A Vasárnapi Hírek május 20-i számában megjelent olvasói levelek. Krenner István karikatúrájával.

 
Libikóka 2017...

Nincs bennük szégyenérzet
Kutnyik Pál, Szeged

Az Orbán-kormány a CEU után rátört a civil szervezetekre is. Bár váltig bizonygatják, hogy csak egy átláthatóbb rendszert akarnak kialakítani, mindenekelőtt ott, ahol Soros György finanszírozza a működést. Nota bene, ezzel mintegy megbélyegezve az érintetteket. A magyar kormány ezen a területen is diszkriminál.
Hogyan is gondolkozik Orbán Viktor?
A közelmúltban tett egyik nyilatkozatából kiderül: nem hiszi, hogy a polgári értelmiség (ezek lennének ők) szívesen árulna egy gyékényen azokkal, akikről elfogadott törvény eredményeképpen világosan kiderül, hogy külföldi pénzen (vajon az EU-pénz a mennyből jön?), külföldi érdekeket szolgálva, külföldi megbízásból végzik kormányellenes tevékenységüket. Nincs másról szó, mint amit önfejűen, a népet meg sem kérdezve elszúrtak, és amit azonnal 30–50 évre titkosítottak, arra ezek a civil szervezetek felhívják az illetékesek és a közvélemény figyelmét.
Soros György valamiért szálka lett Orbán szemében, és az általa alapított, 25 év óta finanszírozott Közép-európai Egyetem is. Nyilván azért, mert ebből az intézményből olyan kiművelt emberfők is kikerülhetnek, akiket a miniszterelnök potenciális ellenfeleknek tart.
Soros György támogatásával, ösztöndíjasként vagy egyéb formában a Fideszből is sokan kerültek az adakozó szárnyai alá: Orbán Viktor, Kövér László, Kovács Zoltán, Habony Árpád, Szájer József, Deutsch Tamás, Schmidt Mária… Most meg épp azt a szárnyat tépdesik. Szégyellni való tett! Nincs a felsoroltakban egy kicsi szégyenérzet sem? Persze, hogy nincs. Ez jellemző a Fidesz nagyívű vezetőjére, ezért is nem tisztelik őket világszerte.


Állítsuk meg?
Fried Ferenc, Budapest
A Brüsszel megállítására felszólító plakátok engem annak a gyereknek a szövegére emlékeztetnek, aki – összeveszve a barátjával – ezt firkálja fel a falra: Pisti hüje. Ennél nagyobb baj, hogy Brüsszel nem képes megállítani Orbánt, a sok ejnye-bejnye mit sem ér. Amíg az Európai Unió nem hajlandó komoly szankciókat bevezetni a demokrácia alapelveit és a közösségi szabályokat egyaránt semmibe vevő magyar kormán- nyal szemben, amíg némi dörmögés árán lenyeli a sértegetéseket is, addig nem remélhető, hogy bármi megváltozzon.
A nemzetellenes kormányt természetesen nekünk, magyaroknak kell leváltanunk, de az EU aktív közreműködése nem nélkülözhető. Ha továbbra is dőlnek a milliárdok, amelyek nélkül a gazdaság már összeomlott volna, s amelyek túlnyomó részét Orbán oligarchái kistafírozására fordítja, akkor itt nem fog történni semmi. Vonulhat akárhány százezer ember az utcára, ők előbb-utóbb kifáradnak – a rezsim nem fog, nincs mitől. Minden oldalról biztosította magát, a választási és a többi törvény éppúgy őket védi, mint a fékek leépítése, az egész államapparátus és a verőlegények.
Nem vagyok a haza ellensége és tudom, hogy minden európai támogatásra szükségünk van ahhoz, hogy valaha is megközelítsük a kontinens átlagát. De amíg ezeket a pénzeket Orbán és bandája nyeli le, semmi esélyünk a felzárkózásra – csak süllyedünk tovább, ázsiai szintre.


Bábszínház
Mándy Gábor, Budapest

A Fidelitas plakátkampánya minden eddigi propagandanormát alulmúl. Azt sugallja, hogy Botka Lászlót bábként mozgatja a vigyorgó Soros György, Vona Gábort pedig Simicska. Természetesen egyik sugalmazásnak sincs tárgyi alapja. Botkát a saját politikusi ambíciói mozgatják (Soros György valószínűleg azt sem tudja, hogy létezik), Vona Gábort pedig a saját küldetéstudata, miszerint, ha Magyarország jobbra tart, logikus, hogy ennek a jobboldali országnak ő lehet az új vezére. A „tiszta kezű” és a „cuki”. Simicska Lajos ugyan láthatóan kezdi elkötelezni magát mellettük (ki mást támogathatna a jelenlegiek közül?), de a Jobbik oroszbarátsága nyilván erősen aggasztja. És Vona előbb lett potentát, mint hogy Simicska felfigyelt volna rá. Ha valaki mozgatja Vonát, az Putyin, aki egyes feltételezések szerint Orbán Viktort is mozgatja. Csínján kell tehát bánni ezzel a bábszínházas vádaskodással.
A plakát azt is sugallja, hogy Simicska elárulta Orbán Viktort (azelőtt nagy barátok voltak). De ezt a témát aligha fogják feszegetni, hiszen először is Orbán Viktor árulta el Soros Györgyöt, majd Simicskát is (ha árulásnak tekintjük, hogy az addigi kivételezett helyzetnek egyszer csak véget vetett, és utána már a Közgép nem nyert el minden állami pályázatot). Botka László egyelőre senkit sem árult el (ha csak nem az összefogás eszméjét).
A plakát nyíltan hazudik, bele a képembe.
Most azt fontolgatom, hogy ha a megtámadott szereplők (a bábjátékosok és a bábok) nem indítanak pert a jó hírnevük védelmére hivatkozva, akkor én indíthatnék- e pert a magyar nép nevében, amelynek a plakátok hazudnak, amelynek a korrekt tájékozódáshoz való jogát ilyen durván megsértik.


