Dél-Olaszország, január. Legalább nem havazik, már ez is valami. Cserében esik. Ha szép idő van – mondják –, akkor a tengerpartról idelátszik Albánia. De nincs szép idő. A hajdan nyugat-berlini forgatókönyvíró (Margarethe von Trotta állandó alkotótársa) a szájába illeszt egy kis vongole-kagylós pastát, iszik rá egy korty vörösbort, „borzalmas a helyzet Ma­­gyar­országon, ugye?!”. Hümmögök. „Mint Berlusconi itt, ugye? Aki teljesen tönkretett egy ilyen nagy múltú kultúrországot, mint Itália. Ugye?”

 

Már nem is jár le annyit a Nápolytól északra eső kis nyaralójába, mint annak előtte. Hümmögök tovább. Persze, persze, rosszkedvem tele. A mi Berlusconink sokkal fiatalabb, viszont tudomásunk szerint nem kurvázik. (Berlusconi nagy botránya most éppen egy 17 éves illegális marokkói bevándorló prostituált részvételének lelepleződése az olasz kormányfő bunga-bungának nevezett szexpartijainak egyikén.) De a foci, ugye, meg a média. A teljhatalom demokratikus vágya és a szeretetéhség. A Videoton persze nem AC Milan, és az új médiarendszer sem a botoxolt arcú, szilikonmellű, alulöltözött és egyenküllemű biodíszleteken alapszik, mint amilyen a tévékép Olaszországban. Nem. A magyar út, a harmadik, vagy hanyadik, különleges, sajátlagos út. Nem igényli a külföldi mintát.

A minap az Európa Tanács már nem csak a magyar médiatörvényről – melyről a külügyminiszter kijelentette: mindenki megelégedésére módosítják –, hanem a magyar demokrácia általános milyenségéről tanácskozott. Gyér érdeklődés mellett. És ez helyes! Nem volna kívánatos ugyanis, hogy Magyarország ténylegesen a nacionálpopulizmus szinonimájaként jelenjen meg Európában és a világban. És az sem kívánatos, hogy a kormánypárt a gaz szocik által szított „hajcihőnek” nevezze azt a hatalmas nemzetközi felzúdulást, amit az elmúlt bő egy hónapban megtapasztaltunk. Jelzem, ha az utóbbi igaz lenne, az azt jelentené, hogy van Magyarországon komolyan vehető politikai ellenzék, ami megint csak nagyon kívánatos lenne, de sajnos ez nem igaz. Arra még valószínűleg éveket kell várni, és addig a Fidesz 2012-re kiír egy időközi választást, amit még hasonló arányban tud megnyerni, mint a tavalyit. De ne szaladjunk előre.

Neelie Kroes mindenesetre levelét megírta. Hollandabb a hollandnál. A kormány „technikai jellegűnek” minősítette, holott nem az, a kifogásolt kérdések lényegiek, ha módosítják ezeken a pontokon, már az is komoly fejlemény lesz. Azonban a médiatörvénnyel nem csak betűprobléma van, nem csak a benne foglalt konkrét intézkedések problémásak, a médiatörvénynek a lelke beteg, ha tetszik: a szelleme. Mert Montesquieu óta tudjuk, hogy a törvényeknek ilyenjük is van! A magyar médiatörvényt nem módosítani, hanem visszavonni kell és újat írni szakmai konzultációk és az új média következő húsz évben várható kihívásaival szemezve. (Japánban már gondolatvezérelt mobiltelefont fejlesztenek.) Ez a jelenleg bírált jogszabály a jövőre csak a 2012-es előrehozott, vagy 2014-es idejében megtartott választásokig tekint ugyanis, szemlélete alapján öncenzúratörvény, az újságíró-társadalom, de még inkább a kiadói vezetők gyávaságára bazíroz, illetve gyávaságot szül. Ne legyen kétségünk: ez nem technikai, hanem nagyon is az európai alapértékekről szóló ügy!

A délolasz reptéren beszállok a német gépbe, aznapi (január 25.) Süddeutsche Zeitungot nyomnak a kezembe, a feuilleton-rovat címoldalán egy hamburgi Don Carlos-előadás kritikája, melyben a WikiLeaks-es Julian Assange-t idézik meg, rövid cikk az albán ellenzéki vezetőről, Edi Ramáról. Aztán Julian Nida-Rümelin és Jürgen Habermas német filozófusok kiállásának ismertetése a megrágalmazott magyar kollégák mellett és egy nagy cikk a magyarországi kultúr­vál­tozásokról. Es gibt ja auch gute Nachrichten aus Ungarn. „Azért vannak jó hírek is Magyarországról” – kezdi ironikusan a szerző, majd a kulturális intézmények Fidesz-megszállását szálazza. Közben a repülő felszáll. A magasból már jól látszik az albán part, meg a magyar párt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!