A legfájdalmasabb emlékek mindig ahhoz kapcsolódnak, amikor nincs kit hibáztatni, egyértelmű, hogy mi voltunk hülyék. Inkább egyes számban: ÉN VOLTAM HÜLYE. Erre bőven akad példa regényes életemben.
Katonai szolgálatomat töltöttem Kalocsa városában, a Jurinovics Miklós laktanyában (most hallottam, hogy megszűnt, ha így van, jól van). Egyetemi előfelvettként. 1969/70. Akinek volt része benne, tudja, a börtön enyhébb formájáról beszélünk. Én kaptam extra kedvezményt: a Gerilla együttest meghívták (sokadszorra) a berlini nemzetközi protest song fesztiválra, s engem kikért a KISZ. Kelet-Berlinről van szó, természetesen. Minthogy addigra már vagy fél éve raboskodtam odalenn, néhány nappal az indulás előtt kezdődött az átmeneti szabadulás, hogy próbálhassunk.
Hazaérkeztem anyám lakásába, megszabadultam a gyűlöletes egyenruhától, s alapos forró fürdővel igyekeztem visszanyerni emberi mivoltomat. Kalocsán heti egyszer lehetett zuhanyozni, tömegnyomorban taszigálódva, három percig.
Este átjött a lány, akit szerettem, s kitartott mellettem e nehéz hónapokban. Anyám, a mániás depressziós asszony hamar lefeküdt. Én a hallban laktam.
A lány bort hozott, hogy megünnepeljük a találkozást. Ő dohányzott, én a sereg előtt nem, de Kalocsán rászoktam. Mert hajkurászás szüneteiben az őrmester: Maguk ketten úgyse cigerettáznak (ez mindig két e-vel), vigyék be azt a ládát a raktárba! Mindegy. Tehát a lány, akit szerettem, rá akart gyújtani. Én is a számba vettem egy cigit, s az ő öngyújtójával adtam volna tüzet. De csak szikrázott, nem lobbant föl.
Aha, kifogyott. Tudtam, van sebbenzin anyám gyógyszeresdobozában. Előhoztam. Betöltöttem. A nagy sietségben az alkaromra is jutott bőven. Önkéntelen mozdulattal megnyomtam a fémgombot. Lett tűz. De félméteres. Lángot vetett az egész bal karom, elsősorban a kezem és a csuklóm. Sikoltottam.
Minden helyzetet lehet tovább rontani. Megráztam, hogy elaludjon. A lány észnél volt, rádobta a takarót a tűzre. Ekkor ütött meg a fájdalom. Eladdig elképzelni se tudtam ekkorát. Pedig ez még csak a kezdet volt. Kirohantam a spájzba, ahol anyám vajszínű kerámiabödönben tartotta a főzőzsírt, könyékig beledugtam a karom. Ekkoriban még nem mondták, hogy inkább hideg víz alá kéne. Ingem ujja kormos foszlányokká változott.
Reszkettem a fájdalomtól. Elájulok, motyogtam. A lány, aki szeretett, hátulról átölelt. Aztán rám parancsolt, gyerünk az ügyeletre. Reméltem, anyám nem ébred föl. Soká tartott, míg odaértünk. Idősebb hölgy fogadott, s olyan lemondón csóválta a fejét, ahogyan szülőanyám szokta, ha rólam volt szó. Csipesszel lehúzogatta mindazt, ami a bőrömből maradt. Azután a nyers húst (sertéskarajra emlékeztetett) bekente sűrű sárga krémmel. Végül rengeteg gézt tekert rám könyökön túlig, az eredmény úgy nézett ki, mintha begipszelte volna. Egyetlen vigasztaló mondata volt: Még szerencse, hogy csak a bal!
Ekkor omlottam össze. Hogyan fogok gitározni a holnapi próbán, s azután Berlinben, a fesztiválon? Sírtam. Addigra már az utcán álltunk, a Csengery utcai SZTK zord épülete előtt. Eszembe jutott Mucius Scaevola. De ő legalább szándékosan csinálta, keménységét mutatva az ellenségnek. Én egy darab haldokló szivacsnak éreztem magam. Reszkettem a fájdalomtól. Lenyeltem kettőt a doktornő adta pirulákból, noha azt mondta, csak egyet kell.
A lány, aki szeretett, kitámogatott a Körútra. Volt a közelben egy kis mozi. Ő tudta, én nem, hogy egy nagysikerű svéd filmet adnak, melyre nappal szinte lehetetlen jegyet kapni. De késő volt, már folyt az utolsó mozielőadás, beengedtek. Ez volt a szocializmus általános prüdériájában az első szexfilmféle, csak azért csusszant át a cenzúra hálóján, mert egészségügyi oktatófilmnek álcázták. Mindenesetre az ismeretterjesztő dumák közben meztelen emberek csinálták vagy imitálták. Én semmit nem láttam szűnni nem akaró könnyzuhatagomtól.
Másnap Berki Tamáson (állandó partnerem a zenekarban) volt a sor, hogy elájuljon, amikor meglátott. Pedig addigra kisollóval négy lyukat vágtam a pólya végén, hogy az ujjbegyeimmel – azok épen maradtak – lefoghassam az akkordokat.
Önnön ostobaságomra nem találtam semmiféle magyarázatot.
Sajgó rím, hogy a Scaevola jelentése: balkezes. A fesztivál lezajlott, a fájdalom soká velem maradt. Kínjaimat tetézte, hogy mire visszautaztam Kalocsára, a nagy pólyát már levették, a kis ragtapaszozás pedig nem adott felmentést semmi alól. Ráadásként megkaptam sorstársaim utálatát, amiért tíz napig távol lehettem. Erősen Muciusra gondoltam, s levélben ígértem a lánynak, akit szerettem, hogy amint leszerelnek, leszokom a dohányzásról. Sajnos, ezt az ígéretemet sem tartottam be.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
