2012 őszére a szocialisták erősödni kezdtek, az időközi önkormányzati választások meghozták az első sikereiket. Bajnai Gordon ezért nem várhatott.
Lépnie kellett ahhoz, hogy versenyképes maradjon az ellenzéki oldalon. Neve volt (és van is), személye összekapcsolódott egy jónak tekinthető szakértői kormányzással, szervezeti háttérrel azonban nem rendelkezett. A gyengeségek pótlására választotta magának a Millát, valamint a Szolidaritást – és lettek Együtt 2014. Ez azonban azonnal lehetetlenné tette, hogy Bajnai Gordon önmagában a nevével választási pártot hozzon létre, és megnehezítette azt is, hogy az ellenzéki összefogás felett álló szereplővé váljon, olyanná, akit mindenki így fogad el. Valamit valamiért.
Az október 23-i Bajnai-beszédet övező médiafigyelem, az, hogy többmillióan voltak kíváncsiak a volt miniszterelnök teljesítményére, meghozta az étvágyat. Az új csapat – mintha egy Rizikó játék kellős közepén lenne, ahol a nagy ellenféllel (MSZP) vívandó harc előtt meg kell erősödni a kisebbekből – egyből be akarta kapni az LMP-t, ám a „zöldek” erre a próbálkozásra nemet mondtak. Ez a falat a legrosszabb méretű volt: el tudott indulni a gyomor felé, ám közben torkon akadt.
Az Együtt 2014 levegő után kapkodását azonnal észrevette az MSZP, és kiabálni kezdett. „Gyertek mindannyian ide!” – hívta össze közös tanácskozásra az ellenzéki demokratákat, így Bajnai csapatát sok más politikai szereplő mellé helyezte – fajsúlyban. Ez a helyzet összeadva az LMP-vel kapcsolatos kudarccal, immár Bajnai Gordon legnagyobb erejének, az imázsának rombolása irányába hatott. Bajnai közben valószínűleg rájött: hamarabb összetalálkozik az MSZP-vel, mint azt tervezte. Stratégiát kellett váltania: a találkozás ugyanis, jelen politikai helyzetben csak barátkozás lehet(ett), háború nem, feltéve, hogy a demokratikus ellenzék két legnagyobb ereje (MSZP, Együtt 2014) nyerni szeretne a következő választásokon. Most azonban, hogy idejekorán bebizonyosodott, együttműködni az MSZP-vel kell, Bajnai Gordon és csapata számára felmerülhet a kérdés: mekkora a szükség egy ilyen új, barátkozós helyzetben a – szervezeti erejüket annyira azért nem bizonyító – Szolidaritásra, vagy a Millára. A parlamenti létszám kisebb lesz, a szövetségesekből így, egy bizonyos minimális létszám felett, azért bizonyosan elég lesz.
Az ellenzéki közélet döntő többsége amúgy is már csak kettejüket nézi és türelmetlenül kérdezi: mikor jelenti be végre az MSZP és az Együtt 2014 a választási együttműködést. A véleményformáló értelmiségnek persze ez a dolga: türelmetlennek lenni, és azonnali hatállyal a létező világok legjobbikát követelni. A politikus azonban tudja, hogy akadályfutó, akinek akkor kell felemelnie a lábát, amikor a gát érkezik, nem hamarabb. Ha mindig a lábát emelgetné, akkor biztosan orra bukna. Mindketten 2014-re készülnek, amihez képest még bőven van idő megállapodni egymással. Pláne, hogy a megállapodási kényszert az új választási rendszer kényszeríti ki.
Ezt az új választási rendszert a Fidesz rakta egyedül össze. Mi van akkor például, ha az MSZP és az Együtt 2014 idejekorán megállapodik egymással, majd a Fidesz még egyet csavar a választási szabályokon és visszaállítja a kétfordulós rendszert? Abban a pillanatban a korai megállapodás inkább ártott, mint használt. Ezért van az, hogy nem csak Mesterházyt és Bajnait láthatjuk akár úgy is, mint két, egymással (szerintem igen lassan és óvatosan, de) szemben haladó autóst, hanem őket is egy kocsiban, ahol velük szemben ott sejlik a Fidesz által bármikor megváltoztatható választási rendszer.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!