„Túl okosak vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, nincsenek könnyű válaszok. De annyira nem vagyunk buták, hogy ne tudnánk, nincsenek jobb válaszok.” Szép mondat, okos mondat. Amerikából való, a republikánusok konvenciójáról, na nem Mitt Romneytól, az immár hivatalos elnökjelölttől, hanem a feleségétől. Ahogy kell.

Hogy a floridai republikánus konvenciót személyes fényével emelő Szijjártó Péter hallotta-e, s ha igen, magára vette-e a fenti mondatot, arról nincs hír. Csak arról, hogy Szijjártó megbeszélést folytatott Tim Griffin republikánus képviselővel. Megtörtént a tárgyalásértékű kézfogás, nyilván, ennek alapján Szijjártó sietett közölni, hogy egy esetleges republikánus győzelem után sokkal nagyobb figyelmet fordít majd az USA Magyarországra. Ha netán így is lenne, abban aligha lesz sok köszönet az Orbán-kormánynak. De okkal feltételezhetjük, történtek izgalmasabb dolgok is a találkozón annál, mint ami a hivatalos közleményből kiderül.

Griffin képviselőtől ugyanis sokat tanulhat a nemzeti együttműködés bármely robotosa. Griffin képviselő ugyanis a választási regisztrációs rendszer hírhedt hazárdjátékosa. Nagyobbacska botrányt okozott a 2004-es választásokon azzal, hogy 70 ezer állampolgárt fosztott meg a szavazati jogától a választókörzetében, egy aprócska, ám igazán ravasz trükkel. A hajléktalanoknak, illetve az otthonuktól távol szolgáló, elsősorban színes bőrű katonáknak torpedózta meg a választási részvételét. Léket vágott így az abszolút demokrata bázison. Amerikában a választások előtt mindenki kap egy részvételre jogosító regisztrációs levelet, ami a hivatalos belépő az urnákhoz. Az említetteknek azonban „Do not forward” (Ne továbbítsák) pecséttel ellátott levelet kézbesítettek valamikori lakhelyükre. Ami így persze soha nem érkezett meg az említett kezekbe, szavazni sem tudtak tehát, és ez Griffinnek igencsak jól jött.

A választási regisztrációs rendszer bevezetése előtt álló kormány államtitkárának igencsak hasznos tapasztalat lehet Griffiné. Csak egy valamiről nem szabad megfeledkeznünk: az USA-ban máshogy virágzik a demokrácia. A regisztráció ott, ahol nem létezik választói nyilvántartás, éppen a minél nagyobb részvételt hivatott szolgálni. Ezért okozott botrányt Griffin képviselő trükkje. Nálunk a választói névjegyzék precíz és teljes. A kormány terve ezért aligha tekinthető másnak, mint rendszerré fejlesztett Griffin-modellnek: a nemkívánatosnak tekintett választók szavazástól való távoltartásának eszközének. Amerikában ráadásul a választások előtti utolsó napig regisztrálhat a kedves ingadozó, nem kell hónapokkal korábban visszafordíthatatlan döntést hoznia, miként azt mifelénk tervezik.

A magyar ravaszkodás a tengerentúlon sosem juthatna el a törvényalkotás házáig. Lehet, túl okosak hozzá, hogy átlássanak a sandaságon. De talán mi sem vagyunk annyira buták, hogy ne tudnánk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!