Karácsony Gergely LMP-s képviselő a héten a magyar politikusok közül elsőként vetette fel a teljes ellenzéki összefogás kényszerét.
Ha nem csak Orbánt, de politikáját is le akarjuk váltani, hangzik az érvelés, akkor „alkotmánykorrekciós koalíciót” kell létrehoznia az MSZP, az LMP és a Jobbik politikusainak, mely visszaállítja a 3. köztársaság alkotmányos status quó-ját, „és amint meg van teremtve a fair rendszer, fel lehet oszlatni az Országgyűlést és újból starthoz lehet állni, immár sportszerű keretek között. Az új kormány keze pedig nem lesz megkötve.”
A javaslat megvalósíthatóságának legnagyobb akadályát a három párt szavazótábora adja: az antifasiszták kellene, hogy összefogjanak a komcsizó, zsidózó, gyurcsányozókkal… Ez egyik oldalon se volna könnyű.
A kérdés a Jobbik-szavazók jelentős része számára nem úgy vetődik fel, hogy az Orbán-kormány túlment-e minden határon, hanem éppen ellenkezőleg: úgy, hogy túl keveset tett a rózsadombi paktum és a New York–Tel Aviv tengely lebontásáért, azaz nem eléggé radikális posztkommunista világgal szemben folytatott harcával.
A szocialista szavazók identitásának fontos eleme az antiszemitizmussal és mindenfajta kirekesztéssel szembeni harc. Az LMP pedig, némi túlzással, már a nevét is a „gyurcsányizmus” elleni fellépésnek köszönheti, hiszen elsősorban az elmúlt nyolc évhez képest gondolták, hogy lehet más a politika.
És akkor még nem beszéltünk a pártok túlfeszült lényeglátóiról, az odamondogató politikusokról, publicistákról és bloggerekről. Vagy arról, hogyan szembesítené a Fidesz médiagépezete a jobbikost saját antikommunizmusával, a szocit saját antifasizmusával és hogyan fogja a Fideszt a józan közép pozíciójába helyezni…
Nem kétséges, és az első reakciók világosan megmutatták, hogy ma ezek a problémák nem kezelhetők. A Jobbik és az MSZP identitása és értékvilága túlságosan távol áll egymástól ahhoz, hogy lehetségessé váljon akár egy alkalmi szövetség megkötése. Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc haladéktalanul le is szögezte, hogy szó sem lehet ilyesmiről.
Karácsony javaslata minden bizonnyal hamarosan eltűnik a politikai uborkaszezon süllyesztőjében. Pedig akár kiindulópontja is lehetne egy értelmes vitának. Mert a történetnek van legalább két tanulságos eleme. Az egyik az, hogy ha az MSZP komolyan gondolja, hogy a következő választáson együttműködésre törekszik az LMP-vel, akkor nem reagálhat olyan ingerülten egy kívülről jövő javaslatra, mint ahogyan azt néhány kommentelő tette. Ha nem egy széttöredezett és jelentéktelen súlyú ellenzék legnagyobb pártja, hanem kormányváltó politikai erő akar lenni, akkor jóindulatú nyitottsággal kell keresnie a kormányváltáshoz szükséges partnereit.
A másik tanulság legalább ilyen fontos. Ha igaz az, hogy amit a Fidesz tesz, új világot hoz létre Magyarországon, akkor igaznak kell lennie annak is, hogy az új problémákra nem adhatók régi válaszok. Orbán rendszerváltásának minden bizonnyal lesznek olyan elemei, amelyeket vissza kell csinálni, de az Orbán-ellenes koalíciónak nem lehet az a célja, hogy teljes mértékben visszaállítsa az Orbán előtti állapotokat. Mert akkor meg fog bukni. Karácsony javaslata azért fontos, mert eltér attól a restaurációs gondolkodástól, ami az ellenzéket máig nagyobbrészt jellemezte az elmúlt évben.
Lehet, hogy nem ezzel a szövetségesi körrel, de ebben az irányban kell gondolkodni. Jobboldali szövetségesek nélkül ugyanis Orbán jelenleg nem látszik leválthatónak. Ha ennyit megértenek az ellenzéki politikusok, már nem volt hiábavaló a felvetés.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
