A szavaknak ereje van, és képesek megváltoztatni a történelem menetét. Amikor a jövő történészei a kommunizmus utáni korszak magyarországi történelmét kutatják, bizonyosan úgy írnak majd: amikor Gyurcsány Ferenc 2006-ban úgy fogalmazott a szocialista párt vezetése előtt, hogy a kormány reggel, délben és este hazudott a gazdaság helyzetéről, nos voltaképpen az volt a párt búcsúlevele.
Őszöd elemi változásokat indított el a magyar politikában. A 2006-os lázongások nem csak a szocialisták hitelességét tették tönkre sok választó szemében, de megnyitották az utat a szélsőjobb, a Jobbik és az utcai politizálás előtt is. Nekem, a külföldi tudósítónak, aki azt gondoltam, hogy valamelyest értem Magyarországot, lenyűgöző, bár nyugtalanító tapasztalat volt nézni azt, ahogy a hatalom elszivárog a parlamentből, a demokratikus intézményekből és az utca, a tüntetők kezébe kerül.
2006 szeptembere keserű örökséget és olyan sebeket hagyott maga után, amik még el sem kezdtek gyógyulni. Mostanra intézményesültek ebben az élesen polarizált társadalomban létező, már eddig is mély megosztottságok. A baloldaliak szemében a tüntetők szélsőségesek voltak, akik destabilizálták az államot, és akik megérdemelték, hogy a rendőrség keményen bánjon velük. A jobboldalon pedig sokaknak – köztük olyanoknak is, akik nem voltak radikálisok, csak kiábrándult, hétköznapi emberek –, a kiszivárogtatott beszéd csak igazolása volt mindazon félelmüknek, hogy az országot valóban a volt kommunista apparatcsikok önérdekű hálózata irányítja, akik – ha valaki a hatalmukra tör – fizikai brutalitással igyekeznek megőrizni a pozíciójukat.
Véleményem szerint a hosszú távú károk mélyek és alapvetőek. Meglehet, taktikus lépés volt a Fidesz részéről annak állandó ismétlése, hogy kormány elveszítette minden legitimációját, és talán hatásos minden alkalommal elhagyni az üléstermet, amikor Gyurcsány beszélt. De Magyarország még mindig fiatal demokráciának számít, intézményei még fejlődnek és keresik a helyüket. A legitimáció hiányának állandó üzenete megártott a parlament hitelességének, és ezzel együtt magának a magyar demokráciának is.
A Jobbik vezetői értették meg leghamarabb, hogy utcán sokkal hatékonyabban lehetett híveket toborozni: a szeptemberi lázongások a Magyar Gárda felemelkedését is hozták. A Jobbik és a Gárda folyamatosan tesztelte az állam készségét és képességét arra, hogy megfékezze az utcai politizálást és az olyan egyenruhás szervezeteket, amelyek egyértelműen meg akarták kérdőjelezni az állam a közrend fenntartására vonatkozó monopóliumát. A szélsőségesek erősödéséről szóló minden figyelmeztetésük ellenére a szocialistákból furcsamód hiányzott a képesség vagy az akarat arra, hogy keményebb lépéseket hozzanak a Magyar Gárda ellen; végül a Fidesz-kormányra maradt, hogy az ilyen csoportosulások ellen törvényen kívül helyező jogszabályokat hozzon.
E ponton idekívánkozik egy megjegyzés: a magyar közvélemény politikusokkal szembeni felháborodása meglepően szelektív. Egy 2008. áprilisi WikiLeaks-távirat arról számol be, hogy Orbán Viktor külföldi diplomatáknak azt javasolta, ne figyeljenek arra, amit annak érdekében mond, hogy megválasszák. Ezzel kapcsolatban semmilyen tüntetés nem volt.
Hosszú távon miközben a jobbközép és a szélsőjobb jelentős hasznot húzott Gyurcsány beszédéből, addig saját pártját továbbra is megbénítja ez a mérgező örökség. A korábbi miniszterelnök továbbra is fontos szereplő, aki lehet, hogy azzal tudná a legnagyobb szolgálatot tenni a magyar baloldalnak, ha elegánsan visszavonulna. A baloldalnak nyilvánvalóan új vezetőre van szüksége, friss programra, és talán egy új pártra is.
Sok igazság volt abban, amit Gyurcsány feltárt őszödi vallomásában, de a történelem azt mutatja, hogy a rossz hír hozóját ritkán fogadják örömmel.
(A szerző a The Times és az Economist budapesti tudósítója. www.adamlebor.com)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
