A nép nagyon elszegényedett, nem csoda, hogy nyomorában elégedetlenkedik. „Elmentek a megszállók, de ez önmagában kevés. Zaymus Gyula regényes korrajza azt állítja, hogy a lakosság egy része azon a nézeten van, hogy a török alatt jobb dolga volt, mint most. Az, ha elvett, hagyott is. Tudta, hogy ha elveszi idén a borjút, nem viheti el jövőre a tehenet. Hát inkább meghagyta.” A múlt század harmincas éveiben írt regényes korrajz a Buda felszabadítása utáni időkről nem említi, hogy felmerült volna: esetleg visszahívhatnák a törököt.
Ma is gyakran jön elő, hogy ez vagy az a szocializmusban jobb volt. A kérdés az, hogy mi következik ebből.Bródy János a minap a nullahategy.hu-nak azt nyilatkozta, „nem szívesen mondom ki: de a szocializmusban a diktatúra sokkal megosztottabb és fragmentáltabb volt, mint manapság. Ma nem olyan keményen elnyomó, ezt elismerem, inkább felülíró, de sokkal jobban van vezérelve”. Aligha Bors Jenőt, Erdős Pétert vagy a sanzonbizottságot hívná vissza.
Más viszont azt a rendszert ma is szívesebben látná.
A válság mélyén, 2009-ben a Pew Research Center felmérésének arra a kérdésére, hogy a szocializmus alatt éltek-e jobban az emberek vagy most, a lengyelek 35, az oroszok 45, míg a magyarok 72 százaléka azt válaszolta, hogy akkor.
A Balpárt jelenlegi alapnyilatkozata ezt a véleményt sűríti:
A rendszerváltás a politikai szabadságjogok kiszélesedését eredményezte (...) de azóta tömegek létbiztonsága, állása, lakása veszett el! (…) Milliók kerültek kilátástalan helyzetbe, sokan váltak otthontalanná, elviselhetetlenné nőtt a munkanélküliség, sőt újra tömegek éheznek Magyarországon.
Ott tartunk, hogy félmillió honfitársunk kitántorgott az országból, a nyomor, a kilátástalanság elől menekülve...
A Tárki 2014-ben már döntetlenre hozta ki a múlt és a jelen értékelésének meccsét, de a Fidesz-kormány államosítási lendülete új elemet hozott a rendszerbe. A lassan már totálisra centralizált oktatás és az egészségügy az ellenkező oldalról hozza be a kérdést: ez olyan, mint a szocializmusban, csak rosszabb, mint annak az utolsó évtizede, amikor már elkezdődött a szabadság beengedése e rendszerekbe, aminek meg is volt az eredménye. Az ellenkezőjének most is van következménye – kétségbeesett hátramenet.
Körömi Attila, Fideszt elhagyó képviselő tette nyilvánossá a párt 2002-es veresége után belső körben meghirdetett orbáni stratégiát: a választásokon a Kádár-rendszer győzött. Ehhez kell igazodni. Úgy fest, a közszolgáltatások államosításával ezt teszik, a másik oldalon azonban a létbiztonság legfeljebb csak a közmunkaprogramokkal és a Nyugatra menekülés lehetőségével nőtt.
A kérdés, ha csak érzelmi alapon is, itt van tehát a levegőben: melyik a jobb?
Akkor nem láthattad a filmet, amire kíváncsi voltál, nem hallgathattad a zenét, amit szerettél, nem olvashattad az újságot, amiről tudtad, hogy a legjobb (pláne, nem írhattad), nem láttál igazi meccseket, mert csak évente kettőt-hármat közvetített közülük a tévé, plusz azokat, amelyeket a magyar csapatok játszottak. Azt vehetted, amit kaptál, nem azt, amire szükséged volt, és háromévente mehettél Nyugatra, már, ha engedtek.
A gazdaság egyre versenyképtelenebbé vált. Kisebb volt viszont a bűnözés, aligha láttál hajléktalanokat, nem kapcsolták ki a villanyt, ahogy a kilakoltatástól sem kellett tartani.
Lendületesen lehet érvelni pró és kontra, mint általában a nem létező kérdések kapcsán. Ahogy ugyanis a törököt nem lehetett visszahívni, úgy a szocializmus sem tud újrázni. Világrendszer volt, ekként működött, ahogy működött, összeomlott, fel nem éleszthető. Szólóban viszont olyan lenne, mint Észak-Korea, Venezuela vagy Kuba – láthatjuk.
Churchill még azt mondta, hogy a kapitalizmus egyenlőtlenül osztja el a gazdagságot, a szocializmus egyenlően a nyomort. Mára már számunkra sem kizárt a szintézis, az egyik rendszer szabadságának a másik biztonságával való alátámasztása, így lehetne eldönteni a vitát. Már, ha akár a szabadság, akár az elesettek iránti figyelem fontos lenne a hatalomnak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!