Régi közhely: a történelmet a győztesek írják. Nálunk ennek is az unortodox formája dívik: ugyanis mi, örökös vesztesként is írjuk (hamisítjuk) a történelmet…
Különösen feltűnő ez jeles napok, mint például március idusa környékén. Az még csak hagyján, hogy, mint minden évben, az idén is felvonultak a hagyományőrző Radetzky-huszárok, akik valószínűleg nem tudják, hogy Johann Joseph Wenzel Anton Franz Karl Radetzky von Radetz gróf, osztrák császári-királyi tábornagy éppenséggel a csatamező másik oldalán tevékenykedett, jelentős sikereket aratva. Például ő verte szét a Giuseppe Mazzini által vezetett olasz nemzeti felkelő csapatokat szinte napra pontosan akkor, amikor a magyar hazafik kihörpintették kávéikat a Pilvaxban.
Ugyancsak minden évben jeles katonai parádé színhelye Pákozd, ahonnan, mint Petőfi a Vén zászlótartóban megénekelte: „Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva”. Aki nem futott, hanem látva az egyébként általa korábban nem ismert magyar csapatok létszámát, úgy döntött, hogy nem lesz csata, amivel Móga magyar honvéd tábornok is egyetértett. Így, futás helyett, Jellasics csapatai rendezetten elvonultak. Az „ütközet” eredménye: 200 halott a császári és 7 halott a magyar oldalon.
Bem apó is rendre előkerül ezekben a napokban, róla azért annyit mindenképpen jó, ha tudunk, hogy bizonyára nem olvasta kedvenc szárnysegédje, Petőfi Sándor azon négy sorát, amely szerint:
„Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete.”
Ugyanis Bem apó a vereség után inkább Törökországba menekült, pedig lehetett volna akár a 14. aradi vértanú is. És inkább áttért az iszlám hitre – ettől kezdve haláláig Murat pasaként éldegélt –, minthogy kiadják Oroszországnak.
És egyszer majd még tán Kossuth Lajos is szóba kerül, Kossuth, aki levágott szakállal, szoknyában-kendőben menekült, hogy aztán Vidinből, majd Olaszországból, Angliából és Amerikából is lázítsa a magyarokat, hogy lehetőleg még többen halljanak meg, miközben a zseniális hadvezért, Görgeyt kinevezte „Magyarország gyáva hóhérának”. A keserves emigrációját minden bizonnyal megkönnyítette a magával vitt államkincstár (egyesek szerint Kossuthhoz kerültek a kivégzett Zichy Ödön elkobzott gyémántjai is), valamint a szépséges lengyel Dembinska grófnő szerelme…
Végezetül: talán nem árt azt is leírni, hogy az 1948–49-es szabadságharc elbukott, aminek tragikus hatásait nem Kossuth, hanem az általa kárhoztatott, és a kiegyezést megteremtő Deák Ferenc tudta csak csökkenteni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!