Maga a mondás, hogy a farok csóválja a kutyát még az ötvenes években került be az amerikai, majd a világsajtóba, a publicista Stewart Alsop használta Washingtonnak a koreai tűzszüneti tárgyalásokat gátló szöuli kliensére. Azóta is rendre alkalmazzák mindazokra, akik külön bejáratú érdekeiket erőltetve akadályozzák a nagyhatalmi megoldásokat.

 
Avar János

Amúgy rém igazságtalanul persze, hiszen azok a „kishatalmi” érdekek az érintetteknek nem kevésbé fontosak, csak az a bökkenő, ha nem lehet elválasztani a túlnyomó többségétől. Most például senki sem vitathatja, hogy a görög belpolitikai kötélhúzás kimenetele sorsdöntő az athéni erőviszonyok akár hosszú távú alakulására, de mivel az egész eurózóna, s akként az unió jövője is ettől függ, érthető a kontinentális türelmetlenség az olykor már követhetetlen hellén húzások láttán.

Mert korántsem túlzás, hogy Papandreu nemcsak honfitársait sokkoló hatású népszavazási ötlete (a polgárok voksoljanak a saját megsarcolásukra) megdermesztette egész Európát, sőt a világgazdaságot is. A régi mondás szerint az adót kivetik és nem megszavaztatják, mert akkor sorra mennének csődbe az államok. A pár nappal korábban keservesen kialkudott európai egyezséget egyszeriben kockára tenni látszott a görög kormányfő dupla vagy semmi húzása, s tényleg kitört a pánik. Egy pillanatra mindenki komolyan vette, hogy Papandreu – látszólag demokratikus, ám a veszedelmes demagógiának teret nyitó – javaslata meg is valósul, s a nacionalizmusra mindig hajlamos görögök képesek beleszavazni magukat olyan szakadékba, amelybe sorra rántanak másokat is. Jóval veszélyesebb referendum lett volna, mint teszem azt az íreké, noha az is kétségessé tette az unió jövőjét: zsigeri döntéssel elvetve a végül is kisebbik rossz országszanálási programot, a keserves megszorításokat, a görögök elindíthatták volna a csődök láncreakcióját. Pontosan azt, amitől tartva és amit elkerülendő – okulva korábbi dominódőlésekből – az euróövezetet irányító francia-német páros kidolgozta a mentőtervet, nem akarván és mervén sorsára hagyni Athént.

Hogy aztán, elképedve Papandreu ötletétől, tudassák vele a cannes-i csúcson, hogy számukra is van kisebbik rossz, s ha végképp muszáj, ki is hajíthatják Athént a vészesen imbolygó léghajóból, s nemcsak a zónából, hanem az unióból is. A kutya, hogy maga meneküljön, le is vághatja farkát. Ha népszavazás, akkor legyen a kérdés, hogy akarnak-e a görögök egyáltalán bennmaradni? S mivel Papandreu nem bolond, hogy népét kivezesse az országnak annyit nyújtó unióból, s csupán ellenzékét akarta színvallásra késztetni, kicibálni a kibic páholyából, engedett persze.

A bizalmi szavazást valójában nem magának, hanem az elért szanálási egyezségnek kérte, s így – a pártján belüli és jobboldali ellenfeleinek – a parlamenti voksolás előtt okkal mondhatta, hogy nem a saját jövője érdekli. Kész félreállni útjukból, ha ők meg félreállnak az országmentő program útjából.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!