Nem-e lehetne-e…?
Csernus Károly, Göd

Ezután – úgy tűnik – majd lehet. Sőt büntetlenül szabad a tojást ly-nal írni, lehet suk-süközni, nákozni is. Mindezt az idei magyar érettségi értékelésének értelmezése alapján írom le, mely szerint a rossz helyesírás nem lesz büntetve (például egy fogalmazásban), a jó helyesírást pedig jutalmazni kell. Ez az értékelési elv mondjuk az általános iskola alsó tagozatának alsó osztályaiban még rendben is lenne, de érettségizők esetében? Megáll az ész!
Ez olyan, mintha matekérettségin a 2 x 2 = 4 válaszért jutalom járna, a 3 meg rendben lenne.
Az idei új szakemberi vélemények egy része szerint „a helyesírás nem fokmérője az intelligenciának”. (És tényleg: ezt korábbi országvezetőnk is igazolhatta, saját kezű „álamfői” írásával egy vidéki „álomás” évkönyvében) De, hogy az intelligencia egyik alapeleme, az – számomra legalábbis – nyilvánvaló.
Végül véleményem írásos alátámasztására közlöm: Ha eccer én leszek az éretségi vizsgáztató, majd megláthassa mindenki, mit tudnák én még teni a köz érdekében. Erre most iszok is egyet. Ércsék már meg a mondandómat!


Magyarország részben szabad
Dr. Molnár István, Mátraderecske

A Freedom House elemzése alapján hazánk sajtószabadság-indexe 2017-ben annyit romlott, hogy az unióban az utolsó helyen állunk, a részben szabad kategóriába kerülve. „Azzal a médiával vitatkozom, amelyet soha senki nem választott meg, minket megválasztottak, mienk a jog, hogy az embereket képviseljük.” Azért nem mindent Orbán talál ki, ezt Jacob Zuma, Dél-Afrika elnöke mondta.
A szabad sajtó a demokrácia alapja, nem véletlen, hogy a diktátorok legnagyobb ellenfele, elfoglalása ezért nélkülözhetetlen hatalmuk fenntartása érdekében. Orbán hatalomra kerülése óta sem tesz mást, mint hogy maga alá gyűri a médiát.
Sikerrel, sajnos.
Erről részletes tájékoztatást kapunk a még szabad sajtóból, médiából, mint a Hír Tv, az ATV, a Népszava, a Vasárnapi Hírek, de inkább panaszkodást hallunk, teendőkről alig. Pedig a választások közeledtével a sajtó szerepe egyre jobban felértékelődik.
Ha Orbán rendszerét fel akarjuk számolni, hazánkat a demokrácia útjára visszatéríteni, az kevés lesz, hogy bemutatjuk a rendszer alattomosságát, korruptságát.
A becsapott, megvezetett választókat ki kell szabadítani Orbán hálójából, rá kell őket döbbenteni, ha újra ez a rezsim nyer, akkor a jövőnket veszítjük el. Legtöbb közülük egyszerű vidéki ember, aki csak az Orbán-sajtóból, -médiából tájékozódik.
Velük kellene sokkal többet foglalkozni, mert a választás vidéken dől el. A feladat nem könnyű, a felelősség óriási. A szabad sajtó munkatársai alkalmasak erre a feladatra, ránk, olvasókra pedig biztosan számíthatnak.


Mellébeszélés
Jakab Jenő, Budapest

Van hazánkban egy nyugalmazott tábornok, Bakondi György, aki már majdnem két éve miniszterelnökünk belbiztonsági tanácsadója. Sokszor megszólal a rádióban, a tévé képernyőjén, mindig elmondja a véleményét a migránsokról.
Egy tanácsadónak az a dolga, hogy tanácsokkal lássa el a gazdáját, erre nálunk is szükség lenne. Ám egy tanácsadónak illene néha konkrét dolgokról beszélni, és mindig igazmondásra törekedni.
Az M1 aktuális csatornán, ahogy magát nevezi a királyi tv, Bakondi tábornok elmondta, hogy az embercsempészeknek új módszerük van. Líbia és Olaszország között leállítják a motorcsónakot, majd telefonon felhívják valamelyik civil(!) szervezetet, amely hajóval érkezik a menekültek kimentésére. Ezért van alapja annak, közölte a tévénézőkkel, hogy az emberek megtudják, a külföldről finanszírozott, a politika formálásában érintett szervezetek pontosan mennyi forráshoz jutnak.
Sokáig töprengtem azon, mit is akart elmondani a tábornok. Sajnos máig nem értem, mert azt, amit mondott, úgy vélem, maga sem értette. Milyen csónakokról, milyen telefonokról, milyen hajókról van szó? Ami még fontosabb: mi köze van a magyar tévénézőnek szombaton este, pihenés közben hallgatni olyasmit, amit maga a szereplő sem ért? Neki annyival könnyebb, hogy ezért még pénzt is kap.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!