Nagy B. György: Belső függés

Világbíró nép a magyar, gondolhatja joggal, aki kizárólag a miniszterelnök valóságával szembesül. Más magyarázata nem lehet, hogy minden nemzetközi szervezet és nyugati nagyhatalom az ország rontására tör – hiszen a sas nem kapkod legyek után. Márpedig Orbán Viktor interpretációjában az ENSZ, az EU (de különösképpen az Európai Csalás Elleni Hivatal) és az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy pórázra vegye hazánkat, és bábkormányt ültessen a nyakába. Éppen ezért a kormányfő értelmezésében az országgyűlési választások tétje az, hogy befogadó országgá alázzák-e a magyar államot, illetve annyi lesz-e függetlenségének.

Tombol a téboly – akárcsak Trianon után. Persze van különbség, nagyon is. Akkor az ország csonkolása okán érzett fájdalom emelkedett hivatalos politikává. És a rezsim ugyan rútul kihasználta ezt a determináló érzést, a fájdalomnak volt alapja. Most viszont nincs, hazugságra épül a kormányzati kommunikáció. A lecsapódás viszont ugyanaz: „az egész világ minket, magyarokat bánt” érzet uralkodik – ahogy az 1920-as években.

És az érzet mögé el lehetett bújni – akkor is, most is. Elébb azzal nem kellett szembesülni, hogy a gőgös, császárpárti magyar elit egy értelmetlen háborúnak prédául dobta az ország kétharmadát, most pedig azt kellene rejteni, miképp prédálja el az államot egy szűk kör, miközben hagyja romosodni az egészségügyet, az oktatást és milliókat ragaszt örökre a nyomorba. Mert minél több az ellenség és a bűnbak, annál nagyobb a bűn, mit rejteni kell. Így esett, hogy Orbán Viktor már nemcsak a széles körű nyilvánosságot (értsd: az embereket) nyomasztja migránspropagandával, de a belsőbb köreit (lásd a Visegrádon kihelyezett frakcióülést tartó képviselőket) is. Hogy erre mi szükség, az erősen kérdéses: egyelőre senki nem beszél ki a kórusból, következésképpen, ha nem is hiszik, nem borítják be a kommunikációt, egy hazug rendszer bűnsegédei.

Ha hiszik, akkor rosszabb a helyzet – ez esetben a rezsi zombitudatú bábjai. Hogy a hatalom (és az ezzel járó jólét akarása) miatt alázkodnak mamelukká, vagy őket is vasmarokkal fogja a rendszer, egyre megy. Ami számít, az, hogy szolgálják Orbán Viktort. És ezzel függésbe taszítják az országot. A miniszterelnök azt vetíti, hogy a függés szinonimája a külföldi befolyás, és a magyar állam akkor veszíti el függetlenségét, ha egy idegen hatalom érdekkörébe vonja. (Most tekintsük el attól az ellentmondástól, hogy amennyiben az orbáni felfogás igaz, akkor maga a miniszterelnök adta el a haza függetlenségét.)

De nem, a függetlenséget nem csak külhoni törekvések veszélyeztetik – belülről is le lehet bontani.

Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik – ismerte fel egykor Széchenyi István. És egy nemzet függetlenségének zálogát is a kiművelt emberfők jelentik. Hiszen a kellő tudással bíró hazafit és honleányt nem szédítik meg a demagóg politikai szólamok; képes magának egzisztenciát teremteni, így nem szorul az állam segítségére.

Egyszóval a kiművelt emberfő független – és csak független emberek alkotnak független nemzetet. Az Orbán-rezsim felmorzsolja a társadalmi csoportok függetlenségét (például pórázra veszi a közmunkásokat, a helyi vállalkozókat, a közigazgatásban dolgozókat). Nem véletlenül. Ha ez az összességében sok-sok százezer ember függetlenül dönthetne, a hatalomnak esélye sem lenne a folytatásra.

Ha úgy tetszik, az Orbán-rezsim az állampolgárok és így a nemzet önrendelkezési jogát roncsolja, mert igenis: belülről is rabul lehet ejteni egy népet. Úgyhogy igen, a miniszterelnöknek igaza van. Ez a választás az ország függetlenségéről szól: hogy ne fosszák meg a magyarokat egyik alapjoguktól, a szabad választásoktól; hogy a kormány tagjaival ne az Orbán-oligarchák bábozzanak; hogy ne adja ajándékba az országot a kormány keleti diktátoroknak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!