Monsieur député Varga!
Bocsásson meg, amiért soraimmal zavarom Önt, nyilván rengeteg teendője van, s ezek közül igazán nem a legfontosabb egy rég és messzire eltávozott, idegen országbeli idős hölgy gondolatait ügyelni, mégis, talán az idősebb, no meg a nő és anya jogán talán nem tűnik bárdolatlanságnak, ha megszólítom.
Hallom, mert mostanában sokat hallani az Önök országáról itt is, és bizony e hírek nem a leghízelkedőbbek Önökre nézve, szóval, hallom, hogy Ön egy parlamenti felszólalásában meglehetősen szimplifikált képet vázolt fel a nők társadalmi szerepéről, hivatásáról, mi szerint a nő dolga mindenekelőtt szülni és szülni és szülni és újra szülni. És csak azután lehet szó munkáról, életről, hivatásról, egyébről, már ha a nőnek van hozzá még ideje, kedve, ereje egyébhez.
Higgye el, az élet egy kissé árnyaltabb, bonyolultabb ennél. Szabadjon csak a magam példájával előhozakodnom.
Elegyes családból való vagyok, felmenőim között akad paraszt, kurtizán és koronás király is, nem egy. Anyám táncosnő volt, apám katona, őt alig láttam, folyton harcolt, no meg, tisztesség ne essék szólván, kurvázott, ahogy az egy jó férfihoz illik. Zárdában nevelkedtem, majd tizenhét évesen árván maradván, átvettem a családi birtok vezetését. Egy évre rá feleségül mentem egy báróhoz, akinek volt egy törvénytelen fia. Miután nekem is lett tőle gyerekem, gyorsan el is váltam, mivel rájöttem, hogy nem szeretem az uramat kellőn. Keresni kezdtem az igazit tehát. Próbálkoztam diákkal, ügyvéddel, klasszika-filológussal, majd néhány író következett a sorban, akik közül talán még Ön is hallott bizonyos Heine, vagy Balzac, vagy Flaubert, vagy Dumas urakról – utóbbiból az apának és a fiúnak is volt szerencsém tiszteletteljes szeretetemet kinyilvánítanom.
Egy Alfred de Musset nevű kollégával együtt is éltem egy darabig, de sajnos ő roppant csapodárnak bizonyult, ráadásul alig lehetett kicsalogatni a párizsi romkocsmák mélyéből. Elvittem Velencébe, hátha ott meggyógyul, majd mivel ez nem történt meg, egy olasz orvost fogadtam mellé, akibe azonban beleszerettem, de nem baj, mert Musset nagyon szép könyvet írt később a dologból. Lám, sose tudhatja az ember, miből, mi lesz, mivel tesz jót felebarátjának és az emberiségnek.
Jóban voltam Berliozzal, aki az Önök Rákóczi indulóját szerzette, Liszt Ferenccel, tudja, azzal a repteressel és hét évet éltem egy Frédéric Chopin nevezetű félázsiai muzsikussal is.
Higgye el, mindeközben jó háziasszony is voltam, Chopint például kastélyomban mindig koszt, kvártély fogadta, no meg három zongora, gondját viseltem emberemnek, öltöztettem, etettem, itattam, mindig volt a háznál, bor, vodka, abszint és ópium.
Remekül főztem, sütöttem, különösen körtés tar teom volt legendás, minden délután egy órát töltöttem el a konyhakertben és kitanultam a nyúltenyésztés tit kait is, az én nyulaim úgy szaporodtak, mint… nem tudom, hogy mondják ezt maguknál.
A gyermekeimet sem hanyagoltam el, no, az igaz, hogy akkor egy kicsit megorroltam, mikor az én kis kicsike Solange lányom elcsábította egyik szeretőmet, egy bizonyos Clésingert, és feleségül is ment hozzá, de megbocsátottam neki is, hisz tudja, hogy van ez: első a család. Azt már nehezebben dolgoztam fel, hogy ez a Clésinger nagykalapáccsal támadt az én drága Maurice fiamra, aki viszont majdnem agyonlőtte őt, de hát melyik nem családban nem adódnak elő differenciák, nem igaz?
Mindezt csak azért mesélem el Önnek, hátha belátja: az élet nem mindig fekete-fehér, pláne egy női élet nem az, nagyon sokféle tud lenni egy női sors, nem érdemes eleve ítélkezni, besorolni, skatulyázni, az életben minden előadódhat, és az a szép benne, hogy elő is adódik benne minden.
Ja és mellesleg írtam százhárom regényt is, vagy százötöt, nagyjából ugyanennyi nyelvre le is fordítottak belőlük jó párat, úgy látom idefentről, hogy némelyik még ma is szépen fogy a földön odalenn. Talán még az orosházi városi könyvtárban is van belőle.
Szeretettel üdvözli
George Sand
(És kedves Monsieur Vargha, egyébként hány évesnek tetszik lenni?)
(Lejegyezte Bächer Iván)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
