Meghatározó és megható volt – emlékszik vissza Szél Dávid, a 9 hónapos kislányával gyedre menő apuka kettejük intenzív, 7 hónapos, különösen szoros együttlétére. „Rengeteg szépséget, örömöt, szeretetet adott ez az időszak – mondja –, ekkora gyerek már bőven kifejezi az érzéseit, fogadja a gesztusaimat, megtanultunk egymás hangés arcrezdüléseiből olvasni, egymásra hangolódtunk, és a sok egymásnak adott jelből összeállt az apaság.” A családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus persze nem hirtelen került a kislánya életébe 2015 szeptemberétől, mint ahogy a felesége sem került ki belőle.

 

A 3 éves gyes akár káros is lehet a társadalom egészére.

Alaposan felkészültek erre a periódusra, nemcsak egymással, de az akkor 4 és fél éves kisfiukkal is átbeszélték az előttük álló időszak menetét, tennivalóit. Ami nem is csoda, hiszen Dávid nagyon is tudatos szülő, akinek gyereknevelési, apasági paráit, meglátásait már régóta figyelemmel kísérhette a nagyközönség részben apablogjának bejegyzései, részben a belőle készült könyv, az Apapara révén. Az április elején új kötettel – Túl a parán – jelentkező apa szerint az egyik legfontosabb dolog, amit az együtt töltött időszak alatt megtanult, hogy teljesen átalakulnak a prioritások: mindenben a kisgyermek igénye az első. S bár a magyar apukák többsége még nem él azzal a szerencséjével, hogy ő is otthon maradhat a gyermekével a bölcsődei kort megelőzően, a gyereknevelés gyakorlata azért nem ismeretlen részükről sem.

Szél Dávid beszámolói azonban, pszichológiai végzettségéből adódóan is, azért érdemelnek külön figyelmet, mert a nők egyenjogúsításának és a férfiak emancipációjának egybekapcsolása mellett nemcsak a szakvélekedésekkel és a közhiedelmekkel megy szembe, de felvetéseivel, hasznos tanácsaival újragondoltatja velünk a család, a szülőség, a gyerekség, a kicsiket befogadó intézményrendszerek hagyományos és (konstruáltságuk ellenére) talán túl mélyen rögzült képét.

Mi tesz férfivé?

Vegyük például rögtön az apaságot! Amit Dávid konzekvensen inkább szülőségnek aposztrofál. Az apa családi tekintélye, a gyerekek életében betöltött szerepe ugyanis nem a biológiai neméből fakad. „A társadalom közfelfogása szerint a biológiai nemből levezethető a társadalmi nem (gender), így a férfiés apaszerep is – pedig ez koránt sincs így. Én is férfi vagyok, azonosulok a nememmel, de azt, hogy mi tesz engem férfivé, nem tudom megmondani” – szögezi le Dávid. Mert sem a szigor nem kizárólag apai, sem az érzékenység nem feltétlenül anyai szerepből fakad, nincs köztük oksági viszony – „nem azért főzök rendszeresen, mert apa vagyok és férfi”. A társadalmi nemi sztereotípiák közelebbről nézve jórészt esendőek, számol be a párterápiai tapasztalatairól Dávid. Kiderül, hogy a nők is racionálisak, szuperpraktikusak, míg a férfiak is érzékenyek, akik a könnyeikkel küszködnek egy romantikusabb jelenetnél a moziban.

„A mi családunkban mindenki saját jogán olyan, amilyen, ez néha egybeesik a társadalmi nemi sztereotípiákkal, néha nem, attól mi még apuként és mamaként vagyunk jelen. A gyerekeknek teljesen mindegy, melyik szülőtől vagy a párkapcsolatból kapják meg a különféle impulzusokat (merészséget, intimitást stb.), a sokféleséget kapják. Nincs kihangosítva, öszszekapcsolva, ki miért teszi, amit tesz, mutatja magát valamilyennek: nem azért vagyok szigorú, mert apa és férfi vagyok, adott esetben a szigorúság az anyához, nőhöz is köthető. Ráadásul az intézményes kortárs csoportokban a gyerekek így is, úgy is találkoznak a sztereotípiákkal.”

