Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek október 28-i számában.

Nem mindegy, ki és mit mond
Popovics Lászlóné, Beregszász, Ukrajna
Nem nyugszanak a kedélyek a megyében, de szerintem egész Ukrajnában sem az oktatási törvény miatt. Felszólalnak, írnak, megjegyzéseket tesznek, folytatódnak az ukrán tévében a sorozatok az elfogadott törvény miatt. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter pénteken a parlamentben kijelentette, hogy a törvény jó, és nagyot változtatni nem fognak rajta.
Ilyenkor nagyon fontos megfontolni minden szót, ami elhangzik külföldről. Sajnos sokan nem értik, hogy ők könnyen és merészen kritizálják az ukrán kormányt a határ túloldaláról. Nekik jó, mert ők otthon vannak, nekünk nem nagyon.
Potápi Árpád pár nappal ezelőtt Beregszászon volt Grezsa István társaságában, és kijelentette, hogy Magyarország kormányának alapvető célja a kárpátaljai magyar közösség megőrzése. Ez így van, mi is ezt akarjuk. Figyelemmel kísértük, ahogy az államtitkár úr a magyar kormány nevében bejelentette: 600 millió forinttal járulnak hozzá az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ megépítéséhez Beregszászon.
Ez hatalmas pénz, az ukrán sajtó is észrevette a gesztust, és rögtön megjegyezte: volna hely máshol is befektetni.
Potápi azzal folytatta beszédét, hogy rendkívül fontos a kollégium építése, mert „a magyar nyelvű oktatás részét képezi”. Azzal zárta, hogy Magyarország mindaddig nem enged álláspontjából, amíg a törvénnyel kapcsolatban a kárpátaljai magyarság számára elfogadható megoldás nem születik. A magyar kormánytévében Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke azt mondta, hogy „Ukrajnát addig kell megállítani, amíg nem késő”.
Köszönet az anyaország vezetőinek a támogatásért. Ám a beszédeknek is vannak határai, itt is figyelik a magyar sajtót. Ezért nem mindegy, ki és milyen okosságokat és fenyegetéseket mond. Jó lenne ezt komolyan venni!


Bohócszerepben
Jakab Jenő, Budapest
Nem gondolom, hogy nekem kellene megvédenem a kitűnő történészt és diplomatát, Jeszenszky Gézát. Az sem az én feladatom, hogy megvédjem a kiváló magyar közgazdászokat, Bod Péter Ákost és Mellár Tamás professzort, akiket sok európai egyetem mint kitűnő tanárokat ismer.
Nagyon felháborodtam, amikor Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kijelentette, hogy Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Bod Péter Ákos és Mellár Tamás közgazdászok „a politikai elbutulás állapotában vannak”.
Mint ismeretes, Deutsch a Jeszenszky Géza által a Magyar Nemzetnek adott interjúra utalt, amelyben volt külügyminiszterünk egyebek mellett azt mondta:
„Szégyenteljesnek tartom, hogy ennyire lenézik a magyar választók intelligenciáját. Biztos, hogy nincs Soros-terv.” Örülök annak, hogy ilyen ismert emberek mondják ezt kormányunk hazugságaira. Annak is nagyon örülök, hogy az emberek megtudhatják: a mindennapi kormánypropaganda hazugságokon alapszik.
Ki ez a Deutsch Tamás, és mit tett le az asztalra az utóbbi 25 évben, amióta a fideszes padsorokban kószál? A fent említett tudósok biztosan beírták a nevüket a magyar történelembe. Deutsch meg egy bohóc szerepében áll az emelvényen, amikor sajtótájékoztatót tart.


Vajon ki hazudik?
Ferenczy Tamásné, Budapest
Amikor az RTL Klub bemutatta, mennyire tönkretették egy idős asszony életét a szombathelyi Markusovszky kórházban, először azt gondoltam, rosszul hallok. A beteg, vállalva az arcát, elmondta, hogy urológiai műtét közben az ágyhoz tartozó elektromos párna az egyik lábát megrázta, a másikat pedig szinte csontig égette.
A riporter meg akarta kérdezni Nagy Lajos professzor-igazgatót, mi a véleménye a történtekről. Azt válaszolta, hogy díjátadóra siet, ebben az esetben a kórház vizsgálata szerint nem történt szakmai hiba, így a hölggyel minden rendben van. Csakhogy a hölgy az égés miatt nem tud ágyban aludni, egész éjjel egy fotelban szenved.
A beszélgetésen részt vevő Hende Csaba, történelmünk legrosszabb honvédelmi minisztere, országgyűlési képviselő barátságtalan stílusban, lenézően azt mondta a riporternek, hogy a baloldali sajtó le akarja járatni a szombathelyi kórházat, és az újságírók szerinte „fantáziálnak, amiből rágalmak és hazugságok születtek”.
A legvisszataszítóbb, ami elhangzott Hende szájából, az volt, hogy „a nevüket vállaló betegek hazudnak”. Sokat láttam és tapasztaltam már életemben, de ilyen emberrel ritkán találkozik az ember. Csak azt nem tudom megérteni, hogy a fenébe lett ő valamikor parlamenti képviselő. Ez itt a nagy kérdés!


