A hét képe ezúttal is Orbán Viktor Facebook-oldaláról származik, az az oldal valóságos aranybánya rovatunk számára. Válogatásunkba ezen kívül a hét cseréje, a hét magyarázata, a hét rossz híre, a hét dilemmája és a hét száma került be.

 
Orbán Viktor görög BEK-döntősökkel - Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A hét képe
A legjobbkor járt Athénban Orbán Viktor. Épp sikerült elcsípnie azt a történelmi pillanatot, amikor özvegy Puskás Ferencnével közösen le tudta leplezni azt az emléktáblát, amelyet az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion VIP-páholyában állítottak közszemlére. A nagy esemény apropója (43 éve játszott BEK-döntőt a Puskás-vezette Panathinaikosz) kiváló alkalmat teremtett a miniszterelnöknek egy megszívlelendő tanács elmondására. Az életben két fontos dolog van, amit meg kell tanulni, és ebben a futball segít. „Az egyik, hogy hogyan győzd le a másikat, a másik pedig, hogy hogyan kell a vereséget emelt fővel elviselni” – vélekedett Orbán. Talán nem véletlen, hogy ilyen sok stadiont építtet országszerte.

A hét cseréje
„Költségvetési megszorítások miatt” mondtak fel a minap Tóth Zoltán választási szakértőnek az ELTE Államés Jogtudományi Karán. Legalábbis a hivatalos verzió ez. Tóth egy levélből értesült kirúgásáról, a Politikatudományi Intézet igazgatója tájékoztatta a döntésről. A kormányoldalt gyakran kritizáló szakértő választási rendszerek című tantárgyának oktatását Mráz Ágoston viszi tovább. Az a Mráz, aki a közismerten Fidesz közeli Nézőpont Intézet vezérigazgatója. Az biztos, hogy ezentúl választási ügyekben a kormány álláspontját hallják majd az ELTE diákjai.

A hét magyarázata
„A központi költségvetés orrnehéz” – mondta Banai Péter helyettes államtitkár. Mindezt megnyugtatásul közölte, amire azért van is némi szükség, miután a hiány az első négy hónapban 951,1 milliárd volt, ami az egész évre tervezettnek egész pontosan 96,6 százaléka. Banai szerint két dologban bízhatunk: az egyik, hogy orrnehéz költségvetésünkben a bevételek többsége az év végén jön be. Másrészt természetesen az Európai Bizottság tehet a túl nagy hiányról, mivel „likviditási problémáik” miatt az uniós forrásrész nem érkezett be időben az államkasszába, ami 170 milliárd forint bevételkiesést jelentett. Ha likviditási problémák alatt azt értjük, hogy Magyarország még mindig nem adhat le számlákat az EU-nak, akkor igaza is van. Ettől azonban nem lesz több pénzünk.

A  hét dilemmája
Nem tudjuk, vajon miféle identitásválságban szenved a Jobbik, az viszont biztos, hogy lassan nehéz lesz őket bárhová is besorolni. A héten közleményt adtak ki, melyben bejelentették, hogy egy többlépcsős per végén nekik adott igazat a Kúria, és kimondta, az ATV megsértette a médiatörvényt, amikor egy műsorvezetőjük „parlamenti szélsőjobbnak” titulálta a pártot. Az indoklás szerint ugyanis ez a jelző (mármint a szélsőjobboldali) negatív hatást kelt a nézőben. Jó lenne akkor már, ha azt is leírnák, egészen pontosan milyen néven szeretnének futni.

 A hét száma 38116
– viszonylag nehezen sikerült kipréselni az illetékesekből, vagyis a tankönyvellátásért felelős KELLO-ból az adatokat, ám végül csak kiderült, hogy tavaly egy hónappal a tanévkezdés után ennyi könyvet nem sikerült kiszállítani az iskolákba. Még jó, hogy Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár sikertörténetnek nevezte a tankönyvpiac államosítását. Idén egy fokkal bizakodóbbak lehetnek a szülők és a diákok: ha minden igaz, a rendőrség is besegít majd a tankönyvosztásba.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!