Megy a politikus, viszi a lendület. Elszántan halad az ülésterem felé, enyhén előrehajol, léptei nyomát őrzi a szőnyeg. Már csak egyetlen terem választja el a zóna határától, melyet a Házelnök Úr húzatott meg: azon túl csak honatyák tartózkodhatnak, valamint az engedéllyel rendelkező szakértők, őrök és hivatali dolgozók.
Lépdel a politikus, rendületlenül, mert tudja, feladata van. Ha nem ér időben a zónán belülre, veszélybe kerülhet a haza. Menni kell, muszáj, odabent várja a vezérkiáltó, aki megmondja, ma éppen hogyan kell szavazni. Ujjbegye bizsereg a gondolattól. Aztán nagyot dobban a honatya szíve. Azt reméli, más nem hallotta, mekkorát.
A holttérből előlép egy újságíró. Feléje tart. Egyenesen. Semmi kétség. Láthatatlan kéz szorítja a politikus torkát, kétségbeesve próbálja felidézni, mi a teendő, de már hallja is a belső hangot: nem beszélni, nem nyafogni, nem felelni. Elismerően gondol a kommunikációs stáb tagjaira, jó munkát végeztek: megmondták előre, hogy ezek jönnek majd mindenhonnan; kifordulnak oszlop mögül, leválnak a tapétáról, és mindenfélét kérdezgetnek, főleg olyanokat, amit nem egyeztettek előre. Vigyázni kell velük. Közelít az újságíró, a politikus meggyorsítja lépteit. Fejét, ahogyan tanulta és látta frakciótársaitól, az ellenkező irányba fordítja, és már bánja, hogy nem gyakorolta többször, mert az újságíró megszólítja. Szívdobbanás. Ezer évig tartó szívdobbanás alatt számba veszi a lehetőségeket. Köszönés, mosoly, léptek gyorsítása. Köszönés, mosoly, közlés: be vagyok rekedve. Köszönés nincs, csak köhögés, majd közlés: beteg vagyok. Se köszönés, se mosoly, csak egyetlen mondat: szavaznom kell, ne haragudjon – csak hogy tudják a választópolgárok, értük dolgozik. Köszönés vagy biccentés, mosoly köszönés helyett, majd hárítás, mondván, ebben a témában még tájékozódni kell. Nem köszönni, semmitmondó választ adni.
De a lényeg a lényeg: nem megállni, nem felelni, csakis menni, haladni a biztonsági zóna felé. Azzal sem kell törődni, ha csalafinta kérdés érkezik (megtisztel, hogy megáll, vagy nem?). Nem, nem, soha, mantrázza magában, és próbálja felidézni, honnan jutott ez az eszébe, de mindegy is, mert látja már az ajtót maga előtt. Azon túl biztonságban lesz. Vissza se néz. Odabent a rend, a megbecsülés és a tisztelet várja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