Élvezettel turkálnak a szennyben
Békesi Dániel, Budapest
Ezekben a napokban a legnagyobb hír a magyar kormánypárti sajtóban az, hogy a szexuális zaklatási botránnyal elvesztették kedvencüket a balliberálisok. A gyengécske Origo és a kimondottan övön aluli szintű Vajna-tévé Tények műsorvezetője elmesélik nekünk, mit is tett a kitűnő színházi szakember, találnak újabb és újabb tanúkat és áldozatokat. Nem azért írom soraimat, hogy részt vegyek a gusztustalan felsorolásokban, és igazat adjak az egyik vagy a másik oldalnak.
Ha a kitűnő rendező vétkes, felelnie kell a törvény előtt. Azért írom levelemet, mert meguntam, hogy a „legjobb kereskedelmi tévé” és a kormánypárti média, élen az origóval, arról beszélnek, hogy a rendező úr kedvence volt Kádárnak, Bajnainak, és Medgyessy Pétertől vette át a Kossuth-díjat. Nem felejtették el a TV2-n elmondani vasárnap, hogy a balliberális Vasárnapi Hírek nemrég interjút készített a rendezővel.
Az eset nagyon jó időben jött a kormánypárti médiának, mert van miről beszélniük.
A legnagyobb gond az egészben az, hogy nem a balliberális oldal, nem Kádár vagy Bajnai, nem Gyurcsány vagy mások, nem a maradék baloldali média hozta létre ezt a helyzetet. Nem! Ez a nagyon kellemetlen helyzet azt mutatja, hogy nálunk ma még nagy élvezettel turkálnak a szennyes múltban. Itt már rég nem arról szól a dal, hogy az igazságot akarjuk hallani, hanem arról, hogy kinek van még egy jó szaftos históriája. Ebben a témában a kormánypárti médiában vannak az igazi szakértők.


Kik képviselik a választók akaratát?
Dr. Jókai Oszkár, Budapest
Ezt valóban jó lenne tudni! A választópolgárok több mint 60 százaléka kormányváltást akar, amely csak együttműködéssel jöhet létre. Botka „lelépésével” erre megnyílt a lehetőség. Jó jelnek tűnt, hogy a Közös Ország Mozgalomnak sikerült a választási rendszer kapcsán összehozni nyolc ellenzéki pártot. A KOM abban reménykedett, hogy ennek alapján közös demonstrációra kerülhet sor október 23- án. Tévedett.
Elsőként az LMP mondott nemet, amely a valószínű választási vereség után, a parlamentbe való bejutás esetén koalícióra fog lépni a Fidesszel vagy a Jobbikkal.
Ez a „nem” lehetőséget adott a Momentumnak arra, hogy alibi indokkal ők is kihátráljanak. Végül a legkisebbek (az Együtt és a Párbeszéd) bejelentették, hogy ők is távol maradnak. Hol marad a választói akarat képviselete?
Közben a kormányszóvivő bejelentette: Orbán Viktor a Terror Házánál mond beszédet. Lesz ott „házhoz szállítás”. Kedves MSZP-s és DK-s szavazók, október 23-án meg kellett volna mutatni, hogy kik is azok, akik a választópolgárok akaratát képviselik.


Nemzeti lovarda a Várban
Martényi Csaba, Budapest
Mind több fórum hívja fel a figyelmet a mind szélesebb tömegeket elérő és érintő lakhatási szegénységre. A Fidesz–KDNPkormány idén összesen mintegy 260 milliárd forintot költ lakáspolitikára, de nincs látszata, a lakhatási szegénység nem csökken, hanem nő. Ebből a tekintélyes összegből egy fillér sem jut a rossz körülmények között élőknek.
Penészes vagy túlzsúfolt, beázó lakásban 1,7 millióan élnek. Az alacsony jövedelműek harmada ilyen rossz állapotú ingatlanokban lakik. Sokan tengődnek úgynevezett energiaszegénységben, ami azt jelenti, hogy nem tudják fizetni a világítás és fűtés költségeit. A tél közeledik. Jelenleg mintegy százezer háztartásban szünetel az áram-, a gáz- vagy a távhőszolgáltatás díjtartozás miatt.
A másik oldalon pedig a kormány súlyos milliárdokat költ a Várban a nemzeti lovarda újbóli felépítésére. A 21. század elején, a digitalizáció korszakában, amikor a lovaglás kultusza megállíthatatlanul veszít jelentőségéből, hiába erőltetik azt a jelenleg hatalmon lévők. Súlyos aránytévesztésre utal ez!
A méltányos, élhető lakhatási körülmények messze előbbre valók lennének, hogy javuljon a szegény tömegek lakáshelyzete. Netán felzárkózásuk is hasznos lenne a mind kevesebb gazdagra és sok szegényre szétszakadó társadalmunk számára. Ehhez kellene átfogó hatékony program és következetes végrehajtás!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!