Egyedüli jelöltesélyesként maradván a republikánus csatatéren, Romney jószerivel Pürrosznak érezheti magát: még egy ilyen győzelem és nem marad szavazóm. Utolsóként távozó komoly vetélytársa, Santorum nemcsak a pártelit kedvencének lerombolásában jeleskedett, hanem a novemberi csatateret is a lehető legelőnytelenebbül hagyja a – végre-valahára Obamával szembekerülő – Romneyra.

 
Avar János

Ahhoz képest, hogy a pangó gazdaság, magas munkanélküliség, létbizonytalanság Amerikájában a republikánusok esztendeje ölükbe hullani érezték az elnökséget, az immár biztosnak tekinthető jelöltjük legszívesebben feledtetné azt az előválasztási sorozatot, amely rendszerint a Fehér Házra ácsingózó és elnökkiebrudalásra készülő párt ugródeszkája szokott lenni. Nem „megcsinálta” elnökjelöltjüket, hanem meggyengítette, népszerűségi deficittel és ezer sebből vérezve indulhat a csak most kezdődő igazi harcba.

Ráadásul a republikánus ultrakonzervatívok favoritjaként, Santorum amolyan csapdába kergette: vesszőparipájává a szexet és a vallást téve (egy humorista szerint a „keresztény sariát”), Romneyt e legtovább kitartó ellenfele szinte megoldhatatlan választási dilemma elé állította: hogyan nyerhetné vissza a meghökkentő arányban elidegenített, abortuszjogukat féltő nőket, miközben meg kellene kedveltetnie magát a fundamentalista evangelista milliókkal, akik amúgy is gyanakodva tekintenek egy mormonra.

Ilyen helyzetben már csak az osztályharc segíthet, a reformista – és már eddig is minden eszközzel lejáratni próbált – Obama belekergetése az Amerikában rosszul csengő szocialista sarokba (ebbe beleértendő a nyugat-európai modell is, egy hithű konzervatív szerint nemcsak a svédeknél, de a briteknél is „szocializmus” van). S ehhez az elnök még segítséget is nyújt, hiszen a vártnál lassabban feltápászkodó gazdaság (és a meglepően sikeres „Foglaljuk el a Wall Streetet” mozgalom) láttán ő maga is „osztályharcos” lett: legelső, már Romneyt név szerint említő kampányszónoklatában az igazságosabb elosztásért indult a csatába, kifejezetten a tehetőseknek kedvező adócsökkentések korszakának lezárásáért.

Első lépésként meg is hirdetve a Buffett-adót, amely a szupergazdag, de progresszívan gondolkodó multimilliárdosról kapta nevét: Warren Buffett nevetségesnek nevezte, hogy százalékosan kevesebb közterhet fizet, mint a titkárnője és többi alkalmazottja. A csúcson lévők fizessék be jövedelmük minimum harminc százalékát – sürgeti Obama, hogy a nem bérből, hanem tőkejövedelmekből gazdagodók (történetesen Romney maga is) ne leljenek kibúvókra és vállaljanak többet a terhekből, hiszen Reagan és ifjabbik Bush mániákus adócsökkentési tétele nem felemelkedéshez, hanem válsághoz vezetett (és a felső réteg riasztó gazdagodásához).

Mivel a konzervatív többségű főbíróság a nyáron akár ki is dobhatja Obama egészségügyi reformját, a konzervatívok másik leszocialistázott pofozógépét, az elnök aligha véletlenül indult e korai ellentámadásba. Felidézve demokrata elődei, Roosevelt és Truman – 1936-ban és 1948-ban is sikeresnek bizonyult, mert a szegényebbeket mozgósító – offenzív védekezését az őket is hasonlóan ádázul támadó jobboldal ellenében. Válsághoz illő dráma várható őszre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!