Tavaly nyár óta az I. világháború ilyen-olyan eseményeire emlékeztet bennünket a kalendár, el fog tartani még egy darabig. 2020 júniusában majd trianonozunk egy jó nagyot, azzal lesz vége az ünnepségsorozatnak. Beleállhattunk Gavrilo Princip lábnyomába a szarajevói utcasarkon, gondolhatunk a románok 1916-os betörésére Erdélybe, meg hogy mi, osztrák-magyarok egy porosz generális (von Moltke) vezérletével miként vonultunk be Bukarestbe, hogy a németek leplombált vezérkari vonattal vitették Lenint haza, zavart kelteni, ami sikerült is, hogy az amerikaiak előbb bordeaux-i borkastélyokban szállásolódtak, mielőtt megfordították volna az európai háború menetét, majd ütemvesztés nélkül párizsi kortárs művészetpártolásba kezdtek.

 
Cabaret Voltaire seit 1916 - Forrás: Profimedia

Ennek a borzalmas négyéves világégésnek az egyik mellékkörülménye volt a német–francia határ átjárhatatlansága. Illetve kerülővel, svájci kerülővel átjárhatósága. Svájc példamutatóan szép ország. Legelőin fű kövér, a tejszínre azt írják, hogy Rahm-Crème- Panna, néhol talán még rätorománul is feltüntetik, pedig az e nyelvet beszélők 30 ezren sincsenek a hétmilliós országban. Svájc az I. világháború idején fülledt emigránsparadicsom volt, dübörgött a következő világégésben a filmvászonról megismerhető Casablanca-hangulat, James Joyce Zürichben írta ez idő tájt az Ulyssest…

Azt olvasom a Neue Zürcher Zeitungban, hogy a Spielgassén, a Cabaret Voltaire-ben már megkezdték a centenáriumi előkészületeket, nemsokára százéves lesz a hely, egy kávéház-bár-orfeum, fontos szellemi korcsmahivatal. 1916. február 5-én nyitott, a Dada nevű művészeti mozgalom és magatartásforma szülőhelye lett, és a Dada a képzőművészetben és az irodalomban pont hatvan évvel előlegezte meg azt, amit a punk jelentett később a könnyűzenében. Hogy Voltaire-ről nevezték el a helyet, az jól mutatja a mozgalom felvilágosodásba ágyazottságát, sakkozott itt Tristan Tzara Leninnel, filozófusok és pszichoanalitikusok, művészek és írók látogatták. Művészkocsma. Zürich 1916-ban olyas lehetett, mint a David Bowie-t, Iggy Popot, Nick Cave-et dédelgető Nyugat-Berlin a hetvenes-nyolcvanas években: „olyan már mint egy menekülttábor / mindenki itt van aki nem elég bátor”
(Európa Kiadó).

Érdemes így száz év után, s különösen Magyarországon a Dadára figyelmezni, erre az értelmetlenségre, a szuggesztív hatásra építő, a tradicionális irracionalizmust és a racionalitást egyként szemberöhögő gondolatkörre, és nem csak azért, mert tavaly nagy sikerű kiállítása volt a mozgalomnak a Budai Várban. A száz év Dadának ugyanis roppant fontos, specifikusan hazánkra vonatkozó üzenete is van. Mert hogyan másként értelmezhetnénk kormányunk ún. politikáját, Kövér doktor interjúit, mint tőrőlmetszett dadaizmusnak, szabad asszociációkból, jól megválogatott, ám másodlagos frissességű historiko-ezotériából, imaginárius hagymázból és sertéslipidből összebarkácsolt gyúelegynek? Kár, hogy a teljes magyar populáció nem fér el a centenáriumi Cabaret Voltaire-ben, hiszen ezen a dolgon hangosan és öblösen röhögni kellene első feladatként.

„Európa nem
létezik!”
Kövér László házelnök Bayer Zsolt Echo Tv-s Mélymagyar című műsorában

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!