Pécsett, a Mária utca 35-ben működött egykor, 1867 és 1949 között az európai hírű Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár, melyben a nyolc évtized alatt 1307 orgonát és több mint 3000 harmóniumot készítettek Kárpát-medenceszerte székesegyházakba és kis falusi templomokba.

 

Ma is cégjelüket viseli a szegedi és a kassai dóm orgonája, ám viselte egykor a budapesti Szent István-bazilika és a Liszt Ferenc Zeneakadémia, valamint az egri, a kalocsai és a pécsi székesegyház orgonája is. A gyár leghíresebb hangszere a szegedi Fogadalmi templomban található: az ötmanuálos, 136 regiszteres orgona kilencezer sípjával Európa második legnagyobb orgonája.

A gyárat 1949- ben államosították, 1951-ben pedig végleg felszámolták. Vezetőit meghurcolták, elítélték – az üzem jogutód nélkül szűnt meg, orgonaépítői pályaelhagyóként kényszerültek alkalmi megélhetések után nézni. Az épület jelenleg is megvan, romokban, üresen áll, de orgonakutatók és műemlékvédelmi szakemberek a család támogatásával szeretnék elérni, hogy majdan egy, a gyár történetét, az orgona működését és az egyes korok orgonáit bemutató orgonamúzeumnak adjon otthont. Addig is a cég egyik utolsó vezetőjének, i±. Angster Józsefnek az unokája, Bérczi Zsófia 2010-ben elkészíttetett és a Várfal sétányon felállíttatott egy ideiglenes emlékművet, melynek alapján Pécs Város Önkormányzatának megrendelésére 2015-be megépülhetett az Angster-szobor időálló változata is. Különlegessége, hogy a körülötte álló padokon, a padok karfáiba épített „dobozkákat” megérintve a szoborban lévő hangszórókból különböző orgonaművek szólalnak meg, illetve interjúk hallhatók az Angster család tagjaival, orgonaépítőkkel, orgonistákkal.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!