A Vasárnapi Hírek 2016. 23. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

 
Vállalkozó egészségügy… – Nálunk ingyenes a reflexvizsgálat! Mi nem fogadunk el hálapénzt...! KRENNER ISTVÁN rajza

Így lenne – vagy nem
Fried Ferenc, Budapest
Haraszti Miklós gondolataival a Fidesz-rendszertől való megszabadulásról, a demokrácia újraalapításáról több fórumon is találkoztam. Az a kiindulópontja, hogy a mai, nem arányos választási rendszer mellett nemcsak nem lehet 2018-ban legyőzni a Fideszt, de az újabb kétharmadot sem lehet megakadályozni. Ezért az ellenzéknek – és ebbe ő beleért minden pártot a Fidesz– KDNP-n kívül, így a Jobbikot is – technikai koalíciót kell kötnie, hogy az arányosságot kikényszerítse. Orbánék 2014-ben 44 százalékkal kétharmadot szereztek – ha ez még egyszer megesik, tényleg évtizedekre reménytelen marad a helyzet.
Ha nem sikerül elérni, hogy törvény rögzítse: a parlamenti arányoknak meg kell egyezniük a választáson elértekkel, akkor szerinte bojkottálni kell a választást. Haraszti úgy reméli, ez akkora botrányt kavarna európai szinten, amit a Fidesz nem merne vállalni.
Vagy így lenne, vagy nem. Az ötlet elfogadhatóságát erősen rontja az összefogás kényszere a szélsőjobbal. Haraszti úgy gondolja, egy valóban demokratikus választás után a pártok tovább folytathatnák a küzdelmet egymással, köztük a Fidesszel is, amely az események nyomán talán leváltaná Orbánt.
Haraszti Miklós a választások szakértője, e területen korábban számos országban az EBESZ megfigyelője volt. Én azonban úgy vélem, nem biztos, hogy a mai tragikus belpolitikai helyzet választások útján fog megoldódni.
A civil mozgalmak hangja egyre erősödik, a társadalom számos rétege olyan mérvű elégedetlenségben él, a rendszer annyi ponton recseg-ropog, hogy nagyon is elképzelhető, Orbánt egy utcai mozgalom, illetve annak következményei sodornák el.
Nem kell feltétlen véres forradalomra vagy akár 2006-os jellegű zavargásokra gondolni, az is lehetséges, hogy a tüntetések nyomán a kormánypártban olyan változások indulnak el, amelyek a cézár bukását hozzák magukkal. S akkor minden újra kezdődhet.


Vona Gábor kongresszusa
Hegedűs Sándor, Budapest
Lezajlott a Jobbik Magyarországért soros kongresszusa. Változást hozott, de meglepetést nem. A változás abban mutatkozott, hogy Vona Gábor, a régi/új elnök a szavazatoknak „csak” 79 százalékát kapta, 116 kongresszusi küldött megvonta a bizalmat a párt első emberétől. A rianás megkezdődött, de (még) nem lett olyan mérvű, hogy válságba sodorta volna a szervezetet.
A leváltott alelnökök nem csináltak palotaforradalmat, belenyugodtak a vezér akaratába, bár nem hinném, hogy itt tartós lojalitásról lenne szó. A vihar átmenetileg elült, de az ellenzék viszonylag nagy száma jelzi: az ad hoc rezisztencia tartósan növekvő mértékűvé válhat. Így a különbségek hamar elillanhatnak. Novákék tapasztalni fogják, mit lehet kezdeni egy 21 százalékos, nagy kérdőjeles elégedetlen sereggel, mely megfogyatkozhat vagy növekedhet az idők folyamán. Azt tudni kell, hogy nincs ideológiai antagonizmus a célokban, a stratégiában, csak a taktikai módszerekben, de ez a körülmények megváltozásával maga is változhat. Ma hamu alatt izzik a parázs, kérdés, mikor lobban lángra.
Vona minden erejét a közelgő választásokra akarja összpontosítani, ezért Volner Jánosra bízza a parlamenti frakció vezetését.
Az elnökség tagjai látszólag Vona-pártiak, stabilitása ennél fogva biztosított, de hogy meddig, az a labilis körülmények függvénye lesz. Mindkét tábor a hatalom megszerzésére összpontosít, a nagy kérdőjel az: a Jobbiknak sikerül-e megszerezni a hatalmat egyedül, vagy csak koalícióban a Fidesszel. Ez utóbbi változat nem lehetetlen, hiszen mindkét fél hatalommániás és a Fidesz illiberalizmusa, valamint a Jobbik szalonképessé mázolt fasizmusa sok ponton találkozik. Ennél fogva az ügy érdekében elképzelhetők kompromisszumok. Ezt a találkozást megakadályozni nemzeti érdek és az ellenzék történelmi felelőssége.


