érezték elmagyarázni, hogy a magyarországi romagyilkosságokhoz hasonló rémségek, máshol is előfordultak. „Példaként szeretnénk megemlíteni a szélsőjobboldali ámokfutó esetét Norvégiában.” Atyaég. Feladatuknak érezték elmagyarázni, hogy Magyarországon romának lenni nem is olyan rossz, azóta legalábbis, hogy a kormánynak még stratégiája is van őérettük. „Magyarország az európai tagállamok között elsőként vezette be a Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási Stratégiát.” Ilyeneket írnak, ahol az elmesorvadás ragályos, ott. Mégis mi célból? Hogy rögtön a bemutató után bebizonyítsák a rendezőről és filmjéről, hogy hazug, azért? Vagy, hogy egy ilyen filmfesztivál közönségével tudassák, nem feltételezik róluk, hogy képesek érteni a művészetet, különbséget tenni fikció és valóság között, azért? De van mégis, hogy a szellem utat tör a sötétségen át. Azok után, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium példás szakszerűséggel zúzta szét a rendező nagy pillanatát Berlinben, maga az érintett annyit mondott: „a film Magyarország imázsa szempontjából is fontos, mert társadalmi tabut és krízist dolgoz fel. Voltak, akik aggódtak amiatt, milyen képet fest ez majd az országról. De szerintem ez érthetetlen szűklátókörűség. Megmutatkozott, hogy demokráciában élünk és engedik a művészeket reflektálni a társadalmi jelenségekre.”
Akik mostanság a magyarságteljesítményt azon mérik oly nagy indulattal, hogy ki mit sugall az országról Európában, ezeket a szavakat lesznek kedvesek megsüvegelni. De gyorsan. És szégyenkezni az övéik mondatai miatt. De nagyon. Az országimázs miatt, ahogy ígérték.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
