Sokat elárult a jószerivel áttekinthetetlen egyiptomi helyzetről, a kusza kairói erővonalakról, hogy a Tahrir teret az idén már másodszor ellepő tüntetők a hétfőn kezdődő parlamenti választások elhalasztását kezdték követelni. A demokráciát akarók halogatnák a legdemokratikusabbnak számító aktust.

 
Avar János

Ám megérthetjük őket, ha meggondoljuk, hogy a Mubarakot megdöntő és az igazi – vagyis demokráciát teremteni akaró – „arab tavasz” lelkes hívei már sejtik, sőt tudják, hogy nem igazán szabadon szavazhatnak, s végső soron aközött választhatnak majd, hogy katonai, avagy iszlamista uralmat akarnak.

Egyelőre persze úgy fest, hogy Egyiptom e két legszervezettebb ereje, a – Mubarak nélküli, de az ő emberei által vezetett – hadsereg és a Muzulmán Testvériség megint együttműködik. Megint: merthogy az ötvenes évek elején is együtt döntötték meg a királyságot, Nasszer „szabad tisztjei” és (az 1949-ben merényletben meggyilkolt) Hasszán al-Banna iszlamistái, aminthogy utóbbiak akkor is, ahogyan ez év elején és most is, csak vonakodva csatlakoztak a rendszert megingató tüntetéshullámhoz. S aztán egy darabig benne is voltak a nasszeri kormányzásban, mígnem a tábornokok leszámoltak velük a Nasszer elleni merényletkísérletük nyomán. Hosszú betiltás után Mubarak 2005-ben engedte őket független jelöltekként indulni, s el is nyerték a mandátumok húsz százalékát, de a rezsim le-lecsapott rájuk (utóvégre közibük tartozók ölték meg Szadatot, bár a díszemelvényen, amely alól valaki leparancsolta a testőröket, az elnök mellett álló Mubarak sértetlen maradt).

E kutya-macska barátság most éppen indulni engedné a választások nagy esélyesének tekintett (és a tunéziai iszlamisták sikerét alighanem megismétlő) politikai erőt, míg a különböző – így-úgy liberális – polgári pártok kaotikus állapotban vannak. Vagyis a katonák egyelőre hagynák teret nyerni az iszlamistákat, akik nyilván – cserében a vallási berendezkedés néhány eleméért – meghagynák a hadsereget államnak az államban. A kétségbeesett Tahrir tériek ezt keresztezendő sürgették a jövő őszi elnökválasztás előbbre hozását, amibe a tábornokok – a tüntetéseket csillapítandó – belemenni látszanak. Ki tudja még, mi történik jövő nyárig… Mert akár az is megismétlődhet a térség történelméből, ami húsz esztendeje Algériában esett meg: a parlamenti választások első (az iszlamisták nagy előretörését hozó) fordulóját követően a hadsereg közbelépett, meggátolva esetleges győzelmüket és hatalomra kerülésüket.

A demokráciát követelő Tahrir térieket elvben támogató Amerika és a Nyugat pedig alighanem hasonlóan „félrenézne”, mert ugyan az egyiptomi iszlamisták magukat mérsékeltnek hirdetik, ám ki tudja, megmaradnának-e annak hatalomban is. Miközben a főtisztek Mubarak bukása után is szépen együttműködnek Amerikával, sőt, csendben Izraellel is. Ezért, ama sokat szidott, de soha sem cáfolt reálpolitikai megfontolások sejtetik, hogy két évtizeddel a Tiennamen téri tragédia után, ami csak átmenetileg zavarta meg a nyugati–kínai kapcsolatokat, ha más – remélhetőleg nem véres formában – bekövetkezhet a Tahrir tériek tragédiája: forradalmuk végén azt kapják kicsit más formában, mint ami ellen lázongani kezdtek. S ami talán jobb – a külvilágnak szinte bizonyosan –, mint ami az iszlamisták tarsolyában lapul.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!