Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek november 18-án megjelent számában. Krenner István karikatúrájával.

 
"A láthatatlan ember" - És ugye maga tényleg meg van elégedve a nyugdíjprémiummal és a hatalmas nyugdíjemeléssel?!... KRENNER ISTVÁN rajza

Gondoljuk meg, de nagyon!
Csernus Károly, Göd
„Ha a számok úgy alakulnak, emelek megint.”
Ezt kedves vezetőnk mondta néhány hónapja, a hatlakosú falu Bözsi nénijének, vendégminőségben. Most eljött a nyugdíjasoknak a Kánaán, lett emelés, korrekció, prémium, ajándék. Csak győzzük elkölteni a miniszterelnök úr „adományát”!
Az idézett rövid mondatba a miniszterelnöknek sikerült három hazugságot is belesűrítenie. 1. Ha a számok mégsem „úgy alakulnának”, akkor hazugság volt az egész gazdasági dübörgésről szóló állandó propaganda. 2. Vezérünk nem „emelhet (micsoda pökhendi, diktátori stílus ez az egyes szám első személy!), mert erre nincs kompetenciája. Törvényi szabályozás írja elő, és úgy tudom, még nem ő a törvény. Legalábbis papíron. 3. A „megint” szó azt sugallja, hogy már többször is ő jótékonykodott velünk.
Nekem ne ajándékozzon a miniszterelnök, megelégszem azzal, ami a törvény szerint jár. Azt viszont hiánytalanul, iránymutatás és kommentár nélkül kérem.
Még valami. Az említett idős hölgy emlékezete szerint „a Gyurcsány elvette a 13. havi nyugdíjat”. A vendég ezt egy félmosollyal nyugtázta, meg valami hablatyolással.
Csak a rend kedvéért: Gyurcsány nem elvette, hanem – orbános stílusban mondva – adta a 13. havi nyugdíjat, melyet azután a Bajnai-kormány szüntetett meg a világgazdasági válság kényszerítő hatására. Másfelől pedig a 13. havi nyugdíj nem olyan, mint a szüzesség, amit ha egyszer elvett valaki, az többé nem adható vissza. (Ezt tán még a KDNP-ben is elismerik.) Ha tényleg ennyire dübörög a gazdaság, egekben a bérek és a GDP, miért nem kezdeményezi kedves vezetőnk a „kommunisták által elvett” javadalmazás visszaállítását?
Kedves Nyugdíjas Honfitársak! Gondoljuk meg, de nagyon, hogy hová tesszük majd az ikszet jövő tavasszal, amikor ismét fontosak leszünk egy napra a Fidesznek!


Hitvalló Viktor
Fábri Ferenc, Budapest
Immár nem csak az angoloknak van Edward the Confessoruk, Hitvalló Eduárdjuk, nekünk is akadt egy Hitvalló Viktorunk, aki hatalmát Istentől eredezteti.
Az Úr kegyelméből való uralkodás, hiába tűnik nevetséges anakronizmusnak, sokaknak bizonyára imponál, főleg azoknak, akik a Fidesz-vallás hívei, s Orbán minden szavát szentségként szívják magukba.
Hogy ő maga mit gondol valójában, nem tudhatjuk, de élek a gyanúval, hogy akár el is hiszi saját blődségeit, népbutító szövegeit. Mindegy is, a cél a tábor megerősítése a választások előtt, s erre ezek a szövegek mindenképp alkalmasak. Emlékezzünk vissza Orbán tíz-egynéhány év előtti fotójára, melyen a magyar koronát vizsgálgatta. Nagyon is elképzelhető, hogy tényleg képes monarchiában gondolkodni a 21. században – vezetési stílusa mindenesetre ezzel összhangban lenne. Egy biztos: amíg ő áll az ország élén,  mind mélyebben merülünk a féldemokrácia-féldiktatúra katyvaszába, zavaros eszméi egyre újabb és újabb meglepetéseket hoznak ránk, melyek csak rontanak az ország állapotán.


A polip, mely behálóz
Ferenczy Tamásné, Budapest
Ma minden attól függ, hogy a Fideszben kinek mi a véleménye erről vagy arról. Az emberek azonban nagyon jól tudják, mi az igazság a politika világában.
Navracsics Tibor uniós biztos Kecskeméten a Párbeszéd a polgárokkal rendezvényen kijelentette, hogy Magyarországon úgy beszélnek Európáról, mintha mi, magyarok nem Európa részei lennénk, és egy külső hatalommal veszekednének, pedig Magyarország Európa alapvető része. Pár héttel ezelőtt Hidvégi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója leleplezte a Soros-hálózatot, amelynek mindenre elszánt tagjai „polipszerűen hálózták be az Európai Unió döntéshozó fórumait”. Miért is mondta ezt Hidvégi? Azért, mert szerinte Navracsics Tibor nagyon téved, amikor azt mondja, hogy „Brüsszelben nem is tudnak a Soros-tervről”. Számomra öröm, hogy az Európai Unióban olyan kitűnő politikusok képviselnek bennünket, magyarokat, mint Navracsics Tibor. Én valahogy jobban hiszek neki, mint a Fidesz kommunikációs igazgatójának. Az olyanok, mint Hidvégi, tényleg polipszerűen hálózzák be hazugságokkal a magyar közvéleményt


