Egy kis megkönnyebbülés nagyon kellett már. És nekem jó hírem van! Az Orbán lányok épp olyanok, amilyenek a huszonéves, csupa mosoly, jókedvű egyetemisták, itthon és mindenütt a világban. Tök normálisak.

A Balaton Sound forró lendülete szükségeltetett ahhoz, hogy mindezt néhány millióan megtudjuk. Mert Ráhel és Sára ott mulatott, ott készült róluk az a leleplező 14 másodpercnyi videofelvétel. Engedve az ellenállhatatlannak, lazán pörögtek a nyers ütemekre, teli szájjal nagyokat nevetve a balatoni fényekbe. Az undokok szendvicsnek hívják az ilyesfajta össztáncot, mivel két fiú kanyarodott a lányok köré, zsemleként ölelve a feltétet, csak hogy maradjunk a sajtót bejáró allegóriánál. Na, ez a remek szendvics, meg csak élvezte amit élvezni kell, mi mást, mint a bulizást. Ráhel és Sára, olyan mint én. Fiukkal táncolnak fesztiválon, és baromi jól érzik magukat.

Pedig attól féltem, hogy ők mások. Gondoltam, szegények otthon is a nemzeti együttműködés szellemében kénytelen élni, amely sehogyan sem egyeztethető össze a Balaton Sounddal, na meg a szendviccsel. A rendszerbe, ahol egykor volt fiatalok, egyre nagyobb pocakkal és egyre vizenyősebb tekintettel akarnak gátat szabni a szabad akaratnak, aligha férne bele a VIP-szektorban előadott csivitelős randalírozás. És mégis. A miniszterelnök lányai ott és így mulattak. Íme, a bizonyíték. Hogy mégsem olyan elviselhetetlenül ez az egész.

Ha valaki nagyban gondolkodik, méretes tervei vannak, jobb mindenekelőtt kicsiben kipróbálni a modellt, okosan letesztelni, hogy működőképes-e. Ha Ráhel és Sára végigment a kísérleten és mégis normális magyar fiatalok tudtak maradni, akkor talán nekünk sem kell rettegve iskolába engedni a gyerekeinket. Heti Sziget-bérletért nem adnám, ha ott ülhettem volna, amikor a miniszterelnök apa végignézte a filmecskét, és a lányaihoz fordult. Ugye csak bólintott, és annyit mondott: nincs ezzel baj, miért kellett ezt egyáltalán leszedni a YouTube-ról? Ugye így volt? Mert akkor talán van még egy kis remény, hogy egyszer legalább a gyerekei elmagyarázzák a miniszterelnök apukának, milyen is a való világ odakint.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!