Szerencsére csak ácsorog, ráadásul földbe, vagyis inkább betonba gyökerezett a lába annak az aprócska kecskefigurának, aki a Széll Kálmán téren, a fenti buszmegállók felé vezető lépcső korlátjának tövében kacérkodik a járókelőkkel.
Alig 15-20 cm, mégis nagy tiszteletnek örvend, aki csak észreveszi, megörül a rég látott ismerősnek. A város morajában már-már hallani véljük, ahogy Szuhay Balázs papagájhangján bejelenti, hogy „Mekk Elek neves egyetemes ezermester e helyen telepedett mekk”, halljuk a jól ismert szignált, majd ismét a papagájkárálást: „Remek eme Mekk mester, gyere erre, keresd fel!” Persze lehetséges, hogy Kodolko Mihály kárpátaljai művész pusztán láthatósági és emlékezet- és tiszteletbeli szempontokat figyelembe véve csavarozta bronzszobrocskáját a város egyik legforgalmasabb csomópontjának lépcsőjére – nem mellesleg nagyon közel a Moszkva tér 3-as számú házhoz, ahol a bábfigura készítője, Koós István bábtervező 58 éven át lakott –, de elnézve a művész többi gerilla alkotását (például a Parlamenttel szemben lévő, lekonyult csövű ágyút vagy a Dunát zavartan leső Főkukacot), több mint gyanús, hogy a kétbalkezes, mindent elrontó, ám annál szimpatikusabb Mekk mester nem véletlenül került épp az imitt-amott vérző Széll Kálmán térre. A kontraszt már annak idején is nagy volt a bábfilm bájos profizmusa, a figura által képviselt teszetoszaság, no meg a kor magyar valóságára rímelő történetek között. Ezeket vagy jövőbe látó képességgel megáldva találta ki Imre István, Mekk Elek atyja és rendezője és a szövegíró Romhányi József, vagy a történelmi evolúció 1973 óta megrekedt az „ismétli önmagát” fázisban, ahol Mekk Elek az egyik legvitathatatlanabb lokálpatrióta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
