Különösen nem ötből négy. Az a négy, amelyiket Nigéria lakosainak AIDS-es 80 százaléka megerőszakolt. És most persze AIDS-esek lettek, de minimum HIV-fertőzöttek. Ezt mind ifjabb Lomnici Zoltántól tudtam meg, aki alkotmányjogászhoz illő elfogulatlan szakértelmével világosította meg az elmém.

 

Talán elfelejtette megnézni azt a statisztikát, amely szerint Svédországban a 2008-as évi 1055 szexuális bűncselekmény 2015-re évi 602 esetre csökkent. Bár persze nincs kizárva, hogy mind a hatszázkettőt AIDS-ben szenvedő nigériaiak követték el.

Ifj. Lomnicit az is felháborította, hogy néhány svéd iskolában nem tartották meg az adventi ünnepet, hogy ne sértsék meg a muszlim diákokat.

Szerinte ez nem normális. Szerintem meg igen. Persze az is megoldás, ha a muszlim gyerekek ünnepeit is megtartják. Egy személyes élmény ehhez: Németországban az unokám iskolájában grillpartit szerveztek. Egyetlen kérés volt a mindenféle nemzetiségű gyerekekhez, ne hozzanak disznóhúst, mert az arab gyerekek azt nem ehetik. Nem is vitt senki. Így is lehet. Ezt hívják toleranciának. Lomnici úr kedvéért: a latin eredetű szó türelmességet jelent. Egyebek közt a mások másságának elfogadását.

Nem ifj. Lomnici az egyetlen ebben az országban, aki nem átall mindenféle hazugságot kitalálni azért, hogy tovább fokozza azt a rasszista gyűlöletkampányt, ami jó ideje folyik, és most, a választások előtt érte el csúcspontját. Elég arra a plakátra gondolnunk, amelyiken kizárólag színes bőrűekből álló tömeg hömpölyög egy hatalmas STOP-tábla mögött. Mondanom sem kell, hogy ez a fotó nem Magyarországon készült, de nem is Angliában, ahol a brit szélsőjobb használta a Brexitkampányhoz. Orbán Viktor kormánya jogdíjat fizetett a Getty londoni irodájának a képért, hogy azután aljas politikai céljaira használja.

Szél Bernadett ugyan a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult a plakát ügyében, de persze nem annak rasszista üzenete miatt, hanem azért, mert a plakát „Kormányinformáció”- ként került az utcákra. Végül is mindegy, így is elutasították.

Kedves idegengyűlölő honfi társaim! Tudják vajon azt, hogy az emberiség valamennyi csoportja, külső megjelenéstől függetlenül, a ma Afrikaként ismert földrészről származik? És azt tudják-e, hogy már a honfoglaláskor is muszlim törzsek csatlakoztak a magyarokhoz? És azt, hogy Hajdúböszörmény neve ma is őrzi az iszlám hitűek egykori megnevezését, a böszörményt? Hogy II. Géza seregében a muszlimok védték a várakat? Becslé- sek szerint több mint 15 ezer muszlim élt Magyarországon a 12. században, ami az akkori demográfiai adatokhoz viszonyítva számottevő közösségnek minősül. És mit tesz isten (bármelyik), beolvadtak a magyar etnikumba. (Forrás: Tárik Meszár, az ELTE végzős mesterfokozatú hallgatója.)

Leírni sem szeretem Bayer Zsolt gyűlöletmester nevét, de most annyira kellett röhögnöm rajta, hogy mégis megteszem. Bayer ugyanis úgy döntött, hogy mostantól evangélikus helyett katolikus lesz. (Woody Allen: „Mostantól katolikus leszek. Zsidó voltam már eleget.”) De Bayernak nyomósabb oka van felekezetet cserélni: mérhetetlenül felbőszítette a harkai lelkész, amiért az elítélte a más vallásúak és bőrszínűek ellen uszító propagandát. De mit kezd majd ez a szerencsétlen újkatolikus azzal a Ferenc pápával, aki a béke világnapjára azt írta üzenetében: „a migránsok és a menekültek békét kereső nők és férfiak”, és aki húsvétkor a migránsok és menekültek lábát mossa?

Idézek: „Megszerezte az ellenőrzést a rádióállomások fölött, totálissá tette a média feletti ellenőrzést. A hihető hazugságok és az időzítés mestere volt. Gátlástalanul sulykolta propagandájában a hazugságokat. Tömegpropagandájában sikeresen keltett hisztériát.” Hogy kiről írták ezt? Nem, nem arról, akire most gondolnak. Egy német politikusról, név szerint Paul Joseph Goebbelsről.

Végül még egy idézet: „Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.” (Magyarország – Fidesz alkotta – alaptörvénye.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!