Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek szeptember 9-én megjelent számából. Krenner István karikatúrájával.

 
A dicsőséges vereség után - És mit szólnátok ehhez az új, unortodox, elpattanásbiztos labdához? KRENNER ISTVÁN rajza

Együttműködés vagy süllyesztő
Molnár István, Agárd
Gulyás Márton a Közös Ország Mozgalom nevű platformot azért hozta létre, hogy a Fidesznek kedvező választási rendszert még a népszavazás előtt megváltoztassák, igazságosabbá tegyék. E célból hívta meg a demokratikus ellenzék vezetőit az Agórába: akik eddig csak vitatkoztak egymással, ezután Orbán rendszerének leváltásáért működjenek együtt.
Gulyás Mártonnak sikerült célját megvalósítania, az Agóra megnyitóján jelen volt: Juhász Péter az Együtt, Fodor Gábor a Liberálisok, Molnár Gyula az MSZP, Bokros Lajos a MoMa, Gyurcsány Ferenc a DK, Hadházy Ákos az LMP, Karácsony Gergely a Párbeszéd, Orosz Anna a Momentum képviseletében. Október 23-ig kidolgoznak egy új, mindenki számára igazságos választási törvényt. Ha ezt benyújtják a parlamentnek, a Fidesz biztosan nem fogadja el, de arra azért jó, hogy talán olyan választókat is megérint, akik eddig kívülállók voltak. Ennek előjelei már mutatkoznak, a DK a MoMa-val, az MSZP a Párbeszéddel már egységre jutott, de ez kevés. A gyurcsányozást abba kellene hagyni, mert ötszázezer szavazat elvesztése csak a Fideszt szolgálná.
Érthetetlen számomra, hogy Orbán egyre jobban mutatkozó politikai hibáit miért nem használja ki az ellenzék. Csak néhány példa. Miért erőlteti Orbán a Paks II-t a választások előtt, mikor tudhatja, hogy nem népszerű? Miért látogat olyan sűrűn Putyin hozzánk, mikor nagyon sokan utálják? Az uniótól kért kerítéspénz óriási baklövés, mert ha igen lesz a válasz, az együtt járna megépítésének költségvizsgálatával és rögtön kiderülne a sok ellopott pénz, hiszen nagy részét rabok
csinálták. (A válasz: nem – a szerk.)
Ha a demokratikus ellenzéki pártok vezetői nem győznek Orbán ellen, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, el fognak tűnni a politika színpadáról.


Már itt is van
Fábri Ferenc, Budapest

„Cívis urak, már holnap délelőtt nagy baj lészen” – írta Ady Endre A Délibáb üzenete című versében. Vagy már itt is van – a debreceni egyetem ugyanis díszpolgári címet adományoz Putyin orosz elnöknek, az új paksi erőmű megvalósításának érdekében tett erőfeszítéseiért. Nekem azonnal Sztálin budapesti díszpolgári címe jutott eszembe, ezt a szégyent szerencsére – ha évtizedek múltán is – lemostuk magunkról.
Ám az Ady-féle ájer, a gondolat, avagy meggondolás, úgy tűnik, nemigen fér a „tatár” fejekbe. Európa közepén az orosz orientáció nem lehet hosszú életű, főleg NATO-tagságunk miatt, de azért sem, mert a magyarok többsége tudja: ez nem a mi érdekünk. Debrecen egyeteme persze – különféle szakmai tevékenysége révén – jól járhat a gigaberuházással, és sokan mások is a Fidesz sleppjéből, de ilyen viharos szolgalelkűséget, ekkora alányalást az orosz imperializmusnak talán mégsem kellene produkálniuk.
Paks II-nek számos baja van: a társadalmat nem kérdezték meg róla, hatalmas anyagi terhet ró az országra, soha nem fog megtérülni, környezetellenes, óriási a korrupciós kockázata (vagy inkább a bizonyossága!).
A projekt számos szakkérdése megoldatlan, és évtizedekre oroszfüggővé teszi hazánkat, ezért ha el is kezdik, aligha fogják befejezni – addig nem fog kitartani az Orbán-rendszer. Félbehagyva pedig még nagyobb lesz a veszteség.
Debrecennek korábban nemzeti, ellenálló híre volt, Bocskai hajdúinak vitézsége, a Kossuth-féle trónfosztás, az 1944-es Ideiglenes Kormány megalakulása a büszke hazafiságot idézik, nem pedig az idegen hatalom előtti hajbókolást. Ha Putyin elmegy Debrecenbe a kitüntetésért, és ott majd körberajongják – az lesz az igazi botrány.


