A magyar sajtó, beleértve az internetet is, tele van a „Schmitt-üggyel”. De van-e egyáltalán Schmitt-ügy? Úgy értem, joggal nevezhetjük-e Schmitt-ügynek Schmitt Pál plágiumügyét? Szerintem nem.

Maga Schmitt Pál ugyanis semmilyen érdemleges szerepet nem játszik ebben az ügyben. Teljesen érdektelen, hogy egy intellektuális kihívásokkal küzdő, opportunista, szervilis ember, aki minden bizonnyal ráadásul simlis is, hogyan viselkedik, amikor fény derül egy simlijére. Még akkor is érdektelen, ha az illető éppen egy ország elnöke, hiszen ennek a jelenlegi elnökségnek semmilyen tekintélye nincs. Egy párt (illetve annak vezetője) éppen úgy találta a legalkalmasabbnak, hogy egy ilyen figurát tegyen elnökké, és ezt meg is tehette, az ország megengedte neki, hogy megtegye. Ezen a sztorin nincs mit rágcsálni. A „schmittpálozás” ugyanolyan politikai pornográfia, mint mondjuk Fábry Sándoré, vagy azoké az indexes szerzőké, akik szerint elég Gyurcsány Ferencnek csak a nevét megemlíteni ahhoz, hogy a hallgatóság csiklandós kacagásban törjön ki.

Tulajdonképpen „doktoriügynek” se nevezhetjük a történteket. Sokan némi álszentséggel azt állítják, hogy ami Schmitt Pállal történt, az egész magyar minősítési rendszer, így az egyetemi doktori fokozat tekintélyét rombolja, úgy általában.

Pedig a tudományos közösségben az egész magyar minősítési rendszernek „úgy általában” az égvilágon semmi tekintélye nincs. Nem volt a rendszerváltás előtt sem, és az a sok akadémikus meg professzor, aki persze változatlanul megmaradt a pozíciójában, gondoskodott arról, hogy utána se maradjon. Ha félretesszük az álszentséget, mindannyian tudjuk, hogy rengeteg helyen adnak baromságokra doktori címet (sőt magasabbakat is). Mindenki tudja, hogy csak egyes tanszékeknek, egyes tanároknak van tekintélyük, és csak azok a címek érnek valamit, amelyeket ezektől lehet kapni.

Nincs Schmitt-ügy, és nincs doktoriügy sem. Csak egy ügy van, a Fidesz-ügy. A Fidesz (és az ő méhének magzata, a KDNP) az egyetlen párt, amelyik nem foglalt állást Schmitt Pál plágiumának ügyében, pedig ez az a párt, amelyik a jelenlegi állását adta neki. Saját buzgó aktivistájának, sőt alelnökének, akitől most a hatalmi ágak szétválasztására hivatkozva illő távolságot tart. A kormánynak semmi köze az elnökhöz, mondják, pedig dehogy nincs, hiszen egyedül ők jelölték és szavazták meg.

Csakhogy ebben az indoklásban csalárdság van. Hiszen nem a kormánynak, hanem a pártnak kellene állást foglalnia, csak ebben a kifordult világban már senki se tud különbséget tenni a kettő között. A Fidesz nem is akar, neki a kormány, a párt, a parlament és az egész állam ugyanaz.

A Fidesz-ügyek lényege, hogy ez a párt, ha jogilag nem tud valamibe belekötni vagy valamit igazolni, akkor „erkölcsi” alapon teszi, és megfordítva, ha erkölcsi alapon valami támadhatatlan vagy védhetetlen, akkor jogi eszközöket kihasználva támadja vagy védi. Ez így van már legalább 1994 óta, így nyeri jogászi csűrés-csavarással a pereket, amelyeket megindít vagy amelyeket ellene indítanak, és így igazolja általa „erkölcsinek” tekintett elvekkel, amikor valakit jogilag megalapozatlanul támad vagy véd. Mondanom sem kell, ez a „stratégia” egyszerre erkölcstelen is és a jog szellemének is ellentmond. A mostani Fidesz-ügy is ilyen. Amit Schmitt Pál csinált, az erkölcsileg védhetetlen, ezért jogilag, a hatalmi ágak szétválasztására hivatkozva söprik a szőnyeg alá. Ez az igazi ügy, aminek sürgősen a végére kellene járni.

(A szerző nyelvész)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!