Nagy B. György: Bukszatagság

Évi 2000 milliárd forint, nagyjából ekkora summát szivattyúzhat ki Magyarország az EU pénzalapjaiból. Nem pöttöm összeg – idehaza a közösségi beruházások több mint 90 százaléka uniós pénzből valósul meg, legyen szó hídról, sztrádáról, kórházfejlesztésről, neutron spallációs központról, bármiről. Nem csoda, hogy a kormány rohamtempóban hívná le/kötné le a közösségi támogatást, a kabinet deklarált célja, hogy 2018 első feléig minden pénzt besöpörjön, ami a 2020 végéig tartó uniós pénzügyi ciklus végéig Magyarországnak kijár.

Hogy mire ez a nagy sietség, arról több elmélet született. Az egyik, hogy épp formálják az unió támogatási rendszerét: eddig minden támogatás a kormány kezén folyt át, és nem kellett visszafizetni, az új szisztéma viszont közvetlenül a vállalkozásokhoz (állami szereplő kiejtve) utalná a pénz egy részét, és vissza is kérné, igaz, szigorúan kamat nélkül. Ez azonban nem indokolja a felpörgetett pénzbegyűjtést, hiszen legfeljebb a források 10-15 százalékát „címzi át” az EU, azaz évi 300 milliárdról van szó. A másik elmélet, hogy a miniszterelnök kijönne az unióból, és mielőtt búcsút int a közösségnek, szeretne minél több dotációt magához vonzani. Ezt az elméletet sokan azzal hárítják, hogy ha Magyarország kiszakadna az EU-ból, akkor a közbeszerzéseken és földalapú támogatásokon hízó oligarchák elvesztenék forrásaikat. Erre a felvetésre viszont az a válasz, hogy a kormány szűk gazdasági köre zavartalanul prosperálhat akkor, ha a közszolgáltatásokat (gáz, víz, villany, egészségügy) és az alapélelmiszereket monopolizálta.

Nem vitás, egy ilyen koncentrált tulajdonosi konstrukcióval valóban kiváltható az uniós támogatás – pontosabban az a pénz, amelyből új projekteket finanszíroznak. És itt az újon van a hangsúly.

Mert akadnak olyan EU-s támogatások is, amelyek nélkül lerohadunk, mint a metró. E közlekedési viszonylatból három akad a városban (na jó, az egyik földalatti), az M3-ast épp restaurálják (az oroszok által felújított kocsikból opálos, csöppet sem diszkrét rozsdalé csorog). Ebben az esetben lehet szidni ugyan az orosz gányolást (köznapi neve: felújítás sok tízmilliárdért), de tényleg régi metró. Arra viszont nincs magyarázat, hogy a zsír új M2-es miért produkál egyre gyakrabban hibákat – például olyat, hogy nem jár. Az uniós forrásból beszerzett szerelvényeket nemcsak kipakolta a gyártó, a vételárban az is benne foglaltatott, hogy karbantartja a szerelvényeket, szervizeli azokat, speciális anyaggal keni a kerekeiket, hogy ne kopjanak, ügyel az elektronikára. Aztán nemrég lejárt a karbantartási szerződés, és a főváros nem kötötte újra a francia céggel – leginkább pénzszűke okán. Budapestnek nem futja karbantartásra, így a hírek szerint már két Alstom-kocsit félre is állítottak, hogy egyfajta szervizbázisként használják őket, azaz ezekből „termelik ki” a szükséges alkatrészeket.

Ami egyben azt is jelenti, hogy kevesebb kocsi fut, így többet robognak, jobban amortizálódnak a metrók. És az ördögi kör be is zárult: minél nagyobb az igénybevétel, annál több kocsit kell kivenni alkatrész-utánpótlásnak, és minél több szerelvényt állítanak félre, annál intenzívebben pusztul a többi. (A négyes metró állapota is egyre romlik.) És eljön a pillanat, amikor metrófelújításra lehet pályázni – természetesen az EU-nál.

Ha nincs EU, nincs metró (de legalábbis nem biztos, hogy van). És hiba lenne azzal érvelni, hogy a föld alatti utazgatás legfeljebb kétmillió budapesti hobbija. Ugyanis a metróügy szimbolikus, de korántsem egyedülálló jelenség. Ha nincs EU, nemcsak az oligarchák gyarapodása lassul, de a mindennapok is megrogynak. Ha nincs EU, akkor baj van számos kórházi műszer (többek között lélegeztetőgép, CT, és így tovább) beszerzésével és üzemben tartásával. Ha nincs EU, akkor az elmaradó felújítások miatt a gyerekek lerohadt óvodákba és iskolákba szorulnak. Ha nincs EU, akkor sok tízezer lakás fűtésének korszerűsítésére és ablakcseréjére nincs pénz, így a lakó horror áron kényszerül fűteni, miközben süvít be a hideg. Ha nincs EU, akkor bezuhan az életminőség. Erre pedig egyelőre nincs felkészülve a kormány.

Így egyelőre csak a demokráciafelfogását cseréli nyugatiról keletire, a gazdasági kapcsolatait nem. Pontosabban intézményesen nem. Mert a személyes biznisz, az megy: például Orbán Viktor a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit nem „világítottak” át a szolgálatok, az FBI körözési listáján helyet foglaló szaúdi olajmilliárdossal épített ki kapcsolatot. Amikor Demeter Márta LMP-s képviselő arról faggatta, ez nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, a kormányfő annyit vetett neki oda foghegyről válaszképpen: boldog karácsonyt! Nem vitás, Orbán Viktor már kilépett az EU-ból. Csak a pénztárcáját tartja bent. Nem véletlen, hogy senki nem beszélget vele a miniszterelnökök találkozóin. Ki cseveg egy bukszával?
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!