Most kezdődik a tánc?
Rockenbauer Elvira, Budapest

Először mondanak valamit, azután gondolkoznak. Aki hallgatta a hétvégén Rogán Antal propagandaminiszter és Hidvégi Balázs kommunikációs igazgató beszédét (az egyik a rádióban, a másik az újságíróknak szólt), megtudhatta, hogy a rossz dolgok csak ezután kezdődnek. A két meghatározó kormánypárti politikus kijelentette: nincs kizárva, hogy a választások előtt utcai zavargások lesznek. Valamiféle erők nem akarnak megnyugodni, ezért forró őszre lehet számítani.
Nagyon kellemetlen volt az egészet hallgatni. Eszembe jutottak az 1956. évi utcai zavargások, amikor pontosan ötéves voltam, de azt, amit láttam, soha nem tudom elfelejteni. Eszembe jutottak a 2006. évi utcai zavargások, amikor a csőcselék  a házunk előtt, a József körúton égette a szemeteskukákat és a gépkocsikat. Én, már az unokáimmal, rohantam egy kapualjba, hogy bajunk ne essék.
Nem értem, mi a célja a fideszes papagájkommandónak e lehetséges forgatókönyv terjesztésével, de biztos vagyok abban, hogy számukra minden eszköz elfogadható, hiszen a választások megnyerése a cél. Borzasztó és félelmetes az egész. Féltem az unokáimat, gondolom, hogy Rogán is így van a gyermekeivel. Kinek jó ez a fenyegető propaganda?


Mire jó az emberi beszéd
Kutnyik Pál, Szeged

Meglepődtem, sőt fel is háborodtam, amikor olvastam a sajtóban Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének, a miniszterelnök helyettesének közleményét: Aideen Strandsson iráni (keresztény) lány kedvező elbírálásra számíthat Magyarországon.
Országunk ugyanis nem küld vissza senkit a migránsok közül olyan államba, ahol élete vagy testi épsége veszélyben lehet (sic!). És ha segítséget is kér, hazánkban azt is megkaphatja. Sőt akár menekültként is elismerik.
Mindehhez jó tudni, hogy az illetőt a svéd hatóságok vissza akarják toloncolni az iszlám köztársaságba. Lám-lám, milyen jók is vagyunk mi, magyarok, s milyen gonoszak a svédek! Meglepett a keresztény lelkületű miniszter „aggódó”, fölöttébb diszkriminatív (csak, ha keresztény!), és egyértelműen nagyképű hazugsága. Ilyen nincs, ettől a magyar kormánytól nem lehet semmi jót várni, hiszen még az elmúlt alig fél év alatt is mintegy 35 milliárd közös forintunk bánta. Mondanom sem kellene: hazug propagandára, öntömjénezésre, félelemgerjesztésre, gyűlöletkeltésre stb. pazarolták.
Nem hiszem, hogy volna hazánkban olyan ember, aki fenntartás nélkül tudna hinni az orbáni rezsimnek. Orbán dualista politikája, kettős beszéde, a sokszor bedobott „soha ne a szavaimat figyeljék, hanem a tetteimet” szöveg mind-mind gyengeségének leplezését, igazságtalanságának elfedését szolgálják. Az emberi beszéd a kommunikáción túl arra is jó, hogy tisztább képet kapjunk az érintett jelleméről, habitusáról.


Özvegy vagy szingli
Csernus Károly, Göd

Csak az lehetett. Mármint az a mindössze egy darab patkány, amelyik a Merényi Gusztáv Kórház épületébe „bekerült”. Minden egyéb, patkányinvázióról szóló híresztelés az intézményt lejárató, hangulatkeltő álhír. Ezt nyilatkozta Kálmánné asszony, gazdasági igazgató. Nyilván neki kell hinni, nem mindazoknak, akik saját szemükkel látták a patkányokat és nyomaikat, sőt érezték a gyors anyagcseréjű kártevők salakanyagának szagát is.
Csak azt nem értem, ha az igazgató asszony szerint mindössze egy darab – vélhetően időközben elhunyt, nyilvánvalóan egyedülálló – patkányt találtak az egész, igen nagy méretű intézményben, miért kellett az épületegyüttes egész területén hirtelen „megelőző mentesítést” végezni.
(Az időszakos rágcsálómentesítés egyébként kötelező minden ilyen, és nem csak egészségügyi intézményben, ha van patkány, ha nincs!)
Mégis volt netán néhány párja az „egyedüli egyednek”? Ezért az „eredményért” kár volt az osztály felújítására korábban tízmilliókat költeni, még ha néhányaknak meg is érte.


Rogán és a külföldi hírek
Ferenczy Tamásné, Budapest

Vasárnap megszólalt a királyi rádióban Rogán Antal propagandaminiszter, és elmondta, hogy itt nem babra megy a játék, a Fidesz vezetése teljes erővel harcol és harcolni fog. Miről is van szó? Arról, hogy 2020-ig 60 millió afrikai menekült várható Európában, ezt maga a miniszterelnökünk mondta Kötcsén, a pikniken, és azt is, hogy ez a NATO adata.
Már tudjuk, hogy az egész kitaláció, hivatalosan erről sehol és senki nem beszélt.
Ám a Fidesznek ez nem fontos, nekik be kell dobni a közvéleménybe egy hamis információt, többször megismételni, és akkor lehetséges, hogy az emberek el is hiszik.
A fideszes urak állandóan hazudnak nekünk, elfelejtve, hogy a magyar emberek okosak, és jókat szórakoznak az ilyen
beszédeken.
A meséknek nincs vége, várom a következő olcsó szenzációkat. A Rogán-féle vasárnapi rádiónyilatkozat után pár órával Hidvégi Balázs fideszes kommunikációs igazgató az újságíróknak megismételte ezeket a hazugságokat. És nem szégyellik magukat. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!