Van, amit nem lehet megmagyarázni.

A kutya most nem ette meg a házit, és az iskola kapuja is a helyén van. Ellenség nem támadt ránk, rabiga nem veszélyezteti a hazát. Ezek itt alább az úgynevezett tények. Makacs dolgok, hagyni kellene beszélni őket. A Tárki e héten kiadott elemzése erről az országról mesél. Ez az adathalmaz azt regéli, hogy rettenetes állapotban van Magyarország. Ahogy ők fogalmaztak: statisztikailag is szignifikáns mértékben nőtt a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya, az egy főre jutó jövedelmek legfelső és legalsó jövedelmi decilisei közötti ráta 7,2-ről 9,0-ra emelkedett.

Mit jelent a bonyolult egyenletrendszer? Hatalmas a különbség, elkeserítő a távolság az ország lakói között, azt. A középosztály, ki sem merem mondani, a polgárság kormánya nem összébb húzta, hanem távolabb taszította egymástól az egy országban élőket, úgy, hogy közben a sokat hivatkozott közép porlik, egyre csak apad. Az elvesztegetett évtized tehát még nem ért véget. És ki tudja, mennyi van belőle hátra?

Egy normális országban a társadalmi különbségek mérőszáma lehetne „A MÉRCE”. Az, amellyel egy kormány teljesítménye megméretik. Mert ez nagyobbrészt független külső körülményektől, csak rajtunk múlik. Azon, hogy eljut-e az állami támogatás azokhoz, akiknek valóban szükségük van rá és úgy osztják-e el a terheket, hogy annak jusson több, akinek amúgy is több van. Megmutatja, igazságos-e az adórendszer, amit magunknak alkottunk.

De nálunk más a mérce. Mindig más. Ha az egyikben kudarcot vallunk, jön az újabb, mindent felülíró cél. Amiért harcolni, küzdeni, háborúzni muszáj. Kezdtük az államadósság mutatóival, de ezt a harcot elvesztettük, többet kell fizetnünk, mint bármikor korábban. Volt szó a munkahelyek számáról, de már nincs szó róla, manapság már a közmunkáról is alig. Bukás. Persze ezt mind rá lehet fogni a válságra, az unióra, a multikra, a pirézekre, bárkire, akárkire.

De azért ki a felelős, hogy az országnak majd’ fele szegénynek számít? Ki tehet arról, hogy ma körülbelül másfélszer annyian élnek nélkülözésben, mint nyolc évvel ezelőtt?

És ki tehet arról, hogy ez semmilyen módon nem befolyásolja egy kormány megítélését? Kit tehet arról, hogy már ez sem érdekel itt senkit?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!