A hét száma 1,8 milliárd; a hét mondata Orbán Viktoré, amit Felcsúton válaszolt egy újságíró váratlan kérdésére; a hét vagyonnyilatkozója ezúttal nem Rogán Antal; a a hét szégyene a nyilvánosságra került gyulai bírósági ítélet, és annak indoklása.

 
Lázár János a hét átadásán - Forrás: Promenád.hu

A hét átadása
Bár kétségkívül a felcsúti sportlétesítmény megnyitója vitte a hetet, mi egy méltatlanul kevéssé értékelt, de szintúgy fontos átadásra gondoltunk. Van az úgy, hogy az ember Hódmezővásárhelyen egyéni képviselőként megnyeri a választásokat, és ennek örömére az egész város díszbe öltözve gazsulál neki. Hát így esett Lázár Jánossal is, aki nem egyszerűen kivette a postaládából az erről szóló írásos igazolását, hanem rögtön katonai zenekarral és iskolai kórussal súlyosbított, virágözönbe fullasztott ünnepségen köszönte meg a választópolgároknak negyedik mandátumszerzését. És hogy innen hova tovább? „Ha 60 évesen azt mondhatnám, hogy 27 éves koromtól 60 éves koromig képviseltem egy választókerületet, akkor nem lennék elégedetlen a politikai teljesítményemmel” – vetítette előre a jövőt Hódmezővásárhely első embere.

A hét száma 1,8 milliárd

...összesen ennyi forintos büntetést kell fizetniük a pártoknak az elhagyott ajánlóívek után. Egy elvesztett papír 50 ezer forintba kerül, a legtöbbet a Szepessy Zsolt vezette Összefogás Párt kavarta el, 750 ívvel nem tudtak elszámolni, így 38 millió forintot fizethetnek.

A hét mondata

„A magyar gazdaságpolitikai gondolkodás régóta küszködik a kommunista örökséggel, amit az ön okfejtéséből is hallhattunk” – ezt válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, milyen érzés, hogy az adófizetők pénzéből stadion épült a háza mellett. Orbán szerint Felcsúton nem közpénzből épült stadion. A 3,8 milliárd forintos beruházás 70 százaléka társasági adójuk egy részét felajánló magáncégektől érkezett, a tao-program keretében. A társasági osztalékadó-kedvezmény (tao) nevében hordozza a megfejtést. Az adó az állam által közösségi célokra beszedett pénz. Nem ártana ezt már megtanulni.

A hét vagyonnyilatkozója

Nem Rogán Antal, hanem Illés Zoltán. A környezetvédelmi államtitkár azért töltötte ki rosszul az adóbevallását, mert nem tudja, és nem is érdekli igazán, hogy mennyi a fizetése (több mint 2 milliót keres havonta). Időhiányra panaszkodva elmondta, hogy 1998 óta minden évben rutinból másolja át az adatokat egyik papírról a másikra.

A hét szégyene

Elutasította a Gyulai Törvényszék a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatására irányuló ügyészi indítványt. Indoklásában Mucsi Erika bírónő többek közt a cigányságról szólva így fogalmazott: „egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői”. A TASZ, a Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda közös közleményt adott ki az ítélettel kapcsolatban, amelyben azt írták, elfogadhatatlan, hogy egy ítélet az indokolásában mentegesse, legitimálja a „cigánybűnözés” teóriáját és az ezen alapuló szélsőséges akciókat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!