Minden szertartásszerűen zajlott. A szendvicsestálca békésen a mackónadrágos ölben várakozott, unottan szisszent mellé egy dobozos sör, a gyerekek a kisszobában a lecke fölött gubbasztottak, a mutatóujj elegánsan pihent a távirányítón. Már várta az ismerős taktust, mellé rutinosan dúdolta volna a könnyed dalocskát. „Új élet vár…”
De a dallam csak nem akart megérkezni. Ellenőrizte a karóráját, ott mindent rendben talált, épp 20 óra 50 percet mutatott. Nem értette. Se munkaszüneti, se ünnep.
„Állítólag vége. Valami reklámadó”, vetette oda a felesége a konyhából. „Micsodaaaa? – bőgte el magát – na most már aztán elég legyen!” Úgy, ahogy volt, kilépett a gangra, hogy ott folytassa az irdatlan üvöltést. Kijött. Kijött belőle minden. A drága vadászatok, milliós utazások miatt érzett kínos féltékenység, az eltitkolt fociutálat, a külföldre ment testvérhiánya. Izzó szemmel rontott vissza a lakásba, a kiskredencből marokkal tépte ki a szépen szortírozott közüzemi számlákat. A szétcincált papírfecniket Holleanyóként szórta le a negyedikről. Itt-ott megcsillant egy-egy narancssárga folt az apró lapokon.
„Ezt nem vehetitek el tőlem!”
A kései zajra előbújtak a szomszédok, mindenki az esti tévézésre öltözve, köntösben, tréningben zúdult ki a gangra. Ugyanaz az értetlen fájdalom tükröződött a szemekben. A megértéstől új erőre kapott, már szakértőként hirdette a reklámadó ördögi velejáróját, a műsorkorlátozást. Hogy nincs többé se a Miki, se a Zsolt, se a Rózsa bisztró, se a boldog élet. Mindenki egyenként kérte ki magának, mindenki együtt tajtékzott a hallatlan igazságtalanságtól.
„Ennyi és ne tovább!” – zárta le egy igen mélyről érkezett hörgéssel, majd kiadta a parancsot: irány a Mátyás király tér!
Otthonkában vonult a nép a kispesti utcákon, csak úgy hömpölygött a dühös tömeg, akár egy megáradt folyó. A díszletek közé érve megszeppentek. Megérezték, hogy valaminek vége. Egymásba kapaszkodva, csendben temettek egy korszakot, egy szebb, egy szabadabb világot, amikor még lehetett választani. Csatornát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
Könyvheti ajánló
Lipovecz Iván Miénk lett volna a tér? A magyar média magánosítás 1989–1999 című kötete azokról a politikainak mondható napi- és hetilapokról szól, amelyek 1989 elején már, és 1999-ben még mindig életben voltak (és amelyek – kevés kivétellel – ma is léteznek).
(Kalligram, 248 o.)
Farkas Zoltán Hét szűk esztendőjében a Gyurcsány-kormány 2006-os stabilizációját, a Bajnai-kormány válságkezelését és az Orbánkormány „fülkeforradalmát” tekinti át, elemezve, hogy az egymást váltó, eltérő gazdaságpolitikai felfogások és próbálkozások következtében miként s miért vergődik a magyar gazdaság, a folyamatok hogyan vezettek el az állam gazdasági teljhatalmát törvényesítő önkénygazdaságig.
(Napvilág, 342 o.)
