La Mancha lovagja a szélmalmokat nézte óriásoknak, a mi felcsúti lovagunk mintha az óriásokat hinné megkerülhető szélmalmoknak. Mindenesetre láthatóan félreérti a valóságos erőviszonyokat, s a hazai teljhatalmának tudatában packázni próbál a világgazdaság és a nyugati politika nagyhatalmaival.

 
Avar János

Önhittsége környezetére is ráragad, egyik alvezére hetykén odavetette, hogy az IMF úgyis visszajön, hiszen kell neki a – nekünk kölcsönzött – pénze. Maga Orbán azon a reggelen, amikor már felszálltak a sebtében hazautazók gépei, a rádióban úgy beszélt a valutaalapról, mint olyan „saját bankról”, amelynek „az a dolga”, hogy nekünk segítséget nyújtson. Tévedése még nagyon sokba kerülhet, neki is, s főleg az országnak, amelynek felelős kormányzására felesküdött. Ha valami felelőtlen politizálás, az éppen az immár hónapok óta felénk áradó nyugati óva intések semmibevétele. Az EU és az IMF delegációját történetesen egy konkrét ügy okán hívta haza az unió pénzügyi biztosa, ám Cervantes hőséhez hasonló öncsalás áldozata lenne az Orbán-kormány, ha azt hinné: ez nem a pohárból kicsorduló utolsó csepp volt.

Ennek bizonyítékaként elég csak elolvasni a washingtoni State Department illetékesének szintén sebtében adott pénteki interjúit, amelyek mellesleg rácáfolnak egy korábbi kormányzati magyarázkodásra is, megerősítve az amerikai démars tényét.

Thomas Melia sorra kifejti azt, amit amúgy a hazai okvetetlenkedők váltig és régóta bírálatként mondanak a kialakuló orbáni rezsim demokráciarombolásáról, s miután percre készen utal az EU-biztosok üzeneteire, a küldöttség tüntető visszahívására, komor jövőt jósolva figyelmeztet: „a magyar kormánytól függ, hogy tagja akar-e lenni az európai közösségnek, és komolyan veszi-e barátai tanácsait”. Elárulva e szavakkal azt is, hogy ez bizony az óriások összehangolt és – a biztosi kérdészuhatagból kitetszően – az újévi rendszerváltás előtti utolsó pillanatra időzített utolsó figyelmeztetése a mi Don Quijoténkhoz és a vele együtt közös vesztünkbe lovagoló Sancho Panzáihoz. Itt és most kellene megállni.

Amerikai diplomata először pendíti meg annak az unión kívüli életnek, magyarán a kipenderítésnek a lehetőségét, aminek hazánkban csak azok a szélsőjobbosok tudnak örvendezni, akiknek szellemi elődei készek voltak fővárosunkat is leromboltatni. Amire a Nobel-díjas Krugman a New York Timesban intette az Európai Uniót, a közös értékek védelmére, azt most Melia akként adja a mi értésünkre, hogy azok semmibevételével elveszíthetjük „nyugati státuszunkat”, amire egész történelmünkben vágytunk.

Címkék: költségvetés, kommentár, politika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!