Módszerük a figyelemelterelés
Halmai Gitta, Vásárosnamény
Érdekes dolog hallgatni, amikor a Fidesz szóvivői beszélnek. Számomra azért érdekes, mert az a benyomásom, hogy a kormánypárt egy kristálytiszta emberekből verbuvált egység. De a baloldal?! Az csak hazudik, papol, mellébeszél, az emberek ellen van, és idehozná a bevándorlókat az egész világból. Elég néha meghallgatni a Fidesz-frakció szóvivőjét, Halász Jánost, és meg lehet érteni, hogy ennek az embernek más szava, mint az, hogy mindenki hazudik, nincs is. Azt mondja az újságíróknak, hogy „az őszödi beszéd tízéves évfordulóján a baloldal folytatja hazugságpolitikáját”, és, természetesen, „becsapja az embereket”.
Előadja, hogy a baloldalon „csak papolnak”, és amikor ők voltak hatalmon, „gyermekek százezrei(?) éheztek”. Folytatja
Halász az igazi hazugságokat, néha nem is érdekli őt, hogy a teremben ülő sajtóképviselők egyszerűen jókat nevetnek a mondókáján. Gondoltam, hogy ezen a sajtótájékoztatón Halász elmondja az ország nyilvánossága előtt, mi van azokkal a fideszes parlamenti képviselőkkel, akik nyakig benne vannak az offshore-botrányokban.
Gondoltam, elmondja, hogy mikor szűnik meg a százmilliárdok elherdálása a Magyar Nemzeti Bank által. Reméltem, megtudjuk, hogy miért repült Orbán Viktor és a família – kiegészítve egy-két csinovnyikkal – 49 millió forintért, az adófizetők pénzén Amerikába.
Sok mindent vártam, és várok ma is. Halász és társai figyelemeltereléssel próbálják átverni a magyar embereket mindenféle kabaréműsorral. Azt azonban kihagyják a számításból, hogy ma már mindent nagyon jól értenek, és tudják, hogy valójában kik használják a hatalmukat a saját zsebük feltöltésére.


A bűnbakot meglelték
Martényi Csaba, Budapest
A nemzetközi versenyképességről szóló jelentésben, 2011-ben még a 28. helyet foglalta el Magyarország, idén már a 63.-ra csúszott. Az állami intervenció, az államosítások és a centralizáció sem segít a helyzeten. Orbán Viktor és Varga Mihály mégis arról papol, hogy „szárnyal” a gazdaság. A tények azonban nem ezt igazolják. A beruházások szintje alacsony. A képzett munkaerő itthagyja az országot, balatoni éttermek sem találnak elég alkalmazottat, alig van nővér és orvos, a tanárok tüntetnek. Temérdek a baj, és egyre gyűlik. Úgy tűnik, hogy a kormány az igazi megoldásokat nem találja. Például az oktatásszervezésben a sok kis KLIK sem visz igazán előre.
Mit lehet ilyenkor tenni? Bűnbakot kell keresni és találni. Soros Györgyben meg is találták, az ő nyakába lehet varrni csőstül a bajainkat. A Soros-féle pénzügyi körök összefogtak, hogy romba döntsék Magyarország gazdaságát, elősegítve az ország gyarmatosítását.
A józanul gondolkozók tudják, hogy ez nem igaz, egyes Orbán-hívők mégis folyamatosan óvnak a külföldi pénzvilág „bűnös” hatásaitól, sőt meg akarnak védeni minket ettől. Ám ezzel nem lehet indokolni a gyenge gazdasági teljesítményeket. Ne feledjük, hogy a Csizmadia Ernő-féle CÖF ezért vezetett menetet „Nem leszünk gyarmat!” táblával, Bayer Zsolt úgyszintén ilyen hamis nézeteket harsog az Echo Tv-ben minduntalan.
Régi nóta ez, hagyomány történelmünkben: hálatlan, sőt ellenséges velünk a külvilág. Most Soros jött kapóra a hatalomnak, hogy a fenyegetettség érzésének erősítésével megmentőként léphessen fel. Pedig jobban tennék, ha kudarcaink valódi okát keresnék, azt, hogy miért csúszunk egyre lejjebb a nemzetközi megmérettetésben.


Mesék az offshore-cégekről
Szászné Szalai Maja, Pécs
Hétfőn egy egész ország láthatta, ahogy a magyar parlamentben teljes érdektelenségbe fulladt az offshore-téma megvitatása. Alig ültek néhányan a teremben, a kormánypártiak szokás szerint az ellenzékre hárították a dolgokat, az ellenzékiek pedig a kormánypártiakra. Tanulságos volt nézni és hallgatni, ahogy a 33 éves államtitkár, Dömötör Csaba „beolvasott a baloldali képviselőknek. Forradalmi szavakkal így kiáltott fel: „a kormány nem számíthat az ellenzékre az offshore elleni küzdelemben, mert az tele van ilyen ügyekkel”. Azzal folytatta, hogy miket tett a Gyurcsány–Bajnai páros az „átláthatatlan hátterű cégekkel, mert ők maguk is szereplők voltak azokban”. Természetesen semmi konkrétum, tény nem hangzott el Dömötör szájából, csak a szokásos olcsó szavak. Nem értek az offshore- dolgokhoz, tudom, hogy nem én fogom megváltoztatni a világot ebben a témában. De szeretném Dömötör államtitkárt megkérdezni nagyon konkrétan: ha már beszélt arról, hogy mi volt itt 10 évvel ezelőtt a Gyurcsány–Bajnai-érában, mondja el végre, hogy mivel fejeződött be Josip Tot és Kaja Ibrahim története, mi van velük, mi van a cégeikkel. Érdekes lenne megtudni, mi lett a sorsa az Ezüsthajó offshore-cégnek, amely a Fidesznek köszönhetően sok-sok milliárd forintot zsebelt be. Folytassam, államtitkár úr? Ha nem hisz nekem, kérdezze meg azoktól a fideszesektől, akik aktívan részt vettek ezeknek az „ügyeknek” a lebonyolításában.
Érdemes lenne.

Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.



Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1300 Budapest,
Pf. 231. Telefonszám: (06-1)999-9531.
E számon várjuk olvasóink hívását minden
hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között.
Faxszám: (06-1)430-1563.
E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!