Az MLSZ volt (1998–99-es) elnöke a fia számára támogatást kért a labdarúgó-szövetség jelenlegi elnöke által létrehozott, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek támogatására szolgáló Csányi-alapítványtól.

 
VH, 2017. október 21.

Kovács Attila többszöri kérés után sem kapott még választ. Nem ismerjük a részleteket, nem tudjuk, történt-e méltánytalanság. Elég azonban azt tudnunk (az Index nemrég megjelent interjújának jóvoltából), hogy a kérés indokolható.

Egyrészt azért, mert a 14 éves gyerek kitűnően tanul, remekül futballozik, tehát beletartozhatna a támogatottak csapatába. Másrészt azért is, mert valóban hátrányos helyzetbe került: az édesapját ugyanis az első Fidesz-kormány tönkretette. Szükség volt a posztjára… Tizennyolc pontból állt a vádirat, amit akkor az ügyészség beadott. Őt és akkor már felnőtt nagy fiát vádolták. Semmi nem állt meg.

Bűncselekmény hiányában mentették fel őket öt év múltán. Vállalkozása, a célkeresztbe vett vassal, acéllal foglalkozó Kovács Rt. azonban ez idő alatt tönkrement. A házassága is. Felesége három lán?- nyal költözött el tőle. De a legkisebb fiú tehetséges. És segítségre szorul.

Róluk véletlenül tudni. Ám a hatalmi nyomulás áldozatai jórészt névtelenek.

Vásárhelyi Mária 168 Órában megjelent cikkéből tudhatjuk, hogy a 2010-ben kezdődött Orbán-ciklus csaknem 1800 elszámoltatási vizsgálatból csupán 61 esetben (3%) született büntetőfeljelentés. Ezek közül mindössze 7 esetben (0,3%) emeltek vádat, de Juhász Ferencet, Szilvásy Györgyöt, Molnár Gyulát, Weinek Leonárdot, Laborc Sándort felmentette a bíróság. A maradék ügyekben is csak részben állapították meg a bűnösséget, általában felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Vásárhelyit idézhetjük azonban a következmények tekintetében is: „Nézem a tévében a Külügyminisztérium volt államtitkárának elgyötört arcát, az ölében lévő ridikült görcsösen szorító kezét, a szeméből lassan gördülnek a könnyek. (…) Visszaemlékszem a hét évvel ezelőtti képsorokra, amikor az ápolt, jól öltözött asszonyt kamerák kereszttüzében, bilincsbe verve vezették el a rendőrök, mert azzal gyanúsították, hogy bűnt pártolt és hűtlenül bánt az állam vagyonával.”

Őket tehát felmentették, ezt legalább tudjuk. De Császy Zsolt és Tátrai Miklós a napokban börtönbe vonult egy sokak, így például lapunk szakértője által is vitatott ítélet nyomán.

De nem ismerjük például annak a 270 egykori trafikosnak a sorsát, aki vesztett a hatalom által manipulált pályázaton. Egy-egy cikk segít elképzelni: „Július 16-án kaptuk meg a levelet. Addigra finoman, de precízen kivéreztettek minket: lényegében elfogyott az árunk, és ott ültünk az üres üzletben. Az apám kórházba került, és most már nincs semmink” – mondta a férfi maga elé. (HVG.hu)

Tudjuk, hogy Ángyán József kegyvesztettsége miatt felszámolták tudományos intézetét, de nem ismerjük az ott dolgozók sorsát. Ahogy azt sem, mi történt azzal a nagyon sok ezer emberrel, akinek kellett a helye az új hatalom testes csapatai számára.

Ismerjük a kishantosi gazdaság beszántásának történetét, de nem tudhatjuk, hogy hány ember munkája, élete értelme veszett vele. Tudjuk, hogy lapok, rádiók és újságok tömegét likvidálta a hatalom, de nem tudjuk, mi lett az ott dolgozókkal.

Némelyikük, mint e sorok bizonyítják, írhat, ám nagyon sokan levegő után kapkodnak.

Tele van a csatamező sebesültekkel, mi is csak néhányukat említhettük, a zárótűz viszont folyamatos.

Számíthatnak-e az áldozatok a konszolidált világ segítségére? Korántsem feltétlenül. Péterfy Gergely a Kitömött barbár című nagyon fontos regényében a Habsburg-börtönből szabaduló Kazinczy sorsában írja meg, hogy aki elbukik a hatalom ellen, attól utóbb még a saját közege is ellép. Hiába szabadul, tartanak tőle, hogy vele marad a baj.

És Péterfy az, aki egy nemrég megjelent esszéjében a jelen friss harcmezőin is túl lát, egészen a letarolt hátországig: „(A Fidesz) ... Az értelmiségének maradékát, akik lényegében már csak a Fekete György és Kerényi Imre típusú zombik, arra használja, hogy szívassa és elzárja a pénzforrásoktól azokat, akik nem hajlandók kollaborálni…”

Az áldozatok neve aztán már csak egy-egy aktán szerepelhet az ügyintéző megjegyzésével: elintézve.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!