VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. - Nagy B. György vezércikke.
Tizenhárommilliárd? Apróság. Sőt, semmiség. Akkor is az, ha az említett összeget a magyar adófizetőknek kell visszafizetniük. Az Elios Innovatív Zrt. ügye azért bénító, mert Magyarországnak papírja van arról, hogy maffiaállam.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) minősítette annak. Azután, hogy utánajárt, miképp nyert meg sok-sok közvilágítási tendert a miniszterelnök vejének érdekeltségében álló cég. Az, hogy azóta Tiborcz István kiszállt-e a vállalkozásból (egyébként igen, de több szállal kötődik hozzá – lásd cikkünket a február 10-i Vasárnapi Hírek 8. oldalán), nem fontos. Egyáltalán nem. Az viszont igen, amit az OLAF ír. Hogy bűnszövetkezetként való működés gyanúja is felmerül a világítástechnikai cég esetében. Lélegzetakasztó mondás. A magyar kormányfő egy családtagja és a szervezett bűnözés egy állításban. Ennél is letaglózóbb, hogy az OLAF úgy találta: az egykori Tiborcz-cég ügyleteihez számos köztisztviselő, választott tisztségviselő asszisztált. Hogy önszántából vagy félelemből, a rendszer lényegét tekintve egyre megy. A lényeg annyi: az „első vej” üzleteit mindenkinek segítenie kell. Le kell adni előre a drótot a készülő projektről; a cégre kell szabni a kiírást; nyilvánvalóan hazug paramétereket igaznak kell elfogadni; az önkormányzatok a cég által biztosított sablonváltozatokkal kénytelenek dolgozni – egyszóval mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a miniszterelnöki rokon a lehető legtöbb uniós pénzt nyúlhassa le, akkor is, ha ennek az az ára, hogy a települések lakói szívnak a korszerűsített közvilágítással.
Röviden: senki nem mer dacolni a miniszterelnökkel vagy azzal, amit a kormányfőről gondol – akkor sem, ha esetleg bűncselekményről van szó.
Hivatalosan persze nincs – pontosabban a rendőrség 2016-ban azzal zárta le a céggel kapcsolatos nyomozást, hogy minden a legnagyobb rendben. És tény, Orbán mindent megtett, hogy az új gazdasági modell (értsd: az oligarchagyarapodás) harmonizáljon a jogszabályi környezettel. Ma Magyarországon bitang nehéz megsérteni a közbeszerzési szabályokat. A vonatkozó törvényeket ugyanis a holdudvar ügyleteihez igazították. Azaz gyakorlatilag képtelenség jogot sérteni.
Legalábbis hazait. Unióst nem kunszt. És a jelek szerint sokszorosan sikerült is. Csakhogy az eddigi rutinhoz képest akad két jelentős különbség. Egyrészt a bűnszövetkezet szót eddig még nem írta le az OLAF – példának okáért a kormánypárt által az évszázad korrupciós ügyének bélyegzett metróberuházás-balhé kapcsán sem. Másrészt, úgy tűnik, nem sikerült olyan simára gyalulni a hazai közbeszerzési utat, hogy ne botoljon el a Tiborcz-féle cég. Az ugyanis, hogy a pályázati anyagokba az utolsó pillanatban belenyúlnak (feltételezhetően az állami pályázati intézményrendszer szereplői), nos, az a jelenlegi szabályok szerint is megengedhetetlen.
Magyarán: egy törvénybűnözésre épülő rendszerben sem tudott legálisan működni a miniszterelnök veje.
A szisztéma végtelenül egyszerű: fuss be egy uniós pályázaton felülárazott ajánlattal; végez kétes munkát; a megmaradó pénzből pedig építsd meg a birodalmadat (vegyél kastélyt, szerezz szállodát, és így tovább) – ha pedig lebuksz, cseppet se aggódj, a magyar adófizetők állják helyetted a cechet. Most éppen az említett 13 milliárdot, ennyit követel ugyanis vissza az OLAF a miniszterelnök vejének egykori érdekeltségétől. Ha úgy tetszik, Tiborcz néhai vállalkozása kétszer szedett „védelmi pénzt”: egyszer, amikor elhappolta az uniós forrásokat, megakadályozva, hogy azok érdemben hasznosuljanak, másodjára pedig akkor, amikor vissza kell fizetni – ha úgy alakul. Következésképpen a maffiaállam rosszabb, mint a maffia: utóbbi ugyanis a védelmi pénzért cserébe magától is (sőt leginkább magától) megvédi, aki megfizette a sarcot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!