Vajon a Corvinus Egyetem kiszervezése alapítványi formába a 2006- os Astoria-barikáddal való végső szakítás, vagy az ott elhangzottak kiteljesítése?

 

A látszat az igaz, amely szerint az Astoria gyalog is csak egy ugrás a Corvinus főépületétől, vagy ellenkezőleg, meg kell kerülni a Földet, hogy odaérjünk a másik oldalról közelítve.

Az Astoriánál 12 éve (2006. október 23-án) Orbán Viktor – egy gigászi utcai csata előtt ugyan – közölte a tüntetőkkel, hogy népszavazásra viszik a vizitdíj, a kórházi napidíj és a felsőoktatási tandíj kérdését. Ezzel véget is vetett a hat hete tartó városi harcoknak. A tüntetők megértették, hogy ezzel úgy roppantják meg a gerincét a szocialista–liberális kormánynak, hogy közben egyetlen rendőrrel sem kell megütközni. Egy időre megnyugodtak.

Olyan kérdésben indult a népszavazási aláírásgyűjtés, amelyekben normális körülmények között többéves értelmes polémia által alakulnak ki a vitapozíciók. Itt azonban a frontok már készen álltak. Aki az őszödi beszéd és a véres tüntetések után a Gyurcsány-kormány bukását akarta, se iskoláért, se egészségügyi ellátásért nem volt hajlandó tovább fizetni. Orbán megérezte, hogy az akkori hatalom ellen fordíthatja az embereket. Az akarsz-e fizetni kérdéssel nem lehet veszíteni. Győzött is. Gyurcsányt a 2008-as népszavazáson verte meg először. A nyerőszéria azóta tart. A referendum után egy hónappal ment szét a szociálliberális kormány, hogy ezek a felek – most ellenzék képében – azóta se értsenek szót egymással. Az Astoria-barikádon született az, ami most van.

A 2006-os pillanatban volt megkönnyebbülés is. Nem véletlenül állt a barikádra Wilfried Martens, az Európai Néppárt akkori elnöke. Akkori szerkesztőségemhez, a Népszabadsághoz addig naponta érkezett rendőrségi figyelmeztetés arról, hogy a tüntetők megindulnak felénk, mindannyiszor haza is küldtük a nőket, szétszórtuk a környéken a parkolónkból az autókat és csináltuk tovább a lapot. A bejelentés után már újra normális körülmények között.

A pillanatnyi nyugalom viszont országosan tartós káoszt szült. Azóta végképp nem lehet tandíjról (nevezzék bárhogy is) vagy az egészségügyben a betegektől elkérhető pénzről tisztán beszélni. Lőporfüstös ügyek.

Ettől még itt vannak. Már a Fidesz 2010-es kormányra kerülése előtti egyik előkészítő anyag is arról beszélt, hogy hetvenezerrel több az egyetemista, mint ahányat az ország igényelne. Kormányon le is építették az állami finanszírozású helyeket, viszont költségtérítéssel (tandíjjal) ugyanez a sokaság visszatért. Ez nem ugyanaz, mint egy tandíjra épített rendszer, de nem is teljesen más.

Az egészségügyben még láthatóbb a magánszféra térnyerése. Ma már a közvetlen kiadások harmadát a lakosság finanszírozza – derül ki a KSH 2015-ös adataiból, s a helyzet folyamatosan változik az állami ellátás rovására. A 2008-as népszavazási kérdés értelmében ez nem fizetős egészségügy, hiszen csak az veszi igénybe, aki akarja. Immár a középosztály stabilabb része is ezt teszi. A jómódúak pedig külföldön kezeltetik magukat. Elmentek az orvosaik után.

Létrehoztak 2010 óta egy öntörvényű világot, amelyben a fent lévők sajátos konstrukciók igénybevételével feljebb kerülnek, mint amit az ország lehetőségei megengednének, a lent lévők lejjebb. Aligha erre mondtak három igent az emberek a tíz évvel ezelőtti népszavazáson, de azok, akik feltették nekik a kérdéseket, már akkor is erre gondolhattak.

Nem tudjuk, hogy a Corvinus állami alapítvánnyá alakításának mi a célja. Lehetséges, hogy elit egyetemet szerveznek. De az is értelmes olvasat, hogy a Matolcsy György invenciója szerint Kecskeméten épülő MNB-alapítványi gazdasági egyetem veszi majd fel a Budapestről így kiszorulókat. Nincs ugyanis elit egyetem tömegképzéssel. Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének várható felszámolásával és a CEU elleni támadásokkal a három legjelentősebb hazai bázis talaját veszti. Matolcsy intézményei – a Corvinuson belül is van MNB-tanszék – és szemléletük pedig dominánssá válik. Egy erős hang marad, mindenki más az életéért küzd.

Ez egyszerű volna, de a helyzet nem az. Mihályi Péter, aki egyébként szinte az összes felsorolt helyen tanít, az utóbbi időben többször is felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar egészségügy az összes ismert bajával együtt nincs rosszabb állapotban, mint az ország – a társadalom és a gazdaság –, sőt. Működik. Valójában a társadalom egésze nem fejlődik. Ez a baj.

És nincs az a népszavazási kérdés, amelyre igenekkel, nemekkel válaszolva erről beszélni lehetne. Ami pedig nem megúszható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!