Méltatlanul csendesedni látszik a Jobbik választójogi reformja körüli vita, pedig kínál még lehetőségeket. Az ötlet ugyanis, ha így mérgezett is, megfordítva jó. Ők – leegyszerűsítve – úgy gondolják, hogy a nyolc általános iskolai osztály elvégzését igazolni nem tudó embereket ki kell zárni a választás lehetőségéből.
A képzetlenek nem képesek ugyanis átlátni a tétet, racionálisan mérlegelni a lehetőségeket. A pártelnök, Vona Gábor utóbb az 1990 után végzettekre szűkítette a cenzussal sújtandók körét, de az üzeneten ez nem változtat. Azon, amit meg kellene fordítani. Eszerint csak az választhatna Magyarországon, aki legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik.
Több mint kétmillió emberről van szó a Publicus Intézet adatai szerint. Mindenképpen reprezentatív minta.
Tekintettel arra, hogy az alacsony iskolai végzettség és a szegénység fő szabály szerint együtt jár, egy ideig csak a szegények szavazhatnának. A szerény, tartalékok képzését nem fedező, de tisztes megélhetést biztosító létminimum tavalyi ismertetésekor a MASZSZ (mert ha a KSH nem is, a szakszervezetek számon tartják ezt a tételt) közölte, hogy a magyar háztartások 35 százaléka ez alatt az érték alatt él, és egymillió ember kevesebbet keres, mint az egy főre jutó létminimum összege. Rájuk gondolok: a szegények és az (átlagon) aluliskolázottak szavazhatnának a fordított vagyoni cenzussal.
Az ő bőrükre megy ugyanis minden. Tíz-tizenkét évvel élnek kevesebbet, mint a náluk jobb módúak, ezzel el kell számolnia valakinek. Nekik nincs orvosuk, nem tudják megvenni a gyógyszert, a gyerekeik nem jutnak megfelelő iskolába. Álljanak eléjük négyévenként és mondják el, mit remélhetnek. Nagy valószínűséggel nekik kell szembenézni azzal is, amit a legutóbbi PISA-felmérés mutatott ki, nevezetesen, hogy oktatási rendszerünk 27,5 százaléknyi funkcionális analfabétát termel. Tessék nekik megmondani, meddig megy ez még.
Ha más nem szavazhatna, csak a kirekesztettek, talán képes lenne a politika számukra is érthetően beszélni és érzékelhetően cselekedni.
Nem volna fair, ha az eddig említettekhez képest a felső kétharmadot örökre kirekesztenék a választási eljárásból, bár a pártokat nyilván továbbra is ők szerveznék. Visszanyerhetnék a választójogukat, de csak abban a mértékben, ahogy növekszik az iskolázottság, csökken a szegénység. Elsőként az akadémikusok kaphatnák vissza a választójogukat, és így tovább. (E ponton jegyezzük meg, hogy az Akadémia tagjai választanák meg továbbra is a testület elnökét, ők tehát bőven rendelkeznek szavazati joggal a politikai rendszeren kívül is, ahogy a részvényesek és a korlátolt felelősségű társaságok tagjai is megőriznék vagyonarányos döntési lehetőségeiket.) Négyévenként az urnákhoz járulnának a választójog ideiglenes kirekesztettjei is, nemzeti konzultációs jelleggel.
(Passzív választójoguk, választhatóságuk megmaradna.)
A különbség a jelenlegi konzultációs rendszerhez képest az volna, hogy kontroll mellett összegeznék a voksokat, majd nyilvánosságra hoznák az eredményt, amit a szegények parlamentjének persze illene figyelembe vennie.
Nyilvánvalóan nem gyakorlatias, mondhatni, nem normális mindaz, amit leírtam. Mentségem, hogy az sem nevezhető annak, amiben élünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!