A Vasárnapi Hírek május 27-i számában megjelent olvasói levelek.

 
Fizessenek a csókosok...? - Most már csak a szegények mennek ki Európába dolgozni, a gazdagok a választásokig maradnak, mert tudják, hogy addig itt van Amerika... - KRENNER ISTVÁN rajza

Beérett a provokáció
Csernus Károly, Göd

Az EU elleni „nemzeti szabadságharc” azon fejleménye, miszerint az unió elindította az ún. 7. cikk szerinti szankciós eljárást ellenünk, szerintem tökéletesen egybeesik az Orbán-rezsim szándékával, sőt céljával is.
A helyzetet a kedves vezető provokálta ki, hosszas, szorgalmas, következetes „munkával”, a Finkelstein–Habony-tandem kommunikációs stratégiája szerint. Az EU reagálásának eredményeképpen ezután még jobban lehet hőzöngeni a nemzeti szuverenitásunk elleni újabb „támadás” miatt.
Az orbáni provokáció lényege, hogy még jobban egységbe kovácsolja a tábort, és ezzel a stratégiával még a Jobbiktól is lehet csipegetni szavazatokat. Kizárólag erről szól az egész.
Az EU öt témában marasztalta el a magyar kormányt (CEU, civilek, jogállamiság, korrupció, menekültügy). Ebből a kormányzat lényegében csak az utóbbiról hajlandó érdemben beszélni, szánalmasan erőlködve. Ami érthető abból a szempontból, hogy a többi kifogásolt ügy a megszólított vagy még bevonandó tábor azon részét sem érdekli, amelynek a „migráncsozáson” kívül egyéb ismeretük és érdeklődési körük is van a demokrácia mibenlétéről és a jogállamiságról. Külpolitikai megítélésünk persze a kormányt nem érdekli.
A kilátásba helyezett szankciókból – és ezt Orbán is tudja – semmi nem lesz, a lóvé pedig továbbra is jön, az unió szervezeteiben ülők pedig legfeljebb kicsit méltatlankodnak majd és legyintenek ránk. Az biztos, hogy „páriák” leszünk az EU-ban emiatt, de ez a kedves vezetőt és bandáját egyáltalán nem érdekli.
Összefoglalva: A kormányzati provokáció „beérésével” még keményebben megkezdődött a 2018-as választások gátlástalan és undorító szavazatszerzése. A nemzeti szabadságharc pedig töretlenül folytatódik tovább, ha kő kövön nem marad, akkor is.


Ezek tényleg hülyének néznek bennünket
Ferenczy Tamás, Budapest
Hangos a baloldali média azóta, amióta megtudták, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) több mint félmilliárd forintot adott a CÖF-CÖKA-nak. Mindenki előtt világos, hogy ez nem más, mint pénzmosoda. Az úgynevezett „civil” szervezet ilyen rengeteg pénzt vett fel, elvileg a „komplettált ételek” receptjeinek kidolgozására. Az MVM úgy szórta szét az adófizetők pénzét, mint a sajátját, és egy percre sem gondolkodott el azon, hogy ezzel el is kell számolni
Megszokott dolog, hogy a CÖF-papagájkommandó annyi pénzt kap a mai kormánytól, amennyit csak akar, és arra használja, amit kitalál. Amikor a betegápolóknak nem tudnak pénz keríteni a fizetésük emelésére, amikor az óvónőket nyugtatják, hogy hamarosan jobb lesz az életük, néhány civil ételreceptekkel foglalkozik.
A hírek szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta, hogy az ő minisztériuma, ahova az MVM tartozik, nem tudott arról, hogy a CÖF-CÖKA több mint egy félmilliárd forintot kapott volna tőlük. Mindennapiak a hazugságok kormányunk részéről, megszoktuk már.
De azt nem, hogy valaki az állampolgárok pénzét úgy szórja, ahogy kedve tartja. Szerintem itt – sürgősen – az ügyészségnek kellene beavatkozni. Naiv vagyok. Tudom, hogy senki semmit tenni nem fog ebben az esetben sem. Kéz kezet mos.


A pénznek nincs szaga
Fried Rudolf, Budapest

Kiderült, hogyan és miből finanszírozzák a világhírű „civil” szervezetet. Nem az a bajom, hogy a kormány önti nekik a rengeteg pénzt, nem is az, hogy több mint félmilliárd forintot kapnak a semmire.
Inkább az, hogy miközben hazánkban hatalmas a szegénység, vidéken rengeteg családnak nincs miből megélni, télen nem tudnak befűteni, néhány gazdagabbnál gazdagabb ember a magyar állammal tömeti a zsebét. Közben arról mesélnek nekünk, hogy kicsoda Soros György, és kik is azok a migránsok.
A CÖF alkotmányjogásza egyszer sem állt ki a köztévében, nem mondta el, hogy százmilliókat kapnak a nagy semmire, de a CEU-ról rengeteg mondanivalója van, kizárólag utálattal beszél az egyetemről.
A „civil” micsoda 2011 és 2015 között  674 millió forintot használt fel az úgynevezett bohócplakátokra. A választási kampányban 597 millió forintot dobtak ki a semmire. Ezekben az években tanúi voltunk a fröcsögő gyalázkodásnak, emberek megalázásának. Tanúi voltunk a fenyegetéseknek, amikor a CÖF vezetői minden kritikára azt válaszolták: kiviszik az utcára a békemeneteket. Nem vitték ki, mert jobb felvenni a százmilliókat, mint időt pocsékolni a semmire.
Nyugodtan alhat a CÖF vezetősége, nem lesz nekik semmi bajuk, a pénzeket hivatalosan kapták a magyar kormánytól. Vagy engedélyével. A hír szerint ugyanis rengeteget kaptak a Magyar Villamos Művek Zrt.-től is.
A pénznek nincs szaga, és ameddig a mai kormányé a hatalom, a pénz szétrablása folytatódik. Az ellenzék meg hallgat, nem tudják magukat összeszedni legalább arra, hogy megmutassák, miért él a magyar emberek többsége szegénységben, miközben az urak élvezik az életet a magyar adófizetők pénzén.


