Az Ördögárok és a Hűvösvölgyi út közötti Völgy utca még ma is számtalan bújtatott csodának a rejteke – mondhatnánk úgy is, hogy errefelé jócskán akadnak olyan jobb sorsra érdemes épületek, amelyeket a műemlékvédelmi tiltások óvnak meg a dózer elől.

 

Ilyen az átkosban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egyik kihelyezett osztályaként, később nővérszállóként üzemelő Sándor-villa is, amelyet eredetileg a Sándor, vagyis akkoriban még Schlesinger család építtetett magának nyaralónak az 1890-es években. Először egy kisebb, majd ugyanazon a 4500 négyzetméteres telken egy nagyobb szecessziós csodapalotát is felhúztak, melyet nyári rezidenciaként használtak. Fogadásaikon, szalonjaikban számtalan illusztris vendég, zenészek, írók, színészek és politikusok, még maga Bethlen István miniszterelnök is megfordult. Mielőtt kórházzá minősítették volna, de már az államosítást követően, a nagyobb, utcafronti épületet a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete szerezte meg, majd az ötvenes években társbérletként funkcionált. Bár az OPNI privatizációja óta a Sándor-villa is magára hagyva omladozik a Völgy utca 9–11-ben, azért előnye a többi hasonló környékbeli épülethez képest, hogy legalább megvan, és úgy tűnik, hogy nemrégiben elkezdődött a szigorú műemléki előírásokat betartó felújítása is.

Utcabeli pletykák szerint ide, a főépületbe magán-egészségügyi intézmény költözik, de hogy mi lesz a hátsó kertben álló, kintről csak imitt-amott kikandikáló kisebb villa sorsa, egyelőre rejtély. Azt mondja a fáma, hogy Kodály, akinek egy Sándor lány, a nála 19 évvel idősebb, szintén zeneszerző Emma volt az első felesége, gyakorta elvonult ide az Andrássy út zaja elől. Erről többek között egy 1928- as fotó tanúskodik, melyen Tamási Áronnal látható a ház ablaka és fedett, faragott díszítésű verandája előtt.

FOTÓ: LAKOS GÁBOR

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!