Egy beszéd hallgatósága vagy azért gyűlik össze, hogy élvezetben részesüljön, vagy azért, hogy tanácsot kapjon – mintha már idéztük volna e lap hasábjain eme ókori bölcseletet. Élvezet és tanács dolgában a március 15-i civil demonstráció akárhányszor tízezer résztvevője szellemi táplálék nélkül maradt csúful, nem először, de nagy baj lenne, ha nem utoljára. Mert ezt így, nemcsak hogy értelmetlen, de – fájdalom – immár kifejezetten káros lenne folytatni.
Már persze ha az ilyen tüntetések céljának azt tekintjük, hogy tegyen valamit, akármit, bármit a következő választásokig annak a rendszernek a leváltása érdekében, ami nem tetszett eddig se, de most már mintha kifejezetten gyűlöletes lenne a Szabad sajtó útján és érdekében összegyűltek számára.
A politikától, mint olyantól való finnyáskodó ódzkodás, lenézése mindazoknak, akik nem csak Facebook-bejegyzésekkel és mind idegesítőbb amatőrizmussal megszervezett rendezvényeken, hanem teszem azt, a parlamentben küzdenek ez ellen a rendszer ellen, továbbá annak az igazságtalanságnak sugallata, hogy itt minden párt és annak minden képviselője egyként visel bűnös felelősséget mai viszonyainkért, nos, ma már mindez csak egyvalakit erősít: Orbán Viktort. Meg a rendszerét.
Tetszik, vagy sem.
Ideje lenne szembesülni a felelősséggel, ami elodázhatatlanul sajátja azoknak, akiknek hívó szavára tízezrek mennek utcára véleményt nyilvánítani. Ebből a felelősségből pedig mindössze két út következik. Az egyik, hogy vállalják saját programjuk képviseletét és beszállnak maguk is a politikai ringbe. Ha néhányat lapoz az olvasó lapunkban, kiderül, ezt nem akarják, mert sem ilyen ambíciójuk, sem ehhez való tudásuk nincsen. Rendben, ez tiszta beszéd, és mintha végre benne rejlene annak elfogadása, hogy a politikusság amolyan szakmaféle. Különbözik a mégoly tisztességes szándékú és tanult értelmiségitől. Karcosabb és érdesebb is nála, intellektusa tán nem fénylik oly ragyogón, de ettől még nem eleve elrendelt gazember, hazug és tolvaj az ilyen, álljon bármelyik oldalon is.
A felelősségükből következő másik út, hogy átadják a tiszteletre méltó munkával maguk által megácsolt színpadot másoknak. Igen, a politikusoknak. A ma létezőknek és azoknak, akikben buzog az ambíció, hogy a politika világába bekéredzkedjenek. Rappelhet az elején Dopeman, énekelhet a végén Bródy, de a kettő közt olyanok kapjanak szót, akiknek mondanivalójuk nem csak arról van, hogy miért nem tetszik ez a rendszer, de arról is, hogyan alakítanák tetszetőssé ezt a mostanit. Jöjjenek végre olyanok, akiktől mindezt számon is lehet kérni. És akiktől nem naivitás megkérdezni: és mindezt mégis miből? Jöjjenek olyanok, akik nem csak a ring széléről kiabálják igazságaikat, de ott bent meg is küzdenek értük, állni is képesek és adni is hajlandók a pofonokat. És jöjjenek végre olyanok, akik minderről úgy tudnak beszélni, hogy az legalábbis nem ér fel egy békés tömegoszlatással.
Hogy ma ilyen(ek) nincs(enek)? Lehet. De hogy legyen(ek) egyszer, az már a civilek felelőssége is. Engedjék nyugodtan maguk elé a politikusokat, a többit rá lehet bízni a tömegre. Élvezet dolgában úgysincs senki, akitől tanácsot elfogadnának.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