Káros közhiedelmek

Ha már az intézmények: Szél Dávidnak nemcsak a gyermekei, de a szakmája miatt is évtizedes tapasztalata van a bölcsőde, óvoda, általános iskola hármasságának működésbeli anomáliáival. A bölcsődét szakmailag és társadalmilag is kifejezetten fontosnak tartja, hiszen a társadalmi egyenlőtlenségeket kiegyenlíti (napi ötszöri étkezés, orvosi-védőnői ellátás, játéklehetőségek, visszajelzések a szülők felé), és a nők munkahelyi reintegrációja szempontjából is kiemelt szerepe van. A hazai pszichológiai szakirodalom, de a szülői közvélekedés is stigmatizálja (a ’60-as évek vége óta) a bölcsődei ellátást, mondván, a kisgyereknek a korai időszakban az anyja mellett a helye. Ez utóbbit „semmilyen kortárs kurrens kutatás nem erősíti meg, ám a hazai képzésben, tankönyvekben ezek a vizsgálatok és eredményeik egyáltalán nem jelennek meg, s azt, hogy az Európában egyedülálló magyar modell, a 3 éves gyes akár káros is lehet a társadalom egészére, kevesen merik kimondani, nagyon kényes téma”.

Az óvoda jelenlegi rendszerében leginkább a túlzott hierarchizációt említi, amelynek eredményeképpen egyre kevesebb figyelem jut a gyerekekre, de annál több az adminisztrációra, s hiába vannak nagyon jó óvodapedagógusok, az egyéni döntéshelyzet kevés, tehetetlenné válnak, és sem ők, sem a gyerekek szülei nincsenek felnőttként kezelve.

„Nagyon káros az a közhiedelem is, hogy ne iskolát, hanem tanárt válasszunk – folytatja a sort. – Ez deklarálja, hogy a lázadó tanár a jó, az iskola pedig eleve rossz.” Amíg szegregáció van az iskolákban, mert a szülők adott esetben inkább egy lakóhelyüktől távolabbi (jobb) intézménybe íratják a csemetéjüket – szemben az óvodákkal, ahol egy-egy adott körzet társadalmi összetételét tükrözi a gyerekek sokfélesége (Dávid négy évig dolgozott a VIII. kerületben) –, addig nem várható javulás. Szerinte alapvető strukturális változásra lenne szükség, amit egyfelől a tanárok szakmai, erkölcsi, anyagi megbecsültségének növelésével, valamint az egységesen magas színvonalú iskolák körzetesítésével lehetne megoldani.

Egymást alakítják

Mindehhez persze társadalmi igény kell, aminek alapjai a család együttműködő rendszerében is rejlenek. A jól működő családnak, így a jó szülőknek pedig a Szél Dávid által leírt és javasolt modell szerint négy alapfeltételnek kell eleget tenniük, amelyek egyfajta keretet adnak a gyereknevelésnek, de minden családnál más és más módon telítődnek tartalommal. Ez az úgynevezett HIMF-modell, a betűszó a hitelességet, az illeszkedés jóságát, a minőségi időt és a felülemelkedést takarja. A szülői következetesség, az önazonosság (melyet azért időnként nehéz érvényesíteni egy boltbéli hiszti esetében, itt jön a felülemelkedés…) vagy a gyerekkel töltött tartalmas idő nem szorul bővebb magyarázatra, az illeszkedés jósága (goodness of fit) már annál inkább. Ez annak a leírása, hogy a szülő-gyerek szerep és a kapcsolat köztük nem magától értetődő valami, hanem folyamatosan, körkörös interakcióban formálódik. Már a gyerek születése előtt beindul („apa meleg tenyere anya hasán jót tesz a babának”), és ok-okozati kapcsolatként tekintünk rá, noha nem az.

„A gyerek temperamentuma lehet veleszületett, de különféle minták hatására alakul a jelleme, lehet belőle nehezen vagy könnyen kezelhető, annak függvényében, milyenek a reakcióim. A lányom elég makacs természetű volt, de hármunk közös munkája révén ma már jóval könnyebben kezeli a helyzeteket” – mutat rá a modell sikerességére Dávid.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!