Tessék?! – kaphatja fel fejét az olvasó, pedig kár meghökkenni, mert maguknak az amerikaiaknak a negyede(!) hiszi azt, hogy elnöke mégsem Hawaii USA-államban született, hanem netán Kenyában, s talán még az állampolgárságra sem jogosult, akként pedig a Fehér Házra sem.

 
Avar János

A New York Times vezércikke az óceánon túli közélet mélypontjának minősíti, hogy Obama személyesen volt kénytelen közzétenni születési okiratát, ekként próbálván véget vetni a – nyilvánvalóan faji motívumokkal is bíró – szélsőséges híreszteléseknek. S tennie kellett azért is, mert a megbuktatására törő republikánusok több elnökjelöltje is úgy tett, mintha nem alaptalan rágalmazásról volna szó, sőt első emberük, Boehner házelnök is csak annyit mert mondani, ő eddig is elhitte Obama szavát. Hát most a papírnak csak hisznek – vélhetné a naiv külföldi, pedig dehogy, a mániákusok máris próbálják hamisítványnak beállítani, míg az elnök lépését kiprovokáló újsütetű politikai csillag, a milliárdos Trump szemrebbenés nélkül témát váltott: most Obama (amúgy summa cum laude) egyetemi végzettségébe kötött bele.

Miből is láthatja az olvasó, hogy ez nemcsak nálunk a módi: a középjobb vígan játszik rá a szélsőjobb által terjesztett rágalmakra és rémhírekre, azokat mintegy faltörő kosként tolva maga előtt. Alighanem ezért is oly buzgók a kormánypártiak 2006 őszének, benne e gyanús együttműködésnek, a totális „átértékelésében”, hiszen az orbáni „két pofon” kiosztásának halogatása eleve Salamon Béla híres mondását idézi: ha ők egyszer kinyitják a szájukat!... Tény és való, hogy a mai internetes világban minden korábbinál jobban terjednek és főként terjeszthetők a legképtelenebb legendák, összeesküvési elméletek és sima álhírek. S azok egyre inkább be is épülnek gátlástalan politikai erők stratégiájába. A progresszív törekvései miatt gyűlölt Obama nem amerikai, a balliberálisok keltik hazánk rossz hírét, a szocialisták „tönkretették” az országot (egy e heti jobboldali vezércikk szerint a csodálatos új alkotmány meggátolja majd „megahitelekkel” növelni az államadósságot, mintha a tényleg hatalmas IMF-kölcsön nem a csődtől mentette volna meg hazánkat). Elképesztő cinizmusról árulkodik e stratégia, de nehéz volna vitatni olykori hatékonyságát. A hiszékenyek seregének élén bizony be lehet lovagolni a hatalomba is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!