Négy próbatétel
Az Orbán-rendszert 2014-ben le kell váltani. Ehhez demokratikus összefogásra, közös alternatívára van szükség. A politikai erőknek négy próbatételen kell átesniük a 2014-es választásokig, illetve az azt követő kormányzásig. Az első próba egy-egy párt, mozgalom létének és hatókörének, politikai súlyának igazolása. Ez volt az állóképesség próbája 2010 nyara és 2012 ősze között. A második próba a politikai erők koalíciós, összefogási képessége egy adott platform mentén. Ez következik most 2012 őszétől 2013 tavaszáig. A koalícióképesség próbája után következik a közös és az egyéni választási és vonzási képesség bizonyítása a választási harcban. Ennek kell megmutatkoznia 2013 tavaszától 2014 tavaszáig. Majd következik a kormányzó-, sőt, rendszerváltó képesség hiteles bizonyítása a választások után. De ebben a négypróbában mindenkinek tudnia kell, hogy már az első próba idején rendelkeznie kell olyan képességekkel és eltökéltséggel, ami alkalmassá tesz a további próbák letételére.
Ki marad életben?
Egy-egy választási vereség, a hatalomból az ellenzékbe zuhanás próbára teszi a pártok állóképességét. Az 1990-es brutális, majd az 1998-as hajszálnyi, a 2010-es újabb brutális vereségek ellenére az MSZP lábon maradt. Ma, két és fél év után egyértelmű, hogy az MSZP se nem omlik össze, se nem hal el, hanem a politikai élet meghatározó pártja marad. A Fidesz túlélte a 2002-es és 2006-os vereségeket, sőt, a legnehezebbet, az 1994-est, amikor esélyes ellenzéki pártból, a parlamentből majd nem kizuhanó párt lett. Tudjuk, hogy az MDF és az SZDSZ nem élték túl sorozatos vereségeiket.
De a túlélés jelentheti a nagy pártból középpárttá vagy kis párttá zsugorodást is. A Fidesz 2006 nyarán közel állt hozzá, hogy a jobboldal középpártjává váljék, ám ellenfelének összeomlása helyzetbe hozta. Az MSZP ma középpárt, amely többékevésbé lefedi a baloldali, de nem a szociálliberális balközép, se a szélsőbaloldali „vörös” szavazókat. A jelenlegi vezetés balra beszél, így bezárja magát a baloldali gettóba. Ehhez hasonlóan, a Fidesz pillanatnyilag Orbánnal jobbra beszél és cselekszik, és ezért lehúzódik a jobbközép, Európa-barát, polgári konzervatív táborról, de ezért birtokol szélsőjobboldali radikális szavazókat. Így marad balközépen és jobbközépen egyaránt űr, ezért politikailag hontalanok a szociálliberális, Európa-barát középosztályos, fejlettebb részeken élő szavazók éppúgy, mint a konzervatív, nyugatos, polgári választói csoportok. De mivel a Fidesz hatalmas politikai és gazdasági gépezete könyörtelenül egyben tartja szervezetileg és személyileg a jobbközépet, a jobbot, és a szélsőjobbot, mivel nincs esély arra, hogy leváljon egy polgári konzervatív csoportosulás, ezért a konzervatív szavazók csak kívülről szerezhetők meg.
A mozgalmak túlélését intézményesülésük adja. Természetes módon születnek és halnak el. Az Orbán-rendszerrel szemben fellépő mozgalmak mind azonos fázisokon esnek át: alkalmi demokratikus vagy érdekvédő fellépésből átlépnek a nemzeti szintű rendszerellenes, majd a valamennyi ellenzéki erő platformja mi vagyunk, a harmadik erő, pólus státusába. A versengők közül az LMP, a Milla és a Szolidaritás maradt lábon. (Igen, az LMP még mindig a mozgalmi fázisban van, a legkevésbé se működik pártgépezetként, vezetői se hivatásos politikusként.) E mozgalmak fontos szerepet játszanak nemcsak az ellenállásban, de egy új rendszer építésében is. Nem egyszerűen választókat szólítanak meg, hanem képesek a választói aktivitás, együttműködés előhívására. A pártok hajlamosak lekicsinyelni őket, ám ne feledjük, hogy a Fidesztől az MSZMP reformköreiből táplálkozó MSZP-ig, az SZDSZ-től az MDF-ig, valamennyien mozgalmakból születtek, néhány tucatnyian kezdtek szervezkedni. Sőt, a Fidesz „újramozgalmasítása” vezetett a 2010-es nagy győzelemhez, és a mozgalom leállása, Orbánnak politikai prédikátorból és mozgalmárból ismét hivatásossá válása egyike a mai hatalom Achillesz-sarkának.
