VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. Nagy B. György vezércikke.

 
VH, 2017. július 15.

Lehetsz amerikai, lehetsz orosz – egyre megy, melyik nagyhatalom polgára vagy, egy dolgot nem tehetsz meg: nem lehetsz folytatólagosan háromszor elnök, egyszerre legfeljebb két cikluson át regnálhatsz államfőként. Nem túl bonyolult a szabály miértje. Azért, hogy ne szabhasd magadra a rendszert, ne szoktathasd kézhez az adminisztrációt, ne édesgethesd magadhoz a gazdaság csúcsszereplőit, ne kényelmesedj el a szavazókért folytatott küzdelemben.

Egyszóval, hogy ne tekinthess úgy az országra, mint hűbérbirtokodra. Hogy mindenhol megvéd-e a hatalomkoncentrációtól a cikluskorlátozás? Dehogy! Oroszország jól példázza, milyen remekül reszelhető úgy is a demokrácia, ha az elnök egy-egy „államfői menetet” kénytelen kihagyni. Ilyenkor egyik embere mímeli az államfőt – Vlagyimir Putyin esetében Dmitrij Medvegyev ugrott be „töltő embernek”, míg Putyin a négy tiltott elnöki évet miniszterelnökként húzta le. Ha formális is a hatalomból való kilépés, mégis gesztus – üzenet a polgároknak, hogy van választásuk.

A Kúria most deklarálta, nem lehet népszavazást tartani arról, hogy aki már kétszer volt miniszterelnök, harmadszorra ne lehessen. (A hazai közjogi berendezkedésben a kormányfő hasonlóan erős, mint a prezidenciális rendszerekben az államfő.) Azaz idehaza még formális reményt sem ad a hatalom. Ennek okán nyilván demagógia lenne azt állítani, hogy Orbán putyinabb Putyinnál. Nem véletlen, hogy amíg a moszkvai kolléga hajlandó hátralépni (persze kizárólag pro forma), addig a magyar miniszterelnök nem tehet ilyesmit. Hiszen – építészhasonlattal élve – Orbán a hatalom boltívének záróköve: az a középső elem, amelyik egyben tartja a rendszert, felveszi és levezeti a feszültséget, terhelést.

Ha – akár csak formálisan is – a kormányfő hátrébb lépne, a rezsim beszakadna.

Ő a kovásza a Fidesz mintegy 2-2,2 milliós szimpatizánstömegének – a néppártból kiszikkadt az ideológia, tagjait a vezér személye (lásd: érzelmi kötődés) tartja egyben. Ő egyensúlyoz a lobbik között: felosztja az iparágakat, becsatornázza a kormányzati és uniós pénzeket, ügyel rá, hogy ki mennyire erősödik meg.

Ő adja a politikai megrendeléseket és határozza meg, ki vehet részt, illetve ki köteles szerepet vállalni végrehajtásukban, legyen szó politikai megszólalásról, álcivil szervezet megmozdulásáról vagy az adminisztráció mozgatásáról. Egyszóval Orbán maga rezsim.

A Kúria persze nem ezzel indokol, inkább az Országgyűlés jogaira mutogat. Mondván, azok sérülnének, ha a Tisztelt Ház nem azt választhatná miniszterelnöknek, akit akar. Megjegyzendő, amikor a kabinet és feje szimpla törvénygyárrá silányította a parlamentet (lásd: a frakciókormányzás gyakorlata, amikor képviselők nyomnak át az egész társadalom életét befolyásoló törvényjavaslatot, amiről lövésük sincs), illetve vokscsicskákká alázta a honatyákat, akkor a Kúria nem aggódott az Országgyűlés jogaiért.

Ahogy akkor sem tette, amikor 2014-ben Orbán gyakorlatilag program nélkül (a Folytatjuk! felkiáltás nem tekinthető „cselekvési tervnek”), noha a szabályok világosak: a parlament egyszerre szavaz bizalmat a kormányfőnek, kabinetjének és programjának. Illetve a hatalmi ágak egybefonódása sem aggasztotta.

Pedig aggaszthatta volna, hiszen a képviselőket a nép választja, azaz, aki az Országgyűlés jogait csorbítja, az a nép jogait, lehetőségeit kurtítja.

Nem holmi fennkölt jogokról van szó, hanem olyasmikről: hogy milyen iskolába járhat a gyerek, és ennek következtében egész keserűen tengődő segédmunkás lesz, vagy munkáját szerető, tisztességes színvonalon élő szakember; hogy mennyi nyugdíjat hoz a postás; hogy a munkahelyi baleset miatt tolószékbe kerülő apuka milyen egészségügyi és rokkantellátást kap; hogy a kis- és középvállalkozó tud-e fejleszteni és boldogulni, vagy csak az marad életben, aki mutyizik; hogy tisztességes bért kapnak-e a közszolgák, és a pénzük időben érkezik.

Ezek a kérdések a Kúriát hidegen hagyják. Csak akkor emlegeti az Országgyűlés (és közvetve a nép) jogait – leginkább fedősztoriként – ha Orbán újraválasztását veszélyezteti valami, például egy népszavazás. És ennél a pontnál férjen bele egy mondatnyi jogászkodás: a népszavazás legitimációja erősebb, mint az Országgyűlésé, hiszen a honatyák áttételesen és szűrve érvényesítik a köz akaratát, a referendum pedig közvetlenül. A félelem nem véletlen. A választók több mint 60 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok. Ha ennek a nekikeseredésnek nem tart ellen Orbán személye, akkor sokkal, de sokkal életszerűbb egy kormányváltás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!