Nem kell állandóan ez a nyavalygás, meg sápítozás, meg nyekergés, meg picsogás. Észre kell venni a jót, és örvendezni fölötte. Nemes erény a belátás, süvegelés jár érte
.Megnyugvás járja át mostanság a sajtó, meg a véleményformálók világát, mert néhány kormánypárti képviselő módosító indítvánnyal lazítana az új médiatörvény fojtogató szorításán. Például a kiróni szándékolt, és a költségvetésbe jó előre betervezett bírság ellen lehet majd fellebbezni, és a jogorvoslat végéig nem is hajtják majd be a súlyos milliókat a lapoktól, tévécsatornáktól, rádióktól, meg az internet világából. Csak utána. Sötét fellegeken áttört tehát a ragyogó napsugár, oroszlán ölel gödölyét, szállodai liftzene szól a háttérben.
Éljen a magyar jogállam! A szájkosarat szöges pórázra cserélnék. Ennek tessék örvendeni.
Szerintünk viszont ezt a törvényjavaslatot nem módosítani kell, hanem kidobni a legközelebbi szemétkosárba. Mert azt, amire épül, szépíteni nem lehet: a teljes magyar médiát kiszolgáltatja egy pártkatonákból álló egyszínű politikai testületnek, amelynek a Fidesz által delegált tagjai gumiparagrafusok alapján rendszabályozhatják kényük-kedvük szerint a magyar sajtót. A lényegen a most alakuló végleges forma mit sem változtat: a törvénytervezet sérti a véleménynyilvánítás alkotmányos jogát és a demokratikus nyilvánosságot. Módosításokkal együtt is. A tiltakozásnak van továbbra is helye és ideje, nem a beletörődésnek, végképp nem a módosítások miatt itt-ott eluralkodni látszó megnyugvásnak. A sajtószabadságot nem a törvényjavaslat részletszabályai, hanem leglényege veszélyezteti.
Nem értem, mitől volna ez veszélyes? Így kérdezett vissza L. Simon László fideszes képviselő, az Országgyűlés sajtóbizottságának elnöke, a pontosító módosítások egyik szerzője a Magyar Narancs újságírójának. Hát azért, így az újságíró, mert a javaslat szerint, ha mondjuk, Orbán Viktornak nem tetszik valami, akkor a pártpolitikus kinevezettjei utasításával bírságolhat, büntethet. L. Simon szerint ez abszurd feltételezés. Hogy mennyire abszurd, arra példákat is hoz. És most figyeljünk, minden szóra. „Ezen az alapon azt is feltételezhetnénk, hogy az APEH elnökének parancsba adja, hogy aki nem tetszik neki, azt hetente rángassa be vagyonosodási vizsgálatra, vagy hogy az államtitkár kiadja a Környezetvédelmi Főfelügyelőségnek, mely cégeket kell állandóan piszkálni”.
Nahát, méghogy az APEH valaha is a politika eszköze lett volna, hát ez tényleg maga az abszurd egy olyan országban, ahol egykoron pártpénztárnokot bíztak meg a főellenőri feladattal. Na de hogy az államtitkár utasítaná a Környezetvédelmi Felügyelőséget, ugyan már, ilyen tényleg nem létezhet. Legfeljebb olyan, hogy ennek a felügyeletnek az élére kinevez egy volt fideszes önkormányzati képviselőt, nem mellesleg személyi titkárát, akinek szakmai rátermettségét az andornaktályai Búbos Banka Környezetvédő Kör alapításában való tevékeny részvétel (de tényleg) bizonyítja. Majd dolga végeztével ugyanez az államtitkár kimegy egy útépítésre és sámlira állva üvöltve követeli, hogy másfelé építsék az utat. Ilyen megeshet mifelénk, de hogy ők utasítanák pártkatonáikat, olyan nem. Ez L. Simon igazsága. Jogos tehát, ha úgy érvel (idézet a fent említett interjúból): „miért következne abból, hogy valaki pártdelegált, az, hogy ne tudná tisztességesen végezni a dolgát?”
Nos, nem következik. Úgy általában nem. De konkrétan viszont nagyon is. Mert például igenis lehet érvelni a közmédiumok karcsúsítása és a költségcsökkentés mellett. És van szakmai alapja bizonyos funkciók összevonásának, egységesítésének is az adófizetők pénzéből működtetett médiumok esetén. Ezt csak annak kapcsán kell megjegyeznünk, hogy a hírek szerint csak 49-en maradhatnak az MTV-nél, a Duna Tv-nél és a rádiónál, ők lesznek, akik megrendelik majd a műsorokat. Akik most gyártják, abból kirúgnak úgy ezret, a többieket áthelyezik a politikai kinevezettek által irányított Műsorszolgáltatási Alap állományába. Hogy hány ember kell egy normálisan működő közszolgálati intézményrendszerbe, az szakmai kérdés, valószínűleg jóval kevesebb, mint ahányan most ott vannak. Nem is a karcsúsítással, meg a központosítással van tehát itt a fő baj, hanem azzal, hogy azok, akik irányító pozícióban maradnak, szakmailag szánalmasan silány teljesítményt nyújtottak, politikailag viszont nagyon is értékelhetőt. A szakmai teljesítményről csak annyit: ma az MTV-t a Story Tv is gyakran veri nézettségben, a közéleti műsorokat belengi az ötvenes évek hangulata, úgy küllemben, mint tartalomban. Politikailag viszont kérlelhetetlen opportunizmussal szolgálják meg a kinevezést. Az Index kimutatása szerint ugyanis a közszolgálati tévé aktuális műsoraiban a kormánypártok kétharmadot meghaladó megszólalási lehetőséget kaptak, az ellenzék csak elvétve kap szót, sok köszönet a szövegkörnyezet miatt abban sincs. Ők ilyen közszolgálatot tudnak csinálni, nekik ilyen a sajtószabadság. Erre alkotnak most törvényt, ehhez igazítják a szabályokat.
Tiltakozni, üres címlapokkal, vagy akként, amit lapunk választott a múlt héten, vagy tüntetéssel, vagy hangos szóval, vagy halk érveléssel, vagy civil ellenállással, a sajtószabadság híveinek pártokon túlmutató összefogásával, ezért kell.
Végül térjünk vissza az alapkérdéshez, a fideszes sajtóügyész felvetéséhez: „miért következne abból, hogy valaki pártdelegált, az, hogy ne tudná tisztességesen végezni a dolgát?” Miközben a helyes válaszon törjük fejünket, idézzük bizonyos Koltay Andrásnak, a Médiatanács tagjának a közszolgálati tévében elmondott szavait: „önmagában a fehér címlapok is bizonyítják, hogy sajtószabadság van Magyarországon”.
Hát ezért.