Provokációk magyarság ellen
Popovics Lászlóné, Beregszász, Ukrajna

A múlt héten ismeretlenek a magyar nyelv védelmét szorgalmazó táblákat helyeztek el a beregszászi és a nagyszőllősi járás területén. A helytelen magyarsággal elkészített táblákat elsőnek az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség nevezte közleményében hamisítatlan provokációnak.
A táblák hemzsegtek a helyesírási hibáktól, minden arra mutatott, hogy valaki  vagy valakik megint elkezdték a magyarok elleni provokációkat. Nyilvánvaló volt, hogy ezeket a táblákat megrendelték, hiszen az itteni árakra átszámítva nem olcsók. Sok ukrán hírportál szerint a táblákat a KMKSZ megrendelésére rakták ki, és arra hivatkoznak, hogy így az itteni magyarok autonómiát szeretnének nyerni maguknak.
Az ukrán médiában számos találgatás jelent meg ebben a témában. Arról is írnak, hogy az itteni magyar vezetőket letartóztatta a helyi SZBU, a nemzetbiztonsági szolgálat. Természetesen ez sem igaz, de sajnos vannak olyanok az országban, akik elhiszik. Megszólt a tévében Szemen Szemencsenko ukrán parlamenti képviselő, aki szerint a magyarok itt mindent meg akarnak tenni az autonómiáért.
Sajnos eltelt majdnem egy hét, de az anyaországból ebben a témában nem szólalt meg senki. Úgy vélem, „nem volt idejük” ezzel a fontos témával foglalkozni. Pedig kellene és jó lenne. Nyugodt az itteni magyarság nem lehet, a provokációk folytatódnak.


Budai ismét a színen
Pető Anna, Tatabánya
Az ember kezdi elfelejteni, hogy volt valamikor országunkban egy elszámoltatási biztos, volt katonai ügyész, aki 2010 óta, amióta a Fidesz kormányoz, rengeteg ember sorsát „elintézte”. Budai Gyula sajtótájékoztatóin számtalan esetben rögtön kimondta, ki a bűnös, kit kell letartóztatni.
Sok-sok ártatlan ember meghurcolásában volt része, miközben a bűnügyi szervek, a bíróságok nem találták bűnösnek az ártatlan embereket.
Már egy néhány éve, hogy Budai Gyula a Külügyminisztériumban külgazdasággal foglalkozik, járja a világot. És ezért is nagy meglepetés volt, amikor a minap a kormány közeli origo.hu-n újabb csalási bizniszre derült fény Budai szerint. Gondoltam, Mészáros Lőrinc családjáról fogok valami újat megtudni, de tévedtem.
A volt katonai ügyész Dobrev Kláráról és a férjéről, Gyurcsány Ferencről beszélt. Budai követeli, hogy tisztázzák magukat egy gazdasági ügyben. Hazánkban vannak ellenőrzésre hivatott szervek, ügyészség és rendőrség arra az esetre, ha bűncselekmény történne. Sem Gyurcsánynak, sem a feleségének nem kell tisztáznia magát a Fidesz, pláne nem Budai előtt.
Ha már szó esik Budairól, nagyon szeretném megtudni, hogy ez az országgyűlési képviselő nem érez-e komoly szégyent és lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy sok ártatlan ember sorsát tette tönkre.


Bábozásért negyedmillió
Róbert Hanna közgazdász, Gyöngyös–Budapest
Hallgatom a közrádiót, és nem tudok magamhoztérni. Azt mondja a hírolvasó: marad a büntetés a parlamenti bábozásért.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította Szabó Tímea független országgyűlési  képviselő jogorvoslati kérelmét a házelnök által kiszabott pénzbírság ügyében, tájékoztatta a közvéleményt Vejkey Imre kereszténydemokrata képviselő, a testület elnöke.
Szabó Tímea május 8-án, a parlamentben, a köztársasági elnök beiktatásán egymarionettfigurával bábozott, ezért a házelnök, Kövér László a képviselő asszonyra 250 ezer forint pénzbüntetést rótt ki. Szeretném megkérdezni Vejkey Imre bizottsági elnököt arról, hogy amikor napokig üres a parlamenti ülésterem, mert a kormánypárti képviselők, szokásuk szerint, ritkán jelennek meg az Országgyűlés ülésein, akkor nem jár büntetés? Vagy nekik minden megengedett?
Ha csak fél órát kések a munkahelyemről, máris megkapom a büntetésemet. De ha egyáltalán nem mennék be, kirúgnának. Kormánypárti képviselőknek ettől tartaniuk nem kell. „Kitűnő” munkájukért ők még prémiumot is felvesznek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!