Egy tál skorpió
Ferkánné Tomiszláv Mariann, Budapest
Meghallgattam Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszédét a Fidesz tisztújító kongresszusán, és megértettem, hogy a politikai kultúra alapjaitól még nagyon távol vagyunk. Semjén elmondta a résztvevőknek, hogy „A kereszténydemokráciának van egy sajátos dilemmája. Ha valóban keresztény akar lenni, akkor a történelmi egyházak tanításának az értelmében olyan ügyeket is vállalnia kell, ami nem találkozik a közízléssel, bibliai kifejezéssel élve: nem csiklandozza a hallgatóság fülét – gondoljunk például a házasság vagy az élet védelmére. Ha karakteresen vállalja ezek képviseletét, kétségkívül keresztény, de nem tudja elérni a társadalom releváns részét, és olyan lesz, mint egy hitbuzgalmi kongregáció. Akkor viszont mitől politikai párt? Ha pedig a politikai racionalitásért feladja ezeknek az ügyeknek a képviseletét, akkor lehet, hogy több szavazatot szerez, csak éppen mitől keresztény?”.
Még sok mindenről beszélt Semjén Zsolt, de őszintén szólva, nem értettem meg, hogy mit is akart mondani. Szó volt a gyűjtőpártról és arról, hogy ők, a pártja bajtársi közösséget alkotnak. Ilyen közösségük csak nekik van, a Fidesszel. Közben elmondta, hogy „ők” – itt szerintem az ellenzékre utalt – meg olyanok, mint egy tál skorpió.
Nagyon vártam, hogy Semjéntől megtudom, mi is az a csak papíron létező KDNP, hányan vannak a parlamenti képviselőkön kívül, és mit tettek le az asztalra az elmúlt majdnem nyolc évben. Nem tudok róluk semmit. Gondolom, nem csak én.


Egymillió új magyar
Békesi Dániel, Budapest

Amikor a napokban ülésezett a Magyar Diaszpóra Tanács, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy már december 5-én leteszi az állampolgársági esküt az új magyar állampolgárok közül az egymilliomodik szerencsés tulajdonos.
Ilyenkor az ember azt gondolhatja, milyen nagy öröm, hogy ennyien leszünk, hogy nem fogy a magyarság, és a nemzeti összetartozás hatalmas erőt képez.
Nagyszerű lenne mindez, ha a nagy beszédek elhangzása után egy nappal nem jelent volna meg az összes ukrán internetes portálon, a tévében és az újságokban egy szomorú hír. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) két ukrán megyében leállította olyan maffiózó struktúrák működését, amelyek azzal foglalkoztak, hogy ukrán állampolgároknak megszerezzék a törvénytelen okmányokat a kettős állampolgárságra.
A magyaron kívül a románra is. Ezek a bűnözők nyolcezer euróért hamis útleveleket, házassági igazolásokat és születési anyakönyvi kivonatokat állítottak ki. Szolgálataikat sok ezer ukrán állampolgár vette igénybe. A bűnözőket letartóztatták, a nemzetbiztonsági szervek Ukrajnában megkezdték a nyomozást.
Szeretném megkérdezni az illetékes magyar szervezeteket, hogyan létezik az, hogy a szomszédos országban ezrek lettek törvénytelenül tulajdonosai a hamis útleveleknek, és ezzel lehetőséget kaptak, hogy beutazzanak Magyarországra. Van erre válasz? Vagy először megtapsoljuk az egymilliomodik magyar állampolgárt?


Nem érdemlik meg?
Ungár Irén, Hajdúszoboszló

„Ha tetszik, ha nem, ki kell jönniük a pénzből” – ezt mondta Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár, amikor kiadta az ukázt arra, hogyan kell költeniük a pénzt a hospice-házaknak. Szerinte a szakma nagy része fel van háborodva azon, hogy a Magyar Hospice Alapítvány (MHA) volt annyira erős, hogy kért és kapott külön pluszfinanszírozást. Ónodi-Szűcs államtitkár szerint a Magyar Hospice Alapítvány gazdálkodásával lehet gond, mert szerinte mindenki ugyanazt a normatív támogatást kapja.
Nem tudom, hogy mikor járt az államtitkár legalább egy hospice-házban. Ha nincs rá szüksége, ne is menjen! Azok, akiknek a rokonuk, hozzátartozójuk ott fekszik, nagyon jól tudják, mennyire szenvednek azok az emberek. Azt is tudják, hogy ez a vég és soha nem térnek haza.
Ezek a magyar emberek megérdemlik, hogy életük végén segítsenek nekik, és mindenük meglegyen. Ezt, sajnos, a mai fideszesek nem értik, arra hivatkoznak, hogy nincs pénz.
Akkor nézzük, hol van a rengeteg pénz, amit a haldoklók „nem érdemelnek meg”! A forradalmi kormány, amely szerintük a világon a legjobb, hat évig próbálta elhihetni, hogy a tao-támogatás nem állami juttatás.
Hat év alatt több mint 300 milliárd forintot dobtak ki (a szó szoros értelmében) a nem létező magyar labdarúgásra. Nagyon fontos ellátásokra, így a nagyon beteg emberekre pénz nincs. Nem értem, hogy vasárnap, a Fidesz kongresszusán hogy mondhatták, hogy a magyar egészségügy a világon a legjobb. Vagy megint hazudtak?
 

Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1066 Budapest, Jókai utca 6. Telefonszám: (06-1)999-9531. E számon várjuk olvasóink hívását minden hétfőn délelőtt 10 és 12 óra között. E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék! Olvasói leveleket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.
Előfizetéssel és terjesztési panaszokkal Szűcs Marcell foglalkozik, 06-1/489-8878; szucs.marcell@geomedia.hu.


Olvasóink levelei
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!