Együtt vagy egyedül
A jelenlegi MSZP-vezetés Orbán győztes stratégiáját követi: egy a tábor, egy a zászló! „Csak bal- vagy jobboldal van, nincs közép, csak köztünk egy szakadék. Velünk vagy ellenünk. Ha nem vagy velünk, Orbánnal vagy. Mi vagyunk a legnagyobbak az ellenzékben, és törvény, hogy a nagy hal megeszi a kicsiket, mert a választó mindig a nagyobb és esélyesebb mellé áll. A választás nálunk mindig negatív választás, így lesz ’14-ben is: akarjátok, hogy Orbán maradjon? Neeem! És akkor a nép bárkit megválaszt, ahogy ’94-ben Hornt, 2002-ben Medgyessyt. Nem ránk, hanem Orbán ellen fognak szavazni. Nekünk nincs más dolgunk, mint ülni és várni, hogy a hatalom és a többi ellenzéki erő tönkretegye magát, és a választói inga visszajön. Nincs Bajnai, nincs LMP – szétmennek még a választások előtt –, nincs Milla, nincs Szolidaritás, nincsenek liberálisok. Nem lesz még egyszer, hogy a baloldali óriás szocialistákat, kis pökhendi liberálisok kormányozzák. Nem fogja a farok csóválni a kutyát. Csak mi vagyunk: fiatal és törekvő csapat. És mi nemcsak győzni, de kormányozni is tudunk.” Ezt a felfogást erősíti föl a mozgalmak dühös kifakadása, gúnyolódása az MSZP felett. „Ti feleltek a múltért, ti tehettek Orbán kétharmadáról, ti nem vagytok hajlandók átalakulni, egyenlő távolságot tartunk köztetek és a Fidesz között!” „Akkor dögöljetek meg!” „Ti dögöljetek meg!” Megdöglenek.
A szocialisták nélkül nem lehet győzni. De a fenti szocialista stratégiával nemcsak a választási győzelem bizonytalan, de nem lehet kormányozni. Balról nem lehet választói többséget szerezni. Marad a negatív választás: utálom Orbánt! Csakhogy negatív választás van, de negatív kormányzás nincs. A negatív választás tragédiája, hogy száz és száz egymással ellentétes vágyat, sérelmet, igényt ébreszt, amelyeket semmilyen kormányzással nem lehet kielégíteni. Továbbá kiderül, hogy a pozitív választói csoport – itt a baloldal –, jóval kisebb, mint a választói többség – nevezetesen a balközép, a jobbközép és a szélsőbal –, vagyis balról, a baloldalra súlyozva lehetetlen kormányozni. Ha nem hiszik, nézzék meg az orbáni kormányzást, amely képtelen saját választói táborával mit kezdeni, ahol a jobbra súlyozás katasztrofális kormányzati eredménnyel jár. Végül, a fiatal szocialistákról saját választóik még elhiszik, hogy megnyerhetik a választásokat, de azt már nem, hogy tudnának kormányozni. Miért ne tanulhatna bele ’14 és ’18 között az ifjú pártelnök „alkancellár” külügyminiszterként, s a többiek államtitkárként a kormányzásba?
A 2012-es ősz és a 2013-as tavasz próbatétele, hogy az ellenzék megszerzi-e magának a hiteles kormányzóképességet, összekapcsolódnak-e a mozgalmak – Milla, Szolidaritás, a liberálisok, majd az LMP – egy közös, kormányképes platform mentén, és végül fölcsatlakozik-e hozzájuk az MSZP. Ez fog eldőlni október 23-án, majd az LMP és az MSZP novemberi kongresszusain, illetve a tavaszi menetelésben. Győz-e az összefogásszárny az LMP-ben és az MSZP-ben, vagy az „egyedül vagyunk” öngyilkos stratégiája mellett döntenek?
Egészséges országokban a jobbközép konzervatívok és a balközép szociáldemokraták versengenek egymással, vagy kötnek nagykoalíciót (így Németországban, Hollandiában, Ausztriában). Mi politikailag beteg ország vagyunk. Nincs se jobbközép CDU, se balközép SPD, de van jobboldali Fidesz és baloldali MSZP. Ezért a közép normális, ésszel és nemcsak szívvel és zsebbel szavazóit, nem, vagy alig lehet pártpolitikailag megközelíteni: nekik a kormányzóképesség a legfőbb garancia. Jobban, hozzáértőbben, nyugodtabban, megbízhatóbban, nemzetközileg hitelesebben, középről fogunk kormányozni. Bajnai Gordon erre kell, nem másra. Elhiszik róla, hogy jobban tud kormányozni, mint Orbán Viktor vagy Mesterházi Attila, netán Schiffer András? El. Úgy vélik, hogy benne, és nem másban, meg tud és meg kell egyeznie valamennyi pártnak és mozgalomnak? Úgy. Feltételezik róla, hogy amit megígér, betartja? Fel. El tudják képzelni, hogy képes maga mellé venni huszonöt-harminc hozzáértőt a közvetlen, és több száz szakembert a közvetett kormányzásra? El. Ha mindez nem így van, tartsák meg 2013 tavaszán az ellenzéki jelöltek előválasztását amerikai vagy francia mintára! Összefogás nélkül nincs remény.
Érzelmek fölkorbácsolása vagy mederben tartása?
A ’14-es választásokon lesznek dühök és sérelmek. A választási harc karaktergyilkosságokból és gyűlöletkampányokból fog állni. A hatalom addigra meg fog sérteni minden jelentős választói csoportot. Kit ezzel, kit azzal. Négy évig nem lesznek többletjövedelmek, négy éven át lesznek bizonytalanok a munkahelyek, négy évig nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok. Négy éven át fon be mindent az intézményes korrupció. Négy évig működik egy győzelmi jelentéseket előállító hazugságüzem. Négy éven át leszünk megfélemlítve a munkahelyünkön, az iskolákban. Négy éven át leszünk kiszolgáltatva egy ellenőrizetlen, brutális hatalomnak. Négy éven át leszünk nemzetközileg elszigetelve, szégyenpadon. Négy éven át nem leszünk szabadok, egyenlők és szolidárisak. A választót nem kell majd dühíteni: dühös lesz! Nem kell se apátiától, se közömbösségtől félni.
A legnehezebb a választói érzelmek, bosszúvágyak, gyilkos indulatok és Messiás-váró hitek mederben tartása lesz. A társadalmi hisztéria kezelése. A nyugalom, a tolerancia, a béke és az együttműködés fenntartása. És persze a kielégíthetetlen igények visszaverése. Ahhoz kell önbizalom és belső elkötelezettség, hogy Orbán Viktort ne „orbánosan” győzzék le. Ne gondolják az ellenzéki erők, hogy a győzelemhez ígéretekkel, ígéretekkel és ígéretekkel vezet az egyetlen út. És legyen bennük önfegyelem saját hatalmi igényeikkel szemben. Én értem, hogy már elosztották maguk közt a miniszteri és államtitkári címeket és rangokat, már kinézték a Fidesz-fiúktól elkobzandó vagyontárgyakat, már beleszerettek a mindenható központi hatalomba, de ez a választás most többről szól: Magyarországról.
Választás vagy rendszerváltás
Itt új és társadalmilag, politikailag, jogilag és gazdaságilag elfogadhatatlan rendszer született. A választásnak nagyobb a tétje, mint egy parlamenti választásnak. Az orbáni „unortodox”, társadalmilag igazságtalan és súlyos egyenlőtlenséget szülő, antidemokratikus, nem jogállami, fenntartható növekedésre képtelen, intézményesen korrupt, nemzetközileg hiteltelen, Európa-ellenes rendszer leváltásáról vagy végleges berendezkedéséről van szó. Ha a választások megerősítik az eddigi hatalom politikáját és rendszerét, ezzel az igazolással tartósan és visszavonhatatlanul kiépülhet az orbáni rendszer. Ennek következménye nemcsak valamennyi megmaradt autonóm intézmény fölszámolása, de a nemzetközi közvélemény lesújtó ítélete is, ezúttal már nem a kormányról, hanem a magyar társadalomról. Egyszer lehetséges gyanútlanul választani, de másodszor, a négy év ismeretében, egyetlen választó se mondhatja, hogy nem tudja, kire és miért szavazott. Ez Magyarországot politikailag és gazdaságilag egyaránt elszigeteli a demokratikus világtól.
A 2014-es választásokon, egy demokratikus alternatívának kell megjelennie, amely hitelesen állítja, hogy nemcsak a válság kezelésére alkalmas kormányképes erő, hanem képes és kész egy demokratikus, jogállami, társadalmilag igazságosabb, nagyobb esélyegyenlőséget nyújtó, fenntartható növekedési pályán álló, kiegyensúlyozott és biztonságos európai Magyarország rendszerének kiépítésére. Már a választások idején világossá kell válnia, hogy a demokratikus összefogás alternatívája nem egyszerűen valamelyik párt vagy politikai oldal érdekeit és értékeit képviseli, hanem képes az egymással versengő célokat és programokat egyeztetni, összefogni és a későbbi kormányzásban érvényesíteni.
Ez a mi országunk. Ezt az országot vagy együtt emeljük föl arról a mélypontról, ahová az elmúlt évtizedben süllyedt, vagy sehogy. „Anyjához tér így az a gyermek, / kit idegenben löknek, vernek, / Igazán / csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz, / Magaddal is csak itt bírhatsz, / óh lélek! Ez a hazám.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!