Ripp Zoltán: Kék cédulák

Az 1947-es „félig szabad” választásokon elkövetett csalásokra utaló akció persze fölveti a kérdést, hogy jogos-e, indokolt-e a hatvanöt évvel ezelőtti esethez hasonlítás. Karácsony Gergely, az LMP választási jogszabályok ügyében illetékes politikusa „Kékcédulás választások?” című blogbejegyzésében okkal panaszolja, hogy a regisztráció súlyosan és kizárólag a fideszes hatalmi szándékokkal magyarázhatóan korlátozza a választójog gyakorlását. Hozzáteszi, hogy a központi lakcímnyilvántartás tervezett eltörlése megteremtené a lehetőségét a tömeges visszaéléseknek, hiszen nem lehetne megnyugtatóan kizárni a többszörös választás lehetőségét. Ahogyan az 1947-ben a kék cédulák felhasználásával történt.

A kék cédula okkal lett a csalások jelképe. Az 1947-es választásokon a kommunisták machinációja visszaélés volt a lakóhelytől távol lévők számára biztosított szavazási lehetőséggel. Mindazonáltal ez csak része, s nem is a legfontosabb tényezője volt az egyeduralom megszerzése felé vezető folyamatnak. Mi is történt 1947-ben? Az 1945-ben megalkotott demokratikus választójogi törvényt az 1947-es választások előtt módosították. A változások legfontosabb eleme a választójogból való kizárás kiterjesztése volt. Ráadásul az összeírás során a törvényben megfogalmazott kritériumokat is „kreatívan” kezelték, kifejezetten a jobboldali pártok híveinek az eltávolítását célozták. Így azután jogtalan kizárások tömegét is foganatosították, amely ellen lehetett ugyan panasszal élni, de az illetőnek kellett bizonyítania, hogy a kizáró ok nem áll fenn. A kizárt választók száma (csaknem félmillió) többszörösen meghaladta a kék cédulás szavazókét, akik között ráadásul jócskán voltak jogszerűen és indokoltan eljáró választók is. A kék cédulákat nyomtató kommunisták kétszázezres csalásra törekedtek, de hamar lelepleződtek, s a tervet megközelítőleg sem tudták végrehajtani. A Magyar Kommunista Párt hatalmi törekvései eléréséhez a választásokon megszerzett 22 százalék, s ezzel a legnagyobb párt pozíciója korántsem volt elegendő. A kékcédulás visszaéléseknél sokkal jelentősebb volt a 670 ezer szavazatot szerző Magyar Függetlenségi Párt mandátumainak utólagos megsemmisítése választási csalás vádjával, amelyet azután a többpártrendszer felszámolásához vezető „szalámitaktika” további következetes alkalmazása, a Szociáldemokrata Párt erőszakos beolvasztása, végül a pártoknak a pluralizmust megszüntető 1949-es álválasztásokon a Hazafias Népfrontba való „beletemetése” követett.

Hatvanöt éve a kékcédulás választás az egyeduralom megszerzéséhez, a sztálinista alkotmányba foglalt egypárti diktatúrához vezető út egyik, önmagában nem is sorsdöntő állomása volt. Most egészen más a helyzet. A következő választásokat a „nemzeti együttműködés rendszere” bebetonozása végső aktusának szánják. Ezzel kívánják biztosítani a „centrális erőtér” tartós fennmaradását, az orbáni rezsim megingathatatlan működését.

Minden eszköze megvan a hatalomnak ahhoz, hogy magát a választási rendszert és az eljárásrendet tegye manipulatívvá, amely a kívánt eredményt garantálja. Az orbáni Fidesz a választási rendszert már a regisztráció bevezetése előtt is ennek megfelelően alakította, kezdve onnan, hogy a választások tisztaságát felügyelni hivatott szervet hosszú távra szólóan saját, készségesen parírozó híveivel töltötte fel. Elfoglalta az Alkotmánybíróságot, megszüntette az alkotmánybírósági kontroll lehetőségét, majd magát az alkotmányosságot is szisztematikusan felszámolta. Létrehozott egy kirívóan aránytalan, a saját pozíciójához és érdekeihez szabott, a pártviszonyok feltételezett alakulását is tekintetbe vevő választási szisztémát és eljárásrendet. Az a legtermészetesebb, hogy a választókerületek határait is saját szempontjai szerint vonta meg, s szükség esetén majd tovább finomítja.

A Fidesz egész tevékenységének középpontjában a hosszú távra szóló hegemónia (s persze hozzá kapcsolódóan a gazdasági hatalom, a szellemi befolyásolás, a nyomasztó információs fölény eszközrendszerének) biztosítása áll, amint azt őfőméltósága volt szíves idejekorán tudomásunkra hozni. Dőreség azt képzelni, hogy éppen a kulcskérdést jelentő választási rendszert engednék gyönge pontként funkcionálni. Az elmúlt napok fejleményei azt bizonyítják, hogy a gránitszilárdságú alaptörvény órák alatt képlékennyé tehető, s ha a Fidesz érdekei úgy kívánják, nyomban fazonigazítást hajthatnak végre rajta, meg a választási jogszabályokon. Még arra sem kell ügyelniük, hogy ne éppen egy 2002-es választási csalás ügyében érintett (miként a Varánusz blog a minap felhívta rá a figyelmet: jogerős bírósági ítélet indoklásában a csalás kedvezményezettjeként megjelölt) Papcsák nevű illetőre bízzák a piszkos munkát. Ha lex Bajnait kell megalkotni – nosza. Ha az összefogás feltételeit kellene később nehezíteni – semmi gond nem lesz. Csak éppen megemlítem, szélsőséges eshetőségként, hogy az alaptörvénynek nevezett jogtörténeti kuriózum alapján az MSZP akár ki is iktatható a választható pártok közül. Aki úgy véli, hogy ez képtelenség, az gondolja meg jobban. Ne is csak a Kósa Lajosból az idei 56-os évfordulón kiböffenő megjegyzésre gondoljon. Emlékezzen vissza arra, mi mindent nem tartott volna lehetségesnek 2010 májusa előtt. Azután révedezzen el a jövő kilátásain hosszan, csöndesen.

Sokak szerint Magyarországon addig még fennáll a demokrácia, amíg választásokon leváltható a kormány. Magam nem így gondolom. A 21. századi Európában a demokráciának ez a minimalista felfogása tarthatatlan. Az alkotmányosságot, a szabadságelvű jogállamot megszüntető rendszer illegitim, még ha törvények útján is született. Nem kizárható viszont, hogy a polgárok egy kisebbsége a hatalom igényeihez torzított választási szisztémában parlamenti többséget biztosít hozzá. A Fidesznek vannak és lesznek is bőven lelkes szavazói. A kommunistáknak is voltak 1947-ben. Aki feltétel nélkül hisz egy eszmében, könnyen alárendeli hitének a moralitást. A kékcédulás csalásban lelkesen résztvevők sokasága is hitt abban, hogy tettük egy „történelmileg felsőbbrendű”, igazságos társadalom eljövetelét segíti. Félő, hogy ugyanilyen típusú hit és idvezült lelkesedés hatja át a békemenetek „jóarcú” résztvevőit. Nem nyernek bocsánatot azáltal, hogy nem tudják, mit cselekszenek.

Napnál világosabb, hogy Magyarországon 2014-ben (vagy hamarabb) nem lesznek szabad választások. Már a mai állapotok szerint sem lehetnek minden kétséget kizáróan szabadok, legfeljebb szimulálhatják, miként az egy efféle Patyomkin-falvas látszatdemokráciában járja. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lehetne legyőzni a Fideszt. Csak sokkalta nehezebb, mint valóban demokratikus és tisztességes körülmények között.

(A szerző történész)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!