VASÁRNAPI HÍREK - A KÜLÖNVÉLEMÉNY. - Nagy B. György vezércikke.

 
VH, 2017. november 4.

Kvázi fagyott zombikhoz, a Holtak seregének tagjaihoz hasonlította a hvg.hu szerint a menekülteket Szájer József. A fideszes EP-képviselő állítja: dehogyis, arról beszélt, hogy a V4-országok tagjai úgy kapaszkodnak össze a Soros-terv keretében menedzselt migránsözönben, ahogy azt a Trónok harca című kultikus sorozatban tette a hét királyság, hogy ne tapossa el az északról rohamozó – halottak hordáival támadó – gonosz.

Hogy túlfújta-e a portál Szájer mondatait vagy épp a fideszes politikus magyarázza a magyarázhatatlant, ez esetben másodlagos.

Az elsődleges a hivatalos interpretáció, miszerint Szájer mondandójának lényege, hogy a Soros-seregek el akarják törölni ismert világunkat, és új rendet kényszerítenének ránk. És abban a kitételben, hogy „új rendet kényszerítenének ránk”, Szájernek igaza van. Csak az alanyban hazudik.

Kína épp most jelentkezett be a világ vezetésére, és bizony Oroszország sem ugrana el a feladat elől. Kína önbizalmát gazdasági potenciálja adja – ennek része, hogy világszerte tövig bevásárolta magát számos stratégiai ágazatba, legyen szó hajózásról, vegyiparról, vízgazdálkodásról vagy nyersanyagbizniszről.

Az emberi jogokra nem sokat ad, de gazdasági expanzióban érdekelt. Oroszország nyersanyagbázisára épít, a nemzeti kormányokat előszeretettel taszítja energia-rabszolgaságba, és szentül hisz hadereje ütőképességében. Az emberi jogokat lábbal tiporja, területeket foglal, és vazallussá aláz független államokat.

Maradva a Trónok harcánál: a falon túl Moszkva van, és már javában rontja-bontja, alagutakat fúr alatta, hogy felmorzsolhassa a világ régi rendjét.

Igaza van Szájernek: új világot építenek/építenének a hideg északon – s a magyar rezsim asszisztál ehhez. Olyan világot támogat, ahol Moszkva azt a szír diktátort öleli keblére, aki vérbe borította saját országát, és kegyetlensége elől futva milliók menekültek el otthonaikból. A honi rezsim azzal – az egyre inkább oroszbarát – a török rendszerrel puncsol, amely politikai érdekből menekültek százezreit nyomta/nyomja rá az EU-ra, és most épp a kurdokat készül megtizedelni, újabb menekültinváziót generálva. Úgy tűnik, a magyar kormány mindenkit támogat, aki menekülttömegekkel áshatja alá a vén kontinens rendjét. (Csak logikai felvetés, de ha Soros Györgyöt rühelli a rezsim, akkor tuti, hogy képtelen menekültcunamit prezentálni.)

Bár mindenki azt hallotta ki Orbán Viktor mondataiból, hogy az amerikai üzletembert és Brüsszelt démonizálta, amikor október 23-án mindenkit nyilvánosan óvott attól, hogy lebecsülje a sötét oldal erejét, mégis megeshet: hazabeszélt. Mert valóban hiba lenne félvállról venni, hogy a falon túl, az EU falán túl egy titkosszolgálati logikával építkező hatalom mindent megtesz, hogy szétzilálja a régi rendet. De az még nagyobb hiba lenne, ha a 27 királyság nem egységben lépne fel e törekvések ellen. Márpedig úgy tűnik, Magyarország nem erős bástya, de rés a falon.

Csatlós, amelyik jó esetben rosszul mérte fel valós lehetőségét és korlátait, szövetségese helyett így túsza lett Moszkvának.

De nem kizárt, hogy a rezsim urai – és ez a rossz eset – tisztában voltak mozgásterükkel, ám valamilyen, netán személyes előny miatt úgy döntöttek: nem nézik a haza érdekét. Végül is az ok egyre megy, az eredmény számít. És az az, hogy Magyarország választott vezetői mindent beáldoznak, ha Moszkva úgy akarja.

Odadobták a Kárpátalján elő magyarok nyelvtanulási lehetőségét, mert ha élnek a jogszabályi lehetőséggel – ahogy a lengyel kisebbség érdekében ezt Varsó is tette, okafogyottá válna a diplomáciai torzsalkodás. Márpedig Moszkva látványos csatát akar – az orosz kisebbség érdekében. Szintén orosz prédává tette a hatalom az emberek rezsibiztonságát: Paks garantáltan magas áron termel majd áramot, és még az is megeshet, hogy az oroszok ráteszik a kezüket az atomerőműre – az Európai Unió közepén. Félreértés ne essék, Magyarország nemcsak Oroszországgal (noha Moszkva a domináns) cimborál a falon túli világból: különböző remélt gazdasági előnyökért kiad gyilkosokat és politikai üldözötteket egyaránt, és pénzért cserébe (értsd: letelepedési kötvény) feltáratlan múltú üzletembereket szivattyúz be az unióba.

Igen, a falon túli világ előretör, és a magyar kormány ujjongva fogadja